Ez a mi hazánk, a Mol otthona – Hernádi Zsolt a Mandinernek

2021. március 4.
Közép-Európa a helyieken kívül senkit nem érdekel – vélekedik Hernádi Zsolt Mol-vezér, szerinte éppen ezért, önvédelemből is fontos gazdaságilag összekapcsolni a régió országait. A Mol és a magyar gazdaság jövőjéről beszélgettünk, s megtudtuk azt is, miért támogatja a vállalat Pál Feri atyát.

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban

 

Hernádi Zsolt Tamás Tarjánban született 1960-ban, Esztergomban nőtt fel. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Banki karrierről váltva 2001 óta a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója. 2020-ban Magyarország 69. leggazdagabb és 13. legbefolyásosabb személye volt.

***

Állta a koronavírus ütéseit a Mol?

Az olajüzletág szenvedte el a legnagyobb kárt az iparon belül, hiszen a korlátozások ellehetetlenítették a közlekedést. Április–májusban 95 százalékot esett a kerozineladásunk. Az első hónapban 40 százalék körül csökkent az üzemanyag-eladás, a társaság eredménye pedig az előző évhez képest összesen 16 százalékkal.

Milyen intézkedéseket hoztak?

Stratégiai vállalat vagyunk, fenn kellett tartanunk a termelést, hiszen huszonnégy órás üzemeink vannak. Ehhez arra is szükség volt, hogy megvédjük a munkatársainkat. Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettünk be, és megakadályoztuk a vállalaton belüli járványgócpontok kialakulását. A töltőállomásokon is védeni kellett a kollégákat, az ügyfeleket. Emellett elkezdtük visszafogni a beruházásainkat, spóroltunk. Létszámcsökkentést nem hajtottunk végre, de a felső vezetés önkéntes felajánlással negyven százalékkal csökkentette a bérét, amihez sokan csatlakoztak a középvezetők közül. Kollégáinkat munkakör szerint csoportosítottuk: azoknak, akiknek a munkája nélkülözhetetlen volt, vagy még nőtt is a terhelésük, extra műszakpótlékot fizettünk; azoknak, akiknek a járványhelyzet miatt kevesebb lett a munkájuk, időszakosan csökkentettük a bérét. De senkit nem küldtünk el.

Mit tanultak a rendkívüli időszakból?

Teljesen más vezetési stílust kellett elsajátítani.

Az első időszak olyan volt, mint a hadikommunizmus.

Egyik napról a másikra hoztunk döntéseket, akár egymásnak ellentmondva is. Két hónap után kezdtünk beletanulni az új működési rendbe. Nagy szerepet kapott a digitalizáció, amely jól működött ott, ahol nem indokolt a személyes jelenlét. A vezetők belejöttek az online kommunikációba, pedig korábban mindenkinek kényelmesebb volt értekezletet összehívni.

Milyen nemzetgazdasági tanulságok vonhatók le?

Újra megtanultunk félni, ami helyes és egészséges: félni attól, hogy a nyersanyagok, anyagáramok, amelyeket nem kontrollálunk, nem a mieink. Válságos helyzetben a hozzáférés korlátozottá válik, ezért bizonyos alap-infrastruktúrákat akkor is hazai tulajdonban kell tartani – vagy regionális, uniós szinten –, ha a fenntartása picit drágább. Emlékezzünk vissza a járványhelyzet első heteire! A fertőtlenítő alapanyaga, az alkohol egy csapásra hiánycikké vált, mindenki fertőtlenítőt próbált gyártani. Egyes országok az unión belül is betiltották az alkohol exportját, amit persze fel kellett oldaniuk. Ekkor döntött úgy a Mol, hogy saját erőből megoldja. Néhány hét alatt átalakítottuk a szélvédőfolyadékot gyártó üzemünket, és egy a WHO szabályainak is megfelelő fertőtlenítőt állítottunk elő, amivel hozzájárultunk Magyarország járvány elleni védekezéséhez. Magyar alapanyagból magyar termék magyar piacra.

Protekcionistábbá válik a gazdaságpolitika?

Biztos, hogy protekcionistábbá, mint amilyen volt. Korábban megszólták, aki protekcionista volt, az kéz a kézben járt a nacionalizmussal. Ennek most vége. A 2006–2009-es években a közép-európai gázvezeték-összekötéseket szorgalmaztuk. Akkor sokan azt mondták, minek, hiszen van elég gáz. Normál esetben van, de válság idején nincs. A pozitív félelem segített visszatérni a realitásokhoz. Hittünk valamiben, amiről kiderült, hogy nem minden körülmények között működik.

Idesorolható az is, hogy megvédték a Molt az ellenséges felvásárlási kísérletektől…

Nem is mindenki értett egyet velem. Volt olyan politikus, aki azt mondta, oligarchák védik a saját befolyásukat. Próbáltam magyarázni, hogy

ha nem tartjuk meg az infrastruktúrát saját kézben, akkor üzleti érdekek játékszerévé válik.

Márpedig ha egy finomítót egyszer lezártak, az olyan, mint egy családi ház, amelyet négy éve nem laknak. A romlása, az értékvesztése exponenciálisan nő. A finomítót nem lehet lezárni és újranyitni; közben a helyi tudás is szétszéled. Az alap-infrastruktúra nem játék. Igenis van helye a protekcionista gazdaságpolitikának, ezt most sokan felismerték. Egy országnak gondoskodnia kell állampolgárairól. Újra számba kell venni, hogy mely infrastruktúrákra van szükségünk válsághelyzetben – ez számomra is reveláció. Mint mindenki más, én is abban a tudatban voltam, hogy nincs mit tenni, az áruk és a tőke szabadon mozog az unióban, ez a korszellem.

Fotó: Földházi Árpád

Amit a nyugati országok népszerűsítenek, miközben mindig is védték a hazait…

Nem azt mondom, hogy nem létezik egy markáns kettős beszéd, de többször tapasztaltuk, hogy

amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek.

Mi Közép-Európában így vagyunk idomítva. Úgy születtünk, és abba nőttünk bele, hogy kétszer annyit kell dolgoznunk ugyanazért a teljesítményért, ugyanannak az elismeréséért. Nyugat-Európában egy külföldi képtelen megnyerni egy építési tendert, amikor ugyanez a mi régiónkban történik, egyből mi leszünk a nacionalisták.

Valamint csak keleten van korrupció…

Mit tudnak mást mondani? (Nevet) A korrupciót mindenki érti. Nem szabad azonban két dolgot összekeverni: a protekcionizmust és a hatékonyságot. Az a protekcionizmus, amely nem jár együtt hatékonysággal, elkényelmesít, nem serkenti az innovációt. A protekcionista politikán számon kell kérni a teljesítményt, különben nem versenyképes termelőegységek jönnek létre. Ez pazarlás. Versenyképes kapacitásokat kell építeni, de úgy, hogy mindig fontos legyen, mi történik itthon.

Milyen jövőképet tervez magának a vállalat? A körkörös gazdaság bajnoka lesz?

Igen. Hogy hogyan? Egymilliárd dollárt fordítunk a következő kilenc évben ilyen projektekre, és

minden második dollárunkat olyan beruházásokra, amelyek a fenntarthatóságot szolgálják.

Hogy csak néhány példát mondjak: rengeteg hulladékot dolgozunk már fel most is, nyitunk az alternatív üzemanyagok felé, és van tapasztalatunk abban is, hogyan tároljuk el a földben a szén-dioxidot. És mivel hosszú távú stratégiáról beszélünk, a technológia időközben még rengeteget fejlődhet.

A cél a hozzáadott érték növelése vagy a válságállóság?

Mindkettő. Hulladéktermelők és -hasznosítók is vagyunk, évente 100-120 ezer tonna hulladékot termelünk, melynek egy részét tudjuk anyagában vagy energiájában hasznosítani. Szükségünk is van hulladékra, mert a megrendelőink, a vásárlóink is egyre több újrahasznosított anyagot várnak el tőlünk. Elkezdtük kidolgozni, hogyan tudunk megfelelni az uniós klímacéloknak, csökkenteni a szén-dioxid-lábnyomunkat.

Akkor nem csupán arculati kérdés, hogy bezöldül a Mol?

