Beckhamtől és Messitől tanul, de a válogatottság kérdésében még nem döntött a magyar játékos

Pintér Dánielről még biztosan sokat fogunk hallani.

Egy hónapja még nem tudta, magyar vagy amerikai felnőtt válogatott legyen, most viszont úgy tűnik, Pintér Dániel közelebb került a döntéshez.
Alig egy hónapja annak, hogy a Mandiner interjút készített a Lionel Messit is foglalkoztató amerikai Inter Miami második csapatának magyar utánpótlás-válogatott labdarúgójával, Pintér Dániellel. A 18 éves támadó azóta pazar formában futballozik: két gólt is szerzett az elmúlt két mérkőzésén.
Ezt is ajánljuk a témában
Pintér Dánielről még biztosan sokat fogunk hallani.
Ezért kereste most meg az NSO a Floridában született tehetséget. Pintér lapunknak júniusban még azt mondta, nem döntötte el, melyik felnőtt válogatottban szeretne szerepelni, ha lehetősége adódik rá.
„Az U18-as amerikai szövetségi kapitány, Marlon LeBlanc személyesen hívott meg a válogatottba, jelenleg velük készülök. Rendszerint Atlantában zajlik az összetartás az amerikai nemzeti csapattal, de a jövőt illetően még nincs bennem elhatározás. Erről ráadásul még van is időm dönteni – majd akkor, ha kapok konkrét megkeresést.”
Nos, úgy tűnik, egy hónappal később már tisztábban lát ezzel kapcsolatban.
Korábban úgy voltam vele, magyar válogatott akarok lenni, de…
Az amerikai együttesnél fantasztikus körülmények fogadtak, és ami ennél fontosabb, mindenre odafigyelnek velem kapcsolatban. A szövetségi kapitány is folyamatosan érdeklődik irántam. Sok társam Európában játszik, erős a csapatunk. Négy válogatott mérkőzésen vagyok túl, Norvégia ellen gólt is szereztem” – idézi őt az NSO, mely alapján úgy tűnik, jelenleg az amerikai nemzeti csapathoz áll közelebb.
Természetesen az is szóba került, hogy az Inter Miamiban olyan világsztárok játszanak, mint Lionel Messi, Luis Suárez és Jordi Alba, a klubtulajdonos pedig nem más, mint David Beckham.
„Most délelőtt is a felnőttekkel edzettem. Egyre többször visznek fel a kerethez, minden gyerek álma ilyen futballistákkal együtt gyakorolni és tanulni tőlük. Időnként belegondolok, néhány évvel ezelőtt még a televízióban néztem őket, ahogyan a La Ligában varázsolnak, most pedig itt vagyok közöttük. De a második csapat tagjaként is sokat találkozunk velük, egy épületben készülünk az edzésekre, egymás mellett étkezünk.
Kezdem megszokni, hogy a klub alapítója, David Beckham is szembejöhet velem a folyosón.”
Fotó: Instagram/Pintér Dániel