Ezek közül a Szín-tér installációt a budapesti Központi Vásárcsarnokban a fény nemzetközi évében, 2015-ben hozták létre. Johann Wolfgang von Goethéről talán kevesen tudják nálunk, hogy a költészeten és a prózaíráson kívül rengeteg terület érdekelte, a színtan is – idézi fel a kiállítás művelődéstörténeti hátterét Ábrahám Flóra, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszékének kutatója és G. Szabó István, az OMI Optika Mérnökiroda Kft. szakembere. Pedig 2010-ben, a költő színelméleti munkája megjelenésének kétszázadik évfordulóján Goetheorie címmel vándorkiállítás is járta az országot. Szelényi Károly fotóművész-fotográfus Színek – A fény tettei és szenvedései. Goethe színtana a mindennapokban című könyve pedig, ugyancsak ebből az alkalomból, képek segítségével mutatja be a költő színtani téziseit. A Szín-tér ezen 2010-es könyvre alapozva jött létre, hogy a látogatók megismerkedjenek a színek születésének alapkísérleteivel.
Nagy hangsúlyt kap a tárlaton az additív színkeverés, amely egy, a szemünkben létrejövő pszichofizikai jelenség. Alapja, hogy a zöld, a kék és a piros egymásra vetítésével vagy a színek rövid időn vagy távolságon belüli megjelenítésével képezi a színeket a szemünk.
A Szín-tér bemutató egyik része egy vízzel feltöltött üvegprizma, amely sugárirányban van elhelyezve. Mögötte a falon a speciálisan tervezett grafikákat egy három méter hosszú háttérfényforrás világítja meg. A vizes diszperziós prizmán keresztülnézve a látogató is megtapasztalhatja azt, amit Goethe érezhetett a bíbor szín születésének megfigyelésekor, ahogy az a fekete és fehér tartományok határán a kék és a piros additív keverésével létrejön.