Nem, ez kőkemény üzlet, közgazdasági kérdés is. A jövőben drágulni fog a tevékenységünk a szén-dioxid-kibocsátás árának emelkedése miatt, ezért 2030-ra harminc százalékkal csökkentjük a nettó kibocsátást,

2050-re pedig nullára, ezzel karbonsemlegessé válunk.

Közben a maradék kibocsátást a szén-dioxid elfogásával ellentételezzük a kéményekre szerelt szűrők segítségével, illetve a föld alá visszapumpálva. Jelenleg üres mezőket keresünk, ahova visszasajtoljuk a szén-dioxidot.

A hulladék lesz idővel az új olaj?

Azt azért nem hiszem, de vizsgáljuk, hogy tudunk-e nagyobb arányban részt venni a hulladéküzletben. Évente 500 ezer gumiabroncsot dolgozunk fel és keverünk gumibitumenbe, az utóbbi tíz évben 65 ezer tonna fáradt olajat dolgoztunk fel, de még ennél is többet lehetne tenni. Megvizsgáljuk, hogy a műanyag-feldolgozáshoz szükséges alapanyag előállításában részt tudunk-e venni. A gond, hogy jelenleg importáljuk a műanyaghulladékot egy olyan országban, ahol irgalmatlan mennyiséget temetünk a föld alá. A háztartási hulladéknak pedig csak 15 százalékát gyűjtjük szelektíven, és azt sem elég jó minőségben az újrahasznosításhoz.

Azért is mozdulnak erre, mert a kormány is meghirdette a körkörös gazdasági programot?

Az utóbbi harminc év legzöldebb programja az új hulladékstratégia. Majd eldől, hogy látunk-e magunknak szerepet benne. Ha valaki jól megcsinálja, és mi csak felhasználói leszünk a minőségi hazai hulladéknak, már azzal is nyerünk, de ennél nagyobb ambícióink vannak.

Lehet, hogy egyszer az adat lesz az üzleti sikerük alapja?

A járvány alatt az üzemanyag-értékesítés 40 százalékkal csökkent, miközben a lakossági szolgáltatások üzletága minden idők legnagyobb jövedelmezőségét tudta felmutatni. Beérett az adat, a digitalizáció csomó gyümölcse, amelyet évekkel ezelőtt kezdtünk gondozni.

Fél másodpercenként értékesítünk egy csésze kávét, döbbenetes szám,

van tehát információnk a fogyasztókról. Horvátországban elindítottuk a személyre szabott hűségprogramot. Az alapján kap a vásárló extra ajánlatot, hogy mit szeret fogyasztani. Emögött mesterséges intelligencia, algoritmusok, robotok dolgoznak. Az olajiparban mindig mostohagyerek volt az értékesítés, az erő a kitermelésben, a finomításban volt. A Statoil a kétezres évek végén megunta és eladta a nagy kúthálózatát, ezzel együtt a fogyasztóit és azok adatait is.

Tanulmányoztak más nagy vállalati fordulatokat is? A Samsung például szárított hallal kereskedett kezdetben.

Igen, a Nokia pedig gumicsizmával. Nem kell félni a nagy váltásoktól, meg kell hallani az idők szavát. Ne vágyakozzunk a tegnapra! Harminc év múlva is fogunk szénhidrogén-alapú üzemanyagot értékesíteni, a következő években még növekedni is fog a kereslet a régiónkban, de ez már részben a múlt. A Nokia fejlesztette ki az első érintőképernyős telefont, mégsem hitt benne, mérnöki szemszögből elvetette. Tudni kell megélni a váltást. Ehhez jó alapunk van, három országban piacvezetők vagyunk, négy országban pedig ott állunk az első három között.

Hogy látja, jobban vészeljük át a válságot, mint más országok?

Adottságainkhoz képest igen, egyébként az unió középmezőnyében. Az egészségügyi helyzetet tekintve jól teljesített az ország, a gazdasági teljesítményünk Szlovákiával, Csehországgal fej fej mellett van.

A válságot azon országok vészelték át a legjobban, amelyek előrébb voltak a digitalizációban, mint például Észtország.

