Bánáti Semmering

2022. június 24. 11:27

Greczula Levente László
Bodor Ádám regényeinek tájai és figurái elevenednek meg a Kárpátok déli kanyarulatában, a Bánát sarkában, ahol az egyik első európai hegyi vasút öreg szerelvényei járnak Oravica és Stájerlakanina között – amíg a Jóisten és a román hatóságok engedik.
Fotó: Greczula Levente László

Az öngyarmatosítás hosszú távon talán legkárosabb formája az, amikor eredményeink osztályozásához – legyenek politikai, gazdasági, művészeti, mérnöki vagy bármilyen más természetűek – kényszeredetten külföldi példákból állítunk fel vonatkoztatási rendszert. A magyar Ronaldo persze ügyesen focizik, de ez a névadás azt sugallja, hogy ő csak Magyarországon Ronaldo, és határainkon túl már nem is számít ügyesnek. Ez sokszor persze így is van, mégis, az ilyen jelzők mintha kizárnák, hogy valami egyszerre legyen magyar, közép-európai, európai és világszínvonalú.

Ugyanez jár a fejemben, amikor az Oravicabánya és Stájerlakanina között kanyargó vasútvonalra gondolok, amire a bánáti Semmering név ragadt rá. Pontosabban ez csak jóval később jut eszembe, amikor próbálom felidézni azt a novemberi napot, amikor errefelé, a mai Krassó-Szörény megyének ebben a félreeső szegletében jártam. Oravica főutcáján egy kékre mázolt, giccses beton­kereszt kókadozik a lerobbant blokkházak között, a dualizmus idején épült, szebb napokat is látott nagy állomásépület előtt füstszagú, kétlejes Dacia taxik várják utasaikat. Közel s távol senki nincs az utcán.

Az Oravicáról induló vasútvonal az európai kontinens első hegyi vasútjai közé tartozik, Magyar­ország és a mai Románia történetében pedig valóban ez a legelső – csak éppen a hírnevét kissé beárnyékolja a vele körülbelül egy időben épült ausztriai Semmeringbahn.

A vasutat az Aninai-hegységben folyó szénbányászat hívta életre. A jó minőségű aninai feketeszén az egész Monarchiában keresett terméknek számított, de mivel csak nehezen jutott el a felhasználókhoz, a termelése hosszú ideig veszteséges volt. Egy vasútvonal lényegesen leegyszerűsítette volna a kibányászott szén báziási kikötőbe való szállítását, de a terepviszonyok már a tervezést is nagyon megnehezítették. A szocializmus alatt aztán újabb és újabb bányákat tártak fel a környéken – még uránt is bányásztak errefelé, de talán mondani sem kell, hogy a bánáti hegyi vasút dicső napjai már régen elmúltak.

Mintha csak egy túlbuzgó modellező készítette terepasztalon járnánk”

A forradalom utáni évek, majd később a bányák bezárása nemcsak a vasútvonalra, hanem az egész vidékre rányomta a bélyegét, és egy olyan, létezés és nem létezés közötti furcsa állapotba taszította, amivel csak Bodor Ádám novelláiban találkozni. És valóban nem kell sokat hunyorogni, hogy az ember Aninában felfedezze Jablonska Poljanát, a vasúton dolgozó, már-már mesebeli alakokban Zoltán Marmorsteint és a többieket. A hegyi síneken ma már csak egy személyvonat dülöngél végig naponta, a teherszállítás régen megszűnt.

Az oravicai állomáson csak néhány bukaresti turista lézeng ezen a napon. A hegyi vasutat az országos hálózattal összekötő mellékvonalon már nem közlekednek személyvonatok, ezért a Resicabányától idáig tartó utat egy nem túl megnyerő kinézetű kisbusszal kell megtenni. A bukarestiek persze autóval jöttek – feltűnően jó ruhájuk csak úgy világít a peronon –, talán ők is hallották, hogy a román vasút meg akarja szüntetni ezt a hegyi vonalat. Vagy csak kíváncsiak voltak, hogy milyen érzés vidéken lenni? Csak ők várnak a vonatra, meg két mogorva, középkorú férfi. Biztos ellenőrök – gondolom.

Nyitókép: Greczula Levente László

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés