„Nemzeti fény a cél”

Az emléknapok – mint a magyar kultúra napja – a számvetésre mindenképp alkalmasak. Ha az ember elmegy a szentendrei skanzen káprázatos Erdély-tárlatára, onnan a Néprajzi Múzeum grandiózus Zoom kiállítására, majd mondjuk a Bodrogközi Múzeumportára, azt is láthatja, mennyire végtelenül gazdag az a hagyomány, amelyből kultúránk építkezhet. A felsorolt elemekben az is közös, hogy mind az utóbbi másfél évtizednek a remekei, annak a korszaknak, amelyhez fogható kulturális beruházási láz, építő- és alkotóerő és hozzá forrást biztosító akarat a millennium óta nem volt hazánkban.

Makovecz makói Hagymatikumától Fudzsimoto városligeti Magyar Zene Házán át az új Pécsi Vásárcsarnokig számos meghatározó, „landmark” épülettel is gazdagodott az ország. Épített örökségünk értő rekonstrukciója pedig legalább ilyen fontos: csak Budapesten a Kossuth tér parkolóból modern és méltó köztérré formálása, a Várnegyed megújulása, a Pesti Vigadó szecessziós épületének teljes műemléki rekonstrukciója, az Operaház és a Zeneakadémia felújítása – és szerencsére még sorolhatnánk hosszan. Élén a Városligettel, amelynek sokmilliós látogatótábora, a páratlan pompával megújult Szépművészeti Múzeumnak pedig évente közel egymillió vendége van, és rendre nemzet­közi mércével is egyedülálló, kasszasiker kiállításokat rendez. Hamarosan megnyílik a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum is, és amikor befejeződik az Új Nemzeti Galéria építése, immár valóban világszínvonalúvá váló kulturális negyed alakul ki.

Közös kultúránkat gyarapítja szintén, hogy az MCC jóvoltából a Kárpát-medence negyedszáz pontján aktív tehetség­gondozás zajlik. S persze Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje, Keserü Ilona életmű-kiállítása, Maurer Dóra Tate-ben bemutatott tárlata, Kurtág György Scalában felcsendülő operája, Darvasi László monumentális regénye, Nádas Péter rém­regénye, Oravecz Imre Alkonynaplója, Visky András Kitelepítése is idesorolandó – s akkor csakis azokat említettem, amelyek nekem személyesen különösen kedvesek.

Ám nem csupán maguk a feltétlen elismerésre érdemes kulturális és épített terek vagy a szubjektív elismerést kiváltó művészeti alkotások érdekesek, hanem a mögöttük meghúzódó döntéshozói attitűd is. Saját küldetésének vonatkozásában azt az impozáns választ adta a kormányzó többség, hogy 

Ahogy mondani szokás: minél távolabbra nézel vissza, annál messzebbre láthatsz előre. Ez a tudás jelenik meg a régebbi időkben ebek harmincadjára került épített örökségünk rekonstrukciójában, továbbá az új erők és gondolatok inspirációiban. Mindennek az a naponta megélhető eredménye, amit Kölcsey mondott Kazinczy méltatásakor: „S nemcsak azokra hatott ő, kik nevét és műveit tiszteletben tartották: hanem azokra is, kik eránta ellenséges indulattal viseltetének. Valának ugyanis nem kevesen, kik vagy ér­­demeit irígylették, vagy művítéletei által érdekeltettek, vagy ok­­­­fejeit, miken dolgozásait alapítá, veszélyeseknek lenni hitték.”

Így aztán mindannyian megélhetjük ezt a gyarapodást, sőt a honderűt még az ezekről szóló viták is gazdagítják.

Fotó: Shutterstock