E téren a mai napig nem mertünk bátran lépni. Hányszor tapasztalni azt, hogy bár fontos a digitalizáció, a hivatalok papíron követelnek dolgokat. Tízből nyolc hivatal. Márpedig ez döntés kérdése. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal például roppant sokat változott. A cél a kizárólagos elektronikus kapcsolattartás, hogy ne is legyen alternatíva. A mostani időszak kifejezetten alkalmas a versenyképesség javítására. Hiszek abban, hogy ki lehet hagyni fejlődési szakaszokat, és meg kell ragadni a lehetőségeket. Most egy ilyen lehetőség előtt állunk. Versenyképes gazdaság kell patriotizmussal fűszerezve.

A kormányzati válságkezeléssel egyetért? Segély helyett munkát adna?

Egyértelműen. A helikopterpénz rettentően el tudja rontani a társadalom morálját, ezt sokszor láttuk már. Amikor nem tényleges munkáért adunk pénzt, az olyan, mint a szocializmus kapun belüli munkanélkülisége. Ez helytelen irányba visz. A segélyre könnyű rászokni, és nehéz elhagyni, évekbe telik, míg visszatérnek a munkához az emberek. Egyetértek azzal is – ez szintén a járvány pozitív hatása –, hogy elkezdődött az egészségügy rendbetétele. 1950 óta küzdünk ezzel a rendszerrel, és mindenki azóta fogadkozik, hogy rendbe teszi. Végre elindult. A válság hatására még az egyházban is megjelent a verseny.

Fotó: Földházi Árpád

Hogyan?

Ettől mindig nagyon ódzkodtak. A katolikusoknál most, hogy a járvány miatt nem muszáj a híveknek elmenni a misére, hirtelen kiderült, hogy bizonyos papok istentiszteleteire senki nem megy már el. Pál Ferit viszont több ezer néző meg tudja nézni. Nincs olyan templom, ahova beférnének.

Ön is követi?

Persze. Az alapítványának és a digitális közvetítéseinek mi vagyunk a legnagyobb szponzorai. (Nevet) És tart vezetői tréningeket is a Molban. A hallgatói rájönnek, hogy az ő életükről beszél. Ferenc pápa is elmondta, hogy három évvel ezelőtt félelmei voltak a betegsége és idős kora miatt, pszichológust kellett hívnia. Ki is mondta, hogy a papságnak meg kell ismernie az emberi lelket, gondolkodást. Feri is rájött fiatal papként, hogy a hozzá forduló emberek kilencven százaléka nem spirituális kérdésekben keresi őt, hanem életvezetési témában. A követőinek száma jól mutatja, hogy mekkora az igény a mentálhigiéné és a vallás együttesére.

A vallás segíthet válságállóvá tenni egy céget vagy országot? 

Húsz éve vezetem a Molt, elég multikulturális környezetben élek. Azt tapasztalom, hogy a vallásos embereknek stabilabb az értékrendjük.

Egy huszonhatezer embert foglalkoztató vállalatot csak értékrend alapján lehet vezetni.

Értékrend az, hogy magunkénak érezzük a céget, mintha a tulajdonosai lennénk. Könnyebben fogadunk be új értéket, ha már van stabil értékrendünk. Persze létezik betonszilárd­ságú értékrendű nem vallásos ember is, ahogy olyan hívő is, akinek az értékrendjéről inkább ne beszéljünk.

Említettük a mentálhigiénét. Ön a korlátozásokat saját bőrén már korábban megtapasztalta, a horvátok által kiadott nemzetközi körözés miatt már jó ideje nem utazhatott külföldre…

Most végre mindenki szolidaritást vállalt velem az országban, és senki nem utazik. (Nevet.) Felháborítónak tartom, ami velem történik, de ha ezen keseregnék, akkor hosszában vágnám fel az ereimet. Túl kell lépni rajta. Ahhoz hogy ne haljon bele az ember, és túl tudja tenni magát rajta, a vallás biztosan segít. De persze hiányzik Erdély, a Felvidék és néhány más hely a régióban. Ez a mi hazánk, a Mol otthona, ezt ismerjük. Pontosan tudom, hogy mi történik most Zágrábban, Pozsonyban, Varsóban, Bukarestben vagy bárhol a régióban, ismerem a folyamatokat, a kormánytagokat, a változások mögötti okokat. Bitang jó érzés, amikor az ember ismeri a környezetét.

Mi a helyzet a Nyugathoz való felzárkózással? A mediánbér Magyarországon 2010 óta megduplázódott. Ez nagyon gyors ütem.

Nagyon.

Ki lehet jönni a közepes jövedelmi csapdából, de még nem vagyunk kint.

A jövedelmek emelkedése jó, de a termelékenységnek is javulnia kell.

A bérnövekedés ösztönöz a hatékonyság javítására?

Akkor, ha a verseny és a versenyképesség számít a gazdaságban.

Tud ma egyensúlyt tartani a gazdaságpolitika, hogy  védje is a hazai cégeket, de ne kényelmesítse el őket?

Eddig sikerült. Az unióban mostanra elfogadottá vált, hogy a kormányok szabadabban nyomják és költik a pénzt. 
Ez lazított a költségvetési fegyelmen. A Pénzügyminisztérium azonban jól fogja a költségvetést; ha a költekezés átmeneti lesz, akkor nincs baj. Ám sem a politikust, sem az állampolgárt nem szabad hozzászoktatni a könnyű pénzhez, mert annak rossz vége lesz.

Hosszú ideje nincs infláció.

Már van Németországban és itthon is, három százalék körül. Ezt nem lehet megúszni. Csak ha minden ráfordítással a termelékenységet javítjuk, miközben

építjük az egészséges protekcionizmust, és átállunk a tudásalapú gazdaságra.

Egy magyar dolgozó kevésbé termelékeny, mint egy német?

Igen.

Ez a környezete miatt van?

Meggyőződésem.

Munkaszervezés?

A vezetőkön múlik. Régi vesszőparipám az oktatás, ezért vállaltam a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartói kuratóriumának elnökségét. A hegesztő hegeszt, de hogy mennyire szisztematikusan van megszervezve a munkája, milyen értékű terméket hoz létre, az a vezetőn múlik. Úgy nőttek fel nemzedékek, oktatók idehaza, hogy ez nem volt elvárás. Be kell hozni olyan embereket az oktatásba, akik ezt ismerik; nem azért, mert minden jobb, ami külföldi, régen is kimentek az inasok külföldre. Csakhogy a magyar felsőoktatás nem elég befogadó, inkább céhes szellemiségben védi a saját kölykét. Stumpf István jól fogalmazta meg: sok helyen a teljesítmény-visszatartás rendszere épült ki a tanárok és a diákok körében. Ha alacsonyan vagyok megfizetve, miért várnak teljesítményt? A mennyiség számított, több diákot felvenni, akkor is, ha a színvonal lefelé megy tőle. A szolgáltatóközpontok ma teljes munkaidőben foglalkoztatják az elvileg nappali tagozatos egyetemi hallgatókat…

Sokat beszélünk a Kárpát-medence újraegyesítéséről. A Mol hozzájárulhat ehhez?

Nem így fogalmaznék, mert még esetleg a revizionizmus vádjával illetnének, inkább úgy, hogy a Mol egyben tartja, ami egyben van.

És ez nem Magyarországról szól, hanem Közép-Európáról.

Hála Istennek, az unión belül egyre kevésbé fontosak az országhatárok. A Kárpátok alatti közép-európai területen mi vagyunk a meghatározó vállalat. Célunk, hogy a szomszédos országokban is legyen gazdasági jólét, hiszen az mindannyiunknak jó. A közös cél a közép-európai jólét. Amennyi szállal csak lehet, kapcsolódjunk össze, úgy tudjuk a legjobban megőrizni magunkat. Közép-Európa a helyieken kívül senkit nem érdekel; meg kell tanulnunk tehát megvédeni az értékeinket. Egy barátom mondta, hogy nincs még egy olyan része a földnek, ahol a szomszédos országokban élők annyit tudnának egymásról, mint Közép-Európában. Moszkvának anno az volt az érdeke, hogy ne kapcsolódjon össze a térségünk, ma az a cél, hogy tanítsuk egymást, és nyissuk fel a szemeket. Ez saját misszióm is, hogy újra megtanuljuk egymást szeretni.

Fotók: Földházi Árpád 

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez az olajozós Hernádi, akit sikerült kimenteni a böriből?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés