Videón, ahogy lovaggá ütik David Beckhamet

„Itt lenni és megkapni a lovagi címet Őfelségétől, egészen szürreális dolog.”


„Itt lenni és megkapni a lovagi címet Őfelségétől, egészen szürreális dolog.”


A korábbi Premier League-játékos egyetlen futballistának sem ajánlaná az Inter Miamit.


„Tiszteljük az ellenfelet, úgyhogy én nem jelenteném ki, hogy a Fradi jobb csapat a Ludogorecnél.”


Jelenlegi szerződése az év végéig érvényes, de egyelőre nem vehető biztosra, hogy meghosszabbítja, mert a néhány héttel ezelőtt napvilágot látott pletykák szerint Szaúd-Arábiából is van ajánlata.


Kezdi megszokni, hogy David Beckham szembejön vele a folyosón.


Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet.


Pintér Dánielről még biztosan sokat fogunk hallani.


Beckhamből Sir David lesz, és így felesége, Victoria Beckham, a popsztárból lett sikeres divattervező a Lady Beckham megszólításra tarthat majd igényt.


A Ferencváros újabb bajnoki elsőségéről már az egész világ értesült.


Óriási a tét Bilbaóban: miközben David Beckham élvezi az életet, egykori klubjai egy kamionnyi pénzért esnek egymásnak az Európa-liga angol házi döntőjében.


Szoboszlai Dominik minden nyelven tudatta: a piros-fehér-zöld a legszebb színösszetétel.


Odáig vannak a rajongói David Beckham meglepő hobbijaiért.


Szalai Ádám és Nikolics Nemanja is Miamiban járt.


Cséke György roppant őszinte és önkritikus interjút adott lapunknak.


Magyar válogatott labdarúgókkal, volt ferencvárosi kedvencekkel és mini-Barcával rajtol az MLS.


Lionel Messi újabb barátját csábította Miamiba.


Az angol klasszis kendőzetlenül elmondta a véleményét a hispánok ifjú sztárjáról.


Az AC Milan és Paris Saint-Germain közti mérkőzést tekintette meg a két legendás egykori focista.


Yassine Cheukó Irakban és Afganisztánban is szolgált az Egyesült Államok hadseregében.


A baki azért is érthetetlen, mert közben új Puskásnak” is nevezik a magyar játékost.
