„Ez visszaélés a magyar joggal, a katolikusok számára nagyon fontos eseménnyel, a jóhiszeműséggel. Sokkoló és alja dolog, mert az elnöki kegyelmet nem arra találták ki, hogy terrorista bűnözőknek adják, hanem hogy amikor arra morálisan szükség van, valaki kegyelmet kapjon” – mondta. Hozzátéve, nyilván nem Novák Katalin magánakciója volt a dolog, „Orbán és a magyar kormány a szélsőjobbal kokettál”, amikor ilyeneket szorgalmaz.
Borgula András rendező Vidnyánszky Attila ügyét hozta fel az év legbotrányosabb eseményei között, vagyis hogy a Nemzeti Színházban történt baleset után „sok jobboldali művész kérte a lemondása visszavonását, illetve hogy Csák János azt ne fogadja el”.
„Kedves Attila, köszönjük, csak te tudod kivezetni a magyar társadalmat azokból a mélységekből, amikbe a történelem belesodort minket.
Szerintem ha nem