Gyárfásék nem adják fel, újabb beadvánnyal fordultak a bírósághoz

Az indítványról a Kúria mondja majd ki a végső szót.


Az indítványról a Kúria mondja majd ki a végső szót.


Lehoczki Ádám figyelmezetetett: „ne legyenek illúzióink, a bűncselekmény gyanúja továbbra is fennáll” Kiss László ügyében.


Zamecsnik Péter lapunknak elmondta, hogy a fejleményektől függetlenül a nyomozás folyik tovább, csak már úgy, hogy Kiss László nem áll majd kényszerintézkedés alatt.


A bíróság meghosszabbította a letartóztatásban lévő óbudai polgármester fogvatartását.


Az ügyészség kezdeményezte Kiss László letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást.


Zamecsnik Péter új tanúk beidézésére tesz indítványt, akik alátámaszthatják védence ártatlanságát.

Egy új bizonyítékot emlegetnek. Gyárfás Tamás ügyvédje, Zamecsnik Péter nem szeretné lelőni a poént. Még.

Zamecsnik Péter szerint nagy valószínűséggel soha nem fog kiderülni a teljes igazság Fenyő János meggyilkolásáról.


Donald Trump visszatér, Budaházy kiszabadult, Vidnyánszky Attila mégis marad a Nemzeti élén – ezeket találták az év legbotrányosabb eseményeinek a Civil a pályán vendégei.


Az alvilág egykori fenegyereke úgy váltogatja a Fenyő-perben a védőit, mint más a gatyáit.


