A liberális demokráciák olyan értékalapokra épülnek, amelyeket maguk nem képesek garantálni, ha pedig e közös erkölcsi alapok elhalványulnak, a társadalmi kohézió és a kompromisszumkészség is elvész. Erről írt figyelemre méltó cikket a minap Gernot Blümel korábbi osztrák pénzügyminiszter a Neue Zürcher Zeitungban, ami kapcsán van miről tovább töprengeni.
Az egyik, zseniálisan találó megfejtés nyugati társadalmaink megosztottságáról David Goodharttól származik. A mérsékelt balról induló, de a kortárs fősodor kritikusává váló angol kommentátor 2017-ben publikálta a The Road to Somewhere (út valahová) című kötetét, amelyben azzal érvelt, hogy a brit társadalom a „valaholok” (Somewheres) és a „bárholok” (Anywheres) csoportjaira vált szét attól függően, mennyire el- kötelezettek eredeti közösségeik iránt. A „valaholok” otthon vannak a hazájukban és a városukban, ismerik, átérzik, vallják és továbbadják hagyományaikat, védik közösségeiket, és kritizálják e hálózatok és megtartó pillérek gyengülését. A „bárholok” ezzel szemben a nemzetek fölötti, globalizált világban vannak otthon, kilépnek eredeti közegükből, közösségeikből és hagyományaikból, és világpolgárként definiálják magukat. A „valaholok” még mindig többségben vannak, mégis marginalizálva érzik magukat, mert a „bárholok” uralják a városokat, a nyilvánosságot, a szellemi élet különféle szféráit, ezáltal a fősodorbeli politikát is dominálják.
A Goodhart által felvázolt kortárs társadalomrajz nem pusztán papírra vetett elméleti konstrukció, hanem mai valóságunk egyik legtalálóbb leírása, és nemcsak az Egyesült Királyságra vonatkozik, hanem gyakorlatilag minden országra a nyugati civilizációban – sok szempontból ránk is –, és az élet minden területén érvényesül, a hétköznapi családokban, a nemzedékek közötti törésvonalakban is. Ha a mai Magyarországról, a mi másokétól teljesen elkülönülő, egyedi és egyben elszigetelt nyelvünkön alapuló kultúránkról és nemzetünk jövőjéről gondolkodunk, akkor is sok igazsága van Goodhart meglátásainak.