mindig próbáltam háromdimenziós, valódi emberként ábrázolni,
hibákkal és kegyetlen pillanatokkal együtt, hiszen ezeket sem akartam – nem is tudtam volna – elhallgatni a személyéről. Így aztán a király hol masszív háttéralakként, hol szinte negatív figuraként, máskor meg, igen, hősként is megjelenik. Eddig egyébként két olyan szereplőmet is megsirattam, aki a valóságban sosem létezett: mindketten teljes mértékig fiktív figurák voltak, ugyanakkor mindkettőjükkel éveken át dolgoztam, és amikor a halálukról írtam, saját magam számára is teljesen váratlanul néma zokogásban törtem ki. Tehát igen, létezik ez a fajta lelki kötődés író és hőse között.
I. Károly korát nagy becsben tartjuk, alapvető iskolai élményünk, az idei magyarországi középszintű érettségin is esszéfeladat volt a gazdaságpolitikája. Regényeid elröpítenek az 1300-as évekbe, nem csak a kötetek végi bibliográfiából tudható, hogy írásukhoz átfogó kutatómunkát végzel. Hogyan látod, mennyire zárult le az Anjou-dinasztia teljesítményének értékelése? Előkerülhet még bármi, tartogathat meglepetést a korszak, vagy „minden megvan”?
Az Anjou-kori Magyar Királyság története a magyar középkor egyik legjobban dokumentált és feltárt korszaka, de persze még így is nagyon sok olyan részlete akad, amely arra vár, hogy a történészek feltárják. Mivel a regényeimben elég részletesen igyekszem bemutatni az eseményeket, és lineárisan haladva vezetem végig az olvasót a XIV. század történetén, ezért még laikusként is felfedezem a fehér foltokat vagy épp az ellentmondásokat a szakirodalomban. Ilyenkor kifejezetten jól jön az írói fantázia, de azért persze nagyon izgatna, hogy vajon mi történt pontosan az adott időszakban, vagy hogyan zajlott egy-egy nem teljesen tisztázott esemény. Akadt például olyan csata, amely a nagy egészet tekintve valóban nem tűnik túl fontosnak, az én szereplőimnek azonban mégis sorsdöntő jelentőségű, hiszen a legvéresebb pontja az adott év eseményláncolatának – ezzel szemben máig nem találtam semmiféle adatot arról, hogy mekkora seregtestek csaptak össze, mennyi ideig tartott a csata, de még a pontos helyszínét sem jelöli ki egyetlen általam ismert szakkönyv sem. Ehhez például szinte az összes részletet nekem kellett kitalálnom, egy kivételével: azt tudtam, kik voltak a szembenálló seregvezérek, és hogy mikor került sor az összecsapásra. De ezen kívül is több olyan eseménnyel volt már dolgom, amelyről híven beszámol ugyan a létező összes szakkönyv, csak épp a részletekbe nem megy bele egyik sem – nekem viszont nem elég a tény, miszerint az adott esemény megtörtént, így sokszor magamnak kell kiokoskodnom a hogyant, az okokat, sőt időnként még a következményeket is. Ezért is tartom fontosnak megjegyezni, hogy
a történelmi regény nem egyenlő a történészek által írt szakkönyvekkel,