Hatalmas a rettegés Bécsben – a legszentebb ünnepen csaphatnak le merénylők!

Van, aki inkább Pozsonyba megy karácsonyi vásárba, mert ott nagyobb biztonságban van.

Ahogy beköszönt a november vége, kis hazánk települései lassan fénybe borulnak, és a terek megtelnek faházakkal, forralt bor illattal és gyerekzsivajjal.

Ahogy beköszönt a november vége, kis hazánk települései lassan fénybe borulnak, és a terek megtelnek faházakkal, forralt bor illattal és gyerekzsivajjal. Fontos azonban leszögezni, hogy a karácsonyi vásárok nem csupán az ajándékvásárlásról szólnak – sokkal inkább az advent igazi üzenetéről: a várakozásról, a lelassulásról és az együtt töltött pillanatokról.
Az advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal kezdődik – ez az egyházi év kezdete, amikor a keresztény világ Krisztus eljövetelére készül.
2025-ben november 30-án gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún.
A négy gyertya a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet jelképezi – ugyanis ezek a karácsonyi időszak legfontosabb üzenetei is. Az advent célja nem a rohanás, hanem az elcsendesedés, a közös készülődés és várakozás, valamint annak átélése, hogy a karácsony nem egyetlen nap, hanem egyúttal egy lelki folyamat is. Éppen ezért az adventi vásárok ma már nem csak a „shoppingolás” terepei.
Bár sokan ajándékot is keresnek ilyenkor, a legnagyobb vonzerejük mégis az, hogy összehozzák az embereket.
Egy pohár forralt bor mellett, kézműves portékák között sétálva, fények és karácsonyi dallamok között talán azoknak is meg lehet élni valamit abból a meghittségből, ami az ünnep igazi értelme, akik nem vallásos szemszögből tekintenek rá.
Budapest – Vörösmarty tér és Szent István-bazilika
Nyitás: 2025. november 14.
Zárás: 2026. január 1.
A főváros két ikonikus helyszíne minden évben különleges hangulatot kínál. A Vörösmarty téri vásár klasszikus kézműves portékákkal, a Bazilika előtti adventi vásár pedig fényfestéssel, korcsolyapályával és meghitt koncertekkel csábítja idén a látogatókat. Nem véletlen, hogy az „Advent Bazilika” több alkalommal is elnyerte Európa legjobb karácsonyi vására címet.

Debrecen – Advent a cívisváros szívében
Időpont: 2025. november 28. – december 23.
Hazánk második legnagyobb városában a Kossuth téren és a Piac utcán sorakoznak majd a kis faházak, ahol helyi kézművesek, pékek és cukrászok kínálják majd portékáikat az arra járóknak. A debreceni advent különlegessége a karácsonyi fényvillamos, valamint az, hogy a város főterén minden vasárnap közösen gyújtják meg az adventi gyertyákat.

Eger – Advent a Dobó téren
Időpont: 2025. november 28. – december 21.
A barokk város adventi vására évek óta az egyik legszebb vidéki helyszín. A Dobó tér környéke az adventi időszakban évről-évre fénybe borul, forralt bor illata keveredik a gesztenyesütők füstjével, és esténként minőségi zenés programok várják a látogatókat.
Vác – Meghittség a Duna partján
Kezdés: advent első hétvégéje, 2025. november 29–30.
A Duna-parti kisváros igazi családias adventi vásárt rendez minden évben a főtéren. Itt általában nem a tömeg, hanem a közösség a lényeg, és ehhez igazodik a vásári program és felhozatal is: a helyi kórusok, iskolák, kézművesek teszik bensőségessé a hangulatot.

Szeged, Pécs, Győr – Karácsonyi hangulat minden városban
Szegedi Karácsonyi Hetek: a Dóm téren, 2025. november végétől december 24-ig.
Pécsi Advent: a Széchenyi téren, gyönyörű fényinstallációkkal, betlehemmel és zenével.
Győri Advent: a Széchenyi téren, korcsolyapályával, forralt borral és városi fényvonattal.
A nagyvárosainkon kívül természetesen az ország összes kis- és nagy települése évről-évre szervez saját adventi és karácsonyi vásárokat, ezekről érdemes helyben tájékozódni.
Meghitt várakozást kívánunk olvasóinknak!
Nyitókép: Advent Bazilika