Óbudai korrupciós botrány: kiengedhetik Czeglédyt

Czeglédy Gergő tavaly június óta van börtönben, a nyomozó hatóság Kiss László polgármesterrel együtt vesztegetéssel gyanúsítja a III. kerületi korrupciós botrányban.

Czeglédy Gergő tavaly június óta van börtönben, a nyomozó hatóság Kiss László polgármesterrel együtt vesztegetéssel gyanúsítja a III. kerületi korrupciós botrányban.
Közben Sára Botond, Budapest főispánja megüzente, vissza kell adni az óbudaiaknak a börtönben ülő polgármester jogalap nélkül felvett fizetését.
Döntött a Fővárosi Törvényszék, az elsőfokú bíróság korábbi döntését helybenhagyva pedig egyértelmű, hogy a politikus egy jó ideig rács mögött marad.
Az önkormányzat ráadásul duplájára emelte a vesztegetés elfogadásával gyanúsított polgármester fizetését.
A bíróság meghosszabbította a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fogvatartását.
Több jogszabály rendelkezéseiből is egyértelműen az következik, hogy nem jár juttatás a vesztegetés gyanúja miatt börtönben lévő polgármesternek – mondta lapunknak adott interjújában a budapesti főispán.
Az óbudai Fidesz-frakció és a Fidelitas lemondásra szólította fel azokat a képviselőket, akik támogatják, hogy Kiss László a börtönben ülve továbbra is megkapja a fizetését.
A baloldal szerint Kiss László jogosan kapja a járandóságát, a rács mögött is sokat dolgozik.
Dolgozni letartóztatásból nem tud, de a fizetését eddig felvette.
A korrupcióval gyanúsított MSZP-s Czeglédy Gergely helyéről döntenek az óbudaiak. A mandátumért nagy a tülekedés, a balliberális pártoknak nincs hivatalos jelöltjük, a Tisza itt sem indul.
Sára Botond főispán közölte, Budapest kormányhivatala úgy döntött, követelni fogja, hogy a jogalap nélkül kifizetett pénzeket Kiss László fizesse vissza.
A III. kerület a következmények nélküli baloldal állatorvosi lova lett.
A III. kerület alpolgármestere a minap mondott le.
A vádak között túlárazott és fiktív szerződések, valamint százmilliós nagyságrendű kenőpénzek visszaosztása is szerepel.
Kiss László augusztus óta van letartóztatásban, a hatóság vesztegetéssel gyanúsítja.
A Fidelitas transzparenssel vonult a helyszínre, hogy megmutassa az óbudaiaknak, hol találják meg a kerületvezetőjüket.
A rács mögül küldte ki a meghívókat a korrupcióval vádolt kerületvezető.
A Fidesz nem tervez politikai show-műsort, ehelyett konkrét javaslatokkal készül a képviselő-testület meglehetősen abszurd alakuló ülésére, a Momentum nem javasol alpolgármestert.
Miközben a kerületi korrupciós botrány továbbgyűrűzik, a helyi ügyek állnak.