Felkerekedtek a telexesek, elmentek Kaposvárra, majd teljesen elcsodálkoztak azon, hogy szó szerint egy karnyújtásnyira lehetnek Orbán Viktortól

2026. március 17. 13:24

A Telex Kaposvárra látogatott, hogy tudósítson a miniszterelnök országjárásáról, ahol a „független-objektív” Simor Dániel rövid időn belül azzal szembesült, hogy milyen az, amikor egy patrióta fiatal minden kérdésére töviről hegyire válaszol.

2026. március 17. 13:24
null

Orbán Viktor miniszterelnök országjárásának első állomásán, Kaposváron járt a Telex stábja is, akik kénytelenek voltak szembesülni azzal, hogy a kormányfőt testközelből hallgathatták meg a résztvevők. 

Karnyújtásnyira vagyunk Orbán Viktortól

– ismerte el a Telex újságírója, Simor Dániel, noha az általuk készült összeállításban igyekeztek azt bizonyítani, hogy Orbán Viktor elérhetetlen. A videóból azonban kiderül, karnyújtásnyira lehet az ember Orbán Viktortól, nincs kordon, csak egy szalag a színpad előtt. Simor Dánielnek azonban még ez sem volt elég bizonyíték, több résztvevőt, köztük Eperjes Károly színművészt is megkérdezte, nem furcsa-e számára, hogy a kormányfő ilyen országjárásba kezdett, ám csalódniuk kellett, mert a művész szerint sokszor volt olyan, hogy Orbán Viktor kiment az emberek közé. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron
A miniszterelnök nem bújik kordonok mögé. 
(Forrás: Facebook/Orbán Viktor)

Egy másik résztvevő arra emlékeztette a Telex újságíróját, hogy a Békemeneteken sincs kordon, bárki közel mehet a kormányfőhöz, legfeljebb csak azért nem tud, mert annyian vannak a megmozdulásokon. 

De, ha a tömeg engedi, bárki közel mehet a Orbán Viktorhoz” 

– hangsúlyozta a fiatalember. Egy hölgy szerint bátor ember a miniszterelnök, főleg azután, hogy Zelenszkij megfenyegette, hiszen nincs kordon, csak egy szalag a színpad előtt.

A miniszterelnök kaposvári rendezvényén megjelentek arról is nyilatkoztak, hogy 

a nemzeti kormány a családok mellett van, támogatja a fiatalokat, valamint kiáll a béke mellett, az április 12-i választás pedig mindezek miatt sorsfordító lesz. 

„Egy Tisza-illúzióval állunk szemben, az illuzionisták pedig pont abban ügyesek, hogy nagyon sok ember hisz annak, amit éppen lát, de az nem a valóság. Ezzel az illúzíóval kell most felvenni a versenyt, és az illúziókról előbb-utóbb lehull a lepel” – vélekedett egy résztvevő, míg egy másik azt mondta,  

jobban bízik abban, aki 16 éve vezeti az országot, mint akiről olyan videók kerülnek elő, hogy drog közelében volt. 

Nyitókép: Facebook/ Orbán Viktor

 

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nnjohn
2026. március 17. 14:54
Ajánlom elolvasni Thomas Mann: Mario és a varázsló című novellát minden tusz-ásnak.
Válasz erre
0
0
csulak
2026. március 17. 14:52
Mit ajánl az álMagyar Poloska? Magas rezsiszámlákat. Drága benzint, áramot és gázt. A családtámogatások eltörlését. Undormány gender buzivonagló ideológiát. ukrány Horda támogatását a mi kárunkra. Az agrártámogatások megszüntetését. Magas munkanélküliséget. Drog liberalizációt Migráncs áradatot. A fiatalok adómentességének eltörlését. Magas adókat. 25 30 % os Zsebmetszést hogy legyen miből az euNuch Hordának a háborúját finanszirozni Nyugdíjak adóztatását GMO s és Mérgezett Hamis élelmiszerek behozatalát. Szavazz a NYOMORRA !
Válasz erre
0
0
nemenvagyoken
2026. március 17. 14:48
"Simor Dániel rövid időn belül azzal szembesült, hogy milyen az, amikor egy patrióta fiatal minden kérdésére töviről hegyire válaszol". Biztosan meglepődött, hogy nem az van, mint náluk, amikor hisztiznek, cirkuszolnak, kötekednek, verekednek, lökdösődnek a megkérdezettek, vagy éppen a dicsőséges politikusaik is megközelíthetetlenek a kormánypárti sajtó képviselői számára. És tegyük hozzá: a fideszes politikusokat is bármikor lehet kérdezni, legyen szó parlamenti ülésről, Lázárinfóról, Kormányinfóról, de még a brüsszeli tanácskozások után is kiáll Orbán a nemzetközi sajtó elé, és angolul válaszol a feltett kérdésekre. Ez egy alapvető különbség a fideszesek és pl. a tiszarosok között.
Válasz erre
0
0
nemenvagyoken
2026. március 17. 14:36
pugacsov-0 2026. március 17. 13:40 Nagyon örültem a fiatal megszólalóknak, nem igaz az a libcsi kutatóintézeti toposz, hogy a fiatalok között ne lenne Orbánra szavazó. Ráadásul nagyon intelligensen érveltek. **** Mindig is voltak fiatalok a Fidesz szavazóbázisában, most is vannak. 2002-ben tavasszal sajnos nem tudtam elmenni szavazni, mert májusban töltöttem be a 18-at, de akkor is a Fideszre szavaztam volna, és most is a Fideszre fogok. A család szűkebb része mindig is fideszes volt, minden szavazásra el szoktunk menni, és a Fideszt támogatjuk. Az legfeljebb a burokban élő libsiknek lehet meglepetés, hogy a pesti belvároson túl is van élet.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!