Magyarország évek óta támogatja az óraátállítás eltörlését

Uniós felmérés szerint pedig az emberek 84 százaléka ezzel egyetért.


Uniós felmérés szerint pedig az emberek 84 százaléka ezzel egyetért.


Magyarország több pontjáról is megfigyelhető volt az északi fény.


Ahogy beköszönt a november vége, kis hazánk települései lassan fénybe borulnak, és a terek megtelnek faházakkal, forralt bor illattal és gyerekzsivajjal.


A nem mindennapi válasz alaposan meglepte a sajtó munkatársait.


XIV. Leó megjegyezte, sokan Jézust kizárólag „karizmatikus vezetőként vagy szuperemberként” tartják számon még a megkereszteltek között is, ami tényleges ateizmusnak felel meg.


A megfigyelését az ország legnagyobb részén felhők sem fogják megzavarni.


A nemzeti hőskor hagyja maga után a nemzeti hagyományt, írta Kölcsey, s boldog az a nemzet, amely – annyi megbűnhődés után – új hőskort tudhat a magáénak. Petri Lukács Ádám írása.


Biatorbágy, Dabas, Csorvás – az ország egyre több pontján ragyognak az adventi időszakban karácsonyi házak esténként, ünnepi hangulatot csempészve a szürke hétköznapokba. Összeállításunk.


Hát nem szebb a csillagok fénye, mint a kütyük villogása? Rabolták az időnket.


Rajtunk is múlik, hogy azok, akik segítségre szorulnak, átvészelhessék. Itthon is, Ukrajnában is.


Az ENSZ jelentése szerint legalább 100 teherautónyi humanitárius segélyre van szükség a Gázában élő többmillió civil támogatásához


Most már csak az kell, hogy a kormány fejezze be a kisstílű játszmázást, és fizesse ki a megígért 6 milliárd forintot a Lánchíd felújítására.


