A sajtó és a közösségi média között ma már nincs értelmezhető határ

Ma Magyarországon az egymással szemben álló politikai táborok a nap huszonnégy órájában vádolják a másikat azzal, hogy az érdekből, pénzért hazudik. Győrffy Ákos írása.

Ma Magyarországon az egymással szemben álló politikai táborok a nap huszonnégy órájában vádolják a másikat azzal, hogy az érdekből, pénzért hazudik. Győrffy Ákos írása.
Az osztrák Szabadságpárt politikusa szerint Brüsszel átlépte a vörös vonalat: miközben az EU a toleranciát hirdeti, újabb politikai támadás indult Magyarország ellen.
Egyre több olyan közegben, ahol konzervatívabb értékrend erősödik meg, a női öltözködés kerül a fókuszba.
Soha nem felejthetjük el elsődleges kötelességeinket, mindenkori érdekeinket és örök értékrendünket az erdélyi magyarság ügyében.
Minden felnőtt, a gyermekek védelmét fontosnak érző embert felelősség terhel.
Egészen pontosan így vélekedik a publicista: „Az a személy, aki a pedofília hajlamának infernális terhével él le egy teljes életet úgy, hogy egyetlen gyermeket nem ront meg, és soha nem használ fel gyermekpornográfiát, a szememben egy hős.”
Egyre több kutatás megerősíti az iskolák átalakulását a tudásátadásól az ideológiai nevelés irányába.
Tiszta krézi ez két parlamenti képviselő, akik állandóan mások szexualitásán kattognak, és a saját perverzióikat nem bírják diszkréten kezelni.
„Kritikusa vagyok annak a kormánynak, amelyre mindig is szavazok. Ha ez elég ahhoz, hogy fideszesnek hívjanak, akkor fideszes vagyok” – fogalmazott az olimpiai és világbajnok ökölvívó.
Sosem feledem az olasz bokszoló lány elkeseredett zokogásának látványát – fogalmazott a jobboldali véleményvezér.
„A mai magyar társadalom végtelenül igazságtalan és nem szabad” – írja a jogtudós a Facebookon.
A köztársasági elnök beszédében kiemelte, hogy kegyelmezés esetén a lehető legszélesebb transzparencia híve.
A magyar kereszténydemokratáknak egyedülálló lehetőségei vannak arra, hogy az EPP-nek segítsen visszatalálni az eredeti értékeihez.
Nincs egy egyetemes igazság, hanem sok kicsi igazságocska van – ezt akarja elhitetni veled a posztmodern.
A pár szerint „az elmúlt tíz évben a politikai árokásás miatt darabokra szakadt a nemzet”.
Mindenesetre a Joe Bidennel való találkozója és az ottani szinte megalázkodása a demokrata háborús célok előtt kiábrándító volt.
Nincs a létezésben sötétebb, primitívebb, silányabb, alávalóbb, ostobább felfogás annál, mely bárkit és bármit a saját korának értékrendje alapján ítél meg visszafelé.