„Vagy életem legnagyobb riportját csinálom meg, vagy meghalok!” – egy ifjú fotós tragédiája '56-ban

2021. november 9. 10:00

Írta: Sal Endre
Munka közben kapott halálos fejlövést 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűz során a Magyar Távirati Iroda fotós gyakornoka, Gárdos Péter. A szőke, vékony fiú azonnal meghalt. A történetéről évtizedeken át nem lehetett beszélni.

1954-ben egy 14 éves fiú jelentkezett a Magyar Távirati Iroda főosztályán. Azt mondta, mindenképpen fotós akar lenni. Mivel szinte még gyerek volt, elutasították, ám napokon át bejárt és próbálta elérni, hogy alkalmazzák. Mivel még a fotós ipari iskolát sem járta ki, segédként vették fel. Habár nem fényképezhetett, boldog volt, hogy vihette a „nagyok” felszerelését vagy éppen világosítóként közreműködhetett. Vidéki utakra, gyárakba, bányákba vagy éppen mezőgazdasági fotóriportokra kísérte el az MTI fotósait, akik hamar megkedvelték a lelkes fiatalt.

A Fiumei úti sírkertben, a 21-es parcellánál rendezett kiállításon is megemlékeztek Gárdos Péterről

Gárdos Péter aztán 1956 nyarán megszerezte a fényképész segédlevelet, a szerkesztőségtől kapott egy Leicát, s azzal járta a várost boldogan. Keleti Éva fotóművész akkoriban az MTI-nél dolgozott. Őt is többször elkísérte világosítóként Gárdos Péter. 1956 szeptemberében is. Keleti Éva a Mandinernek úgy fogalmazott, egy agilis fiú volt, aki minden alkalmat megragadott, hogy a fotózás közelében lehessen. A fotóművész szerint a távirati iroda

felkarolta a gyereket, hiszen a II. világháború alatt az édesanyját és az édesapját is elvesztette.

Goldfinger Péter Ottó néven született 1940. június 17-én Budapesten, a XIII. kerületben. Az apja, Goldfinger Mihály kárpitossegéd volt, az édesanyja, Kronisz Etelka pedig háztartásbeli. 1944-ben aztán a zsidó származású szüleit elhurcolták, az akkor négyéves Péter ellenben megúszta a borzalmakat, sikerült elbújtatni, a kisfiút a nagymama nevelte.

De visszatérve a forradalomhoz: Keleti Éva 1956. október 23-án vidéki munkán volt, s ott is ragadt, csak napokkal később jutott vissza a fővárosba. Az első dolga pedig nem az volt, hogy a helyszíneken fotózzon, hanem sietett haza a néhány hónapos gyermekéhez. Ő úgy emlékezett, a 16 éves Gárdos Péter 1956. október 25-én a fotós kollégájával, Bojár Sándorral ment ki a Kossuth térre. Aztán jött a hír, hogy a tömegbe lőttek. Keleti Éva szerint Bojár ekkor még nem tudta, mi történt a fiúval. Vele ellentétben a szintén fotósként dolgozó Farkas Tamás a lövöldözés után látta Gárdos Péter holttestét. Később így emlékezett: „És ott feküdt a Péter. Onnan tudtam, hogy meghalt, hogy szegény valami egészen

kifacsart pózban volt, a lába maga alá bicsaklott. Szőkés haja földes volt.”

A fiú a téren nem segédként dolgozott, hanem fényképezett.

Tóth László szintén fotós volt a távirati irodánál ekkoriban. Ő a következő év augusztusában a Szabad Magyarság című, emigráns lapban emlékezett a tragikus sorsú fiatalra. Mint elmondta, a fiú október 23-tól kezdve állandóan az utcán volt és több helyszínen is fotózott. A végzetes napon, október 25-én is találkozott vele a városban, ekkor Gárdos Péter a szintén fotósgyakornokként dolgozó, Viktor nevű barátjával járta a várost a fényképezőgépével. Mikor a fiú elújságolta, hogy a Kossuth térre tartanak, Tóth László azt mondta, nagyon vigyázzanak, inkább ne menjenek, mert nagyon zavaros a helyzet. Tóth László szerint ekkor a csupán 16 éves Gárdos Péter a következőket válaszolta: „Vagy életem legnagyobb riportját csinálom meg, vagy meghalok!”

A Kossuth tér. Sok ember vesztette életét a gyilkos sortűz miatt 1956-ban

Tóth László másnap értesült róla, hogy Gárdos Péter a Kossuth téri sortűz áldozata lett. A holttestét az Üllői úti Bonctani Intézetbe szállították, itt találtak rá, s

a homlokán ott éktelenkedett a gyilkos lövés nyoma.

„Nyitott, megüvegesedett szemében csodálkozás és borzalom ült” – emlékezett a Szabad Magyarság című lapban Tóth László, majd hozzá tette, másnap az MTI-ben kitették Gárdos Péter virágokkal keretezett fényképét. Gárdos Péter számtalan fényképet készített, a Leica gépét is megtalálták a holtteste mellett, ám a fényképeknek nyoma veszett. Mint ahogy a távirati irodából is elkobozták a forradalom alatt készült összes felvételt. A mártírhalált halt Gárdos Péterről aztán a megtorlás időszakától kezdve nem volt ajánlatos beszélni. Évtizedeken át szóba sem került a neve. Aztán az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban emléktáblát avattak a tiszteletére a távirati irodánál. Próbálták felkutatni a még élő rokonait, de nem jártak sikerrel.

A lényeg viszont az, hogy ötven év elteltével végre márványba vésték annak a 16 éves fotósgyakornoknak a nevét, aki munka közben lelte halálát a forradalom alatt és, akinek a nevét ideje lenne mindenkinek megismernie.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés