Kiss László marad a börtönben, esze ágában sincs lemondani a fizetéséről

2025. február 14. 13:46

A bíróság meghosszabbította a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fogvatartását.

2025. február 14. 13:46
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Február 16-án vasárnapig szólt Kiss László letartóztatása, ezt hosszabbította meg a bíróság május 16-ig, egyezően az ügyészi indítvánnyal. Mint ismert, a DK-s kerületvezetőt még augusztus közepén vették őrizetbe hivatali vesztegetés elfogadásának gyanújával. Bár Kiss László tagadja, a megalapozott gyanú szerint a politikus 2019-es megválasztása után egy ismerősével megállapodott, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek majd megbízásokat kapnak a III. kerületi önkormányzattól, cserébe pedig neki és más önkormányzati dolgozóknak pénzt kell visszafizetni. 

A megalapozott gyanú szerint az önkormányzat fiktív és túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott vállalattal. Kiss László mellett Czeglédy Gergő korábbi alpolgármester is letartóztatásban van az üggyel összefüggésben.

Mindeközben a Magyar Nemzet úgy értesült, újabb embert gyanúsítottak meg az óbudai kenőpénzes botrányban. Az új gyanúsított nem hivatalos személy, és szabadlábon védekezik. Az ügyben összesen már tizennyolc gyanúsított van, közülük öten vannak letartóztatásban. Rács mögött van többek között Kiss László DK-s óbudai polgármester és nemrég lemondott helyettese, Czeglédy Gergő is.

Állítólag működik a kerület. Állítólag

A DK-s polgármester elmúlt fél évben a rácsok mögül próbálta vezetni a kerületet, fizetését pedig fel is vette, ami hatalmas közfelháborodást váltott ki. Kiss László saját magát, mint politikai fogoly jellemezte, hogy így kényszerítsék ki az előrehozott választásokat. Kiss korábban elküldött egy levelet a kerület önkormányzati képviselőinek, amelyben azt állította, hogy a rácsok mögül is gondoskodik az önkormányzat működőképességéről és a jegyzővel hozza meg a döntéseket. 

Megkerestük Bots Dénes jegyzőt az után érdeklődve, hogyan tud úgy működni a kerület, hogy a polgármester letartóztatásban van és milyen döntéseket hoztak meg eddig közösen, továbbá érdekelt minket, jegyzőként mi a véleménye, Kiss László kitöltheti-e mandátumát a rácsok mögül, továbbá ha elítélik, hogyan fogják vezetni a kerületet.

Bár Bots hivatalos email-címére írtunk, kisebb meglepetésre Pénzes Dávid, a kerület kommunikációs igazgatója válaszolt először, amelyben kis türelmet kért a válaszokkal kapcsolatban. 

Ezt is ajánljuk a témában

Polgármester úr mandátumának sorsáról nem szeretnénk, nem is tudunk találgatni”

– kezdték a szűkszavú választ, ami úgy folytattak: „Polgármester úr akadályoztatása esetén a Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda Békásmegyer Önkormányzat polgármesterének helyettesítéséről szóló az 5/2024. (X. 7.) polgármesteri utasítás világosan kijelöli az őt helyettesítő személyeket. Ez alapján az önkormányzat működése folyamatosan biztosított”. Telefonon elértük Kiss László ügyvédjét is, Zamecsnik Péter a Mandinernek elmondta, amennyire ő látja, Kiss László jó állapotban van, már amennyire egy büntetés-végrehajtási intézetben jól lehet lenni, de tisztességesen bánnak vele. 

A munkát jegyző úr segítségével, ami feladat, azt meg tudja oldani”

– tudatta Zamecsnik Péter, majd úgy folytatta, Kiss Lászlót a politikai jogaiban nem lehet korlátozni, hiszen a letartóztatás azt nem korlátozza, tehát elláthatja polgármesteri feladatait. 

Nyilvánvalóan az írásbeli, írásban elintézhető dolgokra gondolunk, hiszen annak semmi akadálya nincs”

– tette hozzá.

Jár-e neki fizetés?

Sára Botond az év elején közölte, hogy Budapest kormányhivatala úgy döntött, törvényességi felhívással fog élni a képviselő-testület mint, munkáltató felé, és követelni fogja, hogy az augusztus óta előzetes letartóztatásban lévő III. kerületi polgármester az azóta jogalap nélkül felvett fizetését fizesse vissza.

Amennyiben a képviselő-testület a felhívásunkkal nem ért egyet, illetve támogatja azt, hogy a polgármester továbbra is fizetést kapjon azért, mert börtönben ül, akkor bírósághoz fogunk fordulni, és ott fogunk érvényt szerezni annak, hogy a jogalap nélkül felvett pénzeket a polgármester visszafizesse”

– közölte a főispán.

Nem sokkal később reagált a baloldali vezetésű önkormányzat, amely szerint a polgármester jogszerűen kapja a fizetését, mivel jelenleg is munkát végez, az önkormányzat döntéseiért pedig felelősséggel tartozik. 

Ezt is ajánljuk a témában

A III. kerület önkormányzati képviselői és vezetői végül az előző héten tárgyaltak Kiss László fizetéséről, a polgármester a rácsok mögül szerette volna elérni, hogy ügyét zárt ülésen, a sajtó és a hallgatóság teljes kizárásával tárgyalják, ám erre végül nem került sor. 

Ráadásul szó volt arról is, hogy még meg is emeljék a letartóztatásban ülő polgármester fizetését, ám a képviselők nem jutottak dűlőre, mivel a kerületet vezető baloldali pártok is megosztottak a kérdésben. 

Ezt is ajánljuk a témában

Sára Botond a lapunknak adott interjújában elmondta, egy jelenlegi és egy korábbi baloldali városvezető korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt folyik egy nyomozati eljárás, és noha az alpolgármester azóta lemondott, a polgármester, Kiss László sem home office-ban ül, hanem börtönben, de szemmel láthatóban ennek jelenleg semmi következménye nincs, hiszen a fizetését és a juttatásait továbbra is kapja.  

„Ez elsősorban az óbudai emberekkel szemben méltatlan helyzet, nekik okoz kellemetlenséget és veszteséget a kenőpénz elfogadásával gyanúsított DK-s polgármester, akinek láthatóan nem áll szándékában lemondani. Vajon ez morálisan meddig tartható?

 Más kérdés, hogy mi történik akkor, ha jogerősen elítélik. Ebben az esetben, amennyiben a bíróság a közügyek gyakorlásától is eltiltja, automatikusan megszűnik a mandátuma”

– fogalmazott a főispán.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
22-es csapdája
2025. február 14. 18:03
A Fidesz-KDNP a legnagyobb párt az országgyűlésben, azaz övé a törvényhozói hatalom. Ha akarnák - és volt rá példa, amikor nagyon akartak valamit, akkor tűzön-vizen-közvélemény-ellenében keresztülverték - már régen hoztak volna egy jogszabályt, hogy közhatalmat gyakorló, közbizalomhoz kötött pozíciót betöltő személy ne kaphassa meg a fizetését - így-vagy úgy. Csakhát a rövidtávú politikai érdek azt diktálja, hogy a megoldás helyett legyen egy hergelésre alkalmas helyzet, amivel az átlagembert, aki hasonló esetben egy percig nem kapná a kóterben a fizetését, felbőszítse, amúgy nem is ok nélkül.
valerian-0
2025. február 14. 16:32
Mi az, hogy "esze ágában sincs lemondani a fizetésérõl"?? Egy bûnözõ dolgozzon meg a fizetéséért a börtönben, ne követelõzzön. Egyébként meg, hogy kaphat még ez egyáltalán fizetést?
Box Hill
2025. február 14. 16:14
Van az adófizetőknek érdekvédelme Magyarországon, vagy nincs?
Rodolfo
2025. február 14. 16:01
El kell kobozni tőle. Mire kiszabadul, addigra meg le is fog fogyni legalább ez a dagadt májbeteg görény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!