Ajsa Luna megszólalt Himnusz-ügyben: „Isten látja a lelkem”

A cigizve, hamisan magyar Himnuszt énekelgető zenésznő reagált a vádakra.


A cigizve, hamisan magyar Himnuszt énekelgető zenésznő reagált a vádakra.


Elképesztő teljesítmény, főleg ha összevetjük Nagy Sándor vagy Attila birodalmával, vagy a többszáz évnyi széttagoltság után 1871-ben nagy nehezen összetákolt Németországgal. Ungváry Zsolt írása.


A Szent István napi légi parádén a Honvédség minden olyan repülő eszközt felvonultat majd, amely jelenleg a kötelékükben megtalálható.


Rekordszámú látogatóra számítanak idén is a szervezők.


Berend Nóra, a cambridge-i egyetem kutatója szakmailag nehezen védhető kijelentéseket tett Szent Istvánról és a magyar történelemről. Történésszel eredtünk a megfejtések nyomába.


A nem mindennapi látványról a közösségi oldalán számolt be Szijjártó Péter.


„A légkörben nagy a bizonytalanság,. Nem látjuk még pontosan előre az estét” – jelentette ki Kovács Zoltán.


Szent István király hite, hazaszeretete és áldozatos szolgálata összeköti a reformátusokat katolikus testvéreikkel – húzta alá Becker Norbert Gyula a Magyar Nemzetnek adott interjújában.


A Magyar Honvédség mintegy 25 alakulatával ismerkedhetnek meg augusztus 20-án az érdeklődők Budapest szívében.


„Ilyen eredményre azért én sem számítottam, azt hittem, többen rávágják az államalapítást” – mondta a Blikknek a humorista.


Kövér László hangsúlyozta, Szent Istvántól „egy stabil és megújulásra képes államot kaptunk, amely több mint ezer éven át keretet adott életünknek, és védelmet is nyújtott a nemzeti lét számára”.


Mit jelent az „államalkotó kultúra”? Mi a szerepe benne Isten Anyjának? Mi történik ezzel a kultúrával idegen megszállás idején? Egyebek közt ezekről kérdeztük a Magyarságkutató Intézet munkatársát.


A tűz- és fényshow a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat is érint.


Időről-időre vannak, akik saját, és nem a közösség érdekeit követve próbálják Kelet felé tolni Magyarországot.


Mindezt katonai egyenruhában teszi.


Államalapításunk napján a nyugati világ részének érezhetjük magunkat!


Mit köszönhetünk államalapító szent királyunknak, miért üdvös, ha odafigyelünk ma is személyére és mit üzen a múltból nekünk, 2023 magyarjainak? Máthé Zsuzsa írása.


Évente ismétlődő tendenciává vált, hogy a baloldal igen élesen kritizálja az augusztus 20-án tartott programokat és a tűzijátékot, úgy tűnik azonban, hogy idén csak a Párbeszédnek és az MSZP-nek van problémája az ünneppel.


Különleges feladat elvégzésére kapott megbízást a műsorvezető.

