„A megtépázott önértékelés, sérülés helyreállítására szolgál az önigazolás keresése éppen széthulló kapcsolatoknál. Akiknél van tartás, önkontroll, ők általában képesek nem kihangosítani gondolataikat” – mondja a Mandinernek egy klinikai szakpszichológus.
A Tisza Párt elnöke az EP-kampány során még azt mondta híveinek, nem fog elmenni Brüsszelbe, kamuállásnak titulálta az európai parlamenti képviselőséget. Majd mégis felvette mandátumát, s kapott hozzá mentelmi jogot is.
Polt Péter azt kérte az Európai Parlamenttől, hogy függesszék fel Magyar Péter mentelmi jogát.
A Tisza Párt elnökének felelősséget kellene vállalnia a hatóságok előtt a júniusi diszkóbotránya miatt, de esze ágában sincs lemondani az EP-képviselőként őt is megillető mentelmi jogról.
Már csak az Európai Parlament védheti meg az TISZA Párt elnökét.
Magyar Péter a bíróságon: a politikus még júniusban, az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen olyan vállalhatatlanul viselkedett, hogy végül a biztonsági őrök vezették ki.
A politikus a Mandiner ellen indított per tárgyalásán magyarázta így, szerinte nem minden zaklatás, ami annak látszik.
Boros Bánk Levente szerint Magyar legutóbbi ATV-s szereplése is csupán arról szólt, hogy próbált olyan témákat bedobni a közbeszédbe, amik nem arról szólnak, hogy őt milyen botrányok övezik.
A Tisza Párt friss alelnöke arról hírhedt, hogy több újságíróval szemben is minősíthetetlen hangnemet engedett meg magának egy botrányosan gyenge rendezése után.
A Tisza Párt elnöke továbbra sem hajlandó válaszolni a diszkóbotrányát érintő kérdésekre.
Jelenleg az ügyészség vizsgálja azt a feljelentést, amit Magyar Péter legújabb botránya ügyében, szexuális kényszerítés gyanújával tett Tényi István.
Van itt minden, zsarolásról a garázdaságig.
Korábban írtunk róla, lementették a felvételeket a Dunába hajított telefonról.
Nem a saját korosztálya, hanem középiskolás és egyetemista fiatalok szórakozóhelye a diszkó, ahol Magyar Péter botrányt okozott.