Az Északi Áramlat titkát látványosan nem akarják megtudni sem a svédek, sem a dánok, és főleg nem a németek.
Herszonnál nagy városharc készülődik, így semmi kétségem afelől, hogy hamarosan újabb orosz háborús bűnökre derül fény. Vagy azért, mert el lettek követve; vagy azért, amiért anno odafeküdtek az MTVA Kunigunda úti székházának hideg kőpadlójára, ezt tényleg nem tudom. Szóval hamarosan ismét indul majd a vizsgálódási szezon, s ha már a nemzetközi vizsgálóközösségek, bizottmányok és delegációk térségünkben járnak, ajánlanék a figyelmükbe egy kis vizsgálódni valót.
Történt ugyanis, hogy szeptember 26-án felrobbant egy gázvezeték. Mit egy, kettő. Kavirnyászott ott körülötte korábban mindenféle hadihajó meg helikopter, svéd, orosz, amerikai, meg közel vannak a dánok és a lengyelek is, így gyanún felül senki nem áll, a tény csak annyi:
Aztán elmúlt egy hónap, és azóta is erre-arra tekintgetve fütyürésznek az illetékesek meg a nemzetközi sajtó.
Csak hárítások vannak, meg az oroszokat célzó valószínűsítések. Azt, hogy esetleg az amerikaiak voltak, csak azért tudjuk komoly helyről idézni, mert Radek Sikorski volt lengyel külügyminiszter belefutott pár gyenge pillanatba, miközben a Twitteren rugdosta a lengyelek által a rossz emlékű német-orosz együttműködés szimbólumaként egységesen gyűlölt vezeték haló porait.
Kérdezem tehát: az Északi Áramlattal ugyan mi van?
Ha Bucsát fel lehetett tárni napok alatt, ha a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség számára pár nap elég volt ahhoz, hogy kiismerje a pontos tényálladékot Európa legnagyobb atomerőműve körül – mennyivel komplexebb dolog ez, mint egy darab lyukas vas gázzal a közepén –, akkor Európa legnagyobb kapacitású gázvezeték-komplexuma kapcsán hogyan nem volt elég egy hónap többre, mint hogy a svéd nyomozók kategorikusan kizárják az együttműködést az összes térségbeli érintettel, a dán nyomozók pedig a beláthatatlan jövőbe tolják ki a döntést azon igencsak kezdetinek tűnő kérdésben, hogy vajon milyen formát öltsön a vezeték kapcsán a közös svéd-dán-német munka?
Komolyan elkezdett itt vizsgálni bárki bármit is?
Egyáltalán: Novák Katalin magyar köztársasági elnökön kívül egy hónap alatt hogyan nem jutott eszébe senkinek legalább elítélni magát a cselekményt – nem egy feltételezett tettest miatta, hanem a dolgot magát,kimondani azt, hogy civil infrastruktúrát támadni rossz? Vagy nem rossz? De ha ez nem rossz, akkor mi a rossz, és milyen alapon?
És
Aki azt gondolja, hogy az USA volt, az milyen módszert lát mögé? Aki az oroszokat sejti mögötte, annak hol a rekonstrukciója arról, hogy mikor, ki, mivel, hogyan? Vagy az oroszok által bedobott brit szál valóságtartalma?
Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő ötletén, mely szerint a robbantás annyira egyértelműen amerikai érdeket szolgál, hogy Amerika nem lehetett olyan hülye, hogy elkövesse, ezért csak orosz hamis zászlós támadás lehetett az eset, elgondolkodott már valaki? Vagy akármi máson? Föld, föld! Halló!
Amióta újságot írok, s igyekszem az olvasóim számára kikaparni, elhozni és tálalni a legjobb tudásom szerinti igazat, szent meggyőződésem, hogy
annál szörnyűbb érzés, mint valamit nem tudni, nincsen.
Harapdálja az oldalam a hosszú távú orosz gázszerződésünk, amelynek nem tudom a részleteit, nyomaszt az uniós megállapodás, amelyről nem tudom, hogy ki, mikor és miért hátráltatta, keringőzik a fejemben Joe Biden és Vlagyimir Putyin, akik közül nem tudom,melyikük nem gondolta komolyan a háború előtt a tárgyalást. Ezek mind nyomasztó, szörnyű dolgok.
De az Északi Áramlat kapcsán már világos: van ennél szörnyűbb is. Mert a gázszerződés titka legalább Szijjártó Péter fejében ott van, Orbán Viktor, Navracsics Tibor és Ursula von der Leyen együtt bizonyára mindent tudnak az uniós pénzekhez fűződő viszonyunkról, amit tudni érdemes, a fent említett háborús elnök urak pedig pontosan tudják magukról, hogy akartak-e tárgyalni. Így attól még, hogy én nem tudom, valaki más – akinek tudnia kell – tudhatja.
És igen, ez a legszörnyűbb: hogy én ugyan tudni akarom, de az, akinek a dolga lenne, hogy tudja, valahogy az Istenért nem akarja tudni. Sőt, aktívan tesz az ellen, hogy megtudja. Nehogy.
Milyen feneketlenül sötét, mocsaras, jéghideg titok az olyan, amit az sem akar tudni, akire tartozik? Kerouac írt ilyet? Wagner? Vagy Gogol? Dosztojevszkij? Sienkiewicz tán? Melyik nemzethez passzol? Nem tudom.
De úgy igazán nem is nekem kellene tudnom, hogy a medve rúgná meg. Nem az én gázomat hozták rajta. Mozduljon már, akit lábon lőttek!
Fotó: Köd a Balti-tenger fölött (RG)
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A szombati nap legolvasottabb hírei a Mandineren.
A német kancellár az EU-csúcs után otthon is komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el.
Valójában az fáj a Politicónak, hogy Magyarország is megúszta az európai gigahitelt.
Az orosz elnök felajánlotta, hogy Oroszország az ukrajnai választások napján tartózkodik a mélységi csapásoktól, ha megtartják a voksolást.
A Mandiner lapigazgatója a szegedi háborúellenes gyűlésen beszélt a béke fontosságáról.
Az ukrán elnök még meg sem kapta a hitelt, de már kilátásba helyezte, hogy nem is fogja azt visszafizetni.
A szegedi Háborúellenes Gyűlés után Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai kutatási igazgatója a helyszínről értékelték a nap tanulságait.
Tulsi Gabbard nem finomkodott: lerántotta a leplet a propagandáról, ami alá akarja ásni az elnök béketerveit. A hírszerzési igazgató szerint a NATO és az EU szándékosan hazudik arról, hogy Oroszország meg akarja hódítani Európát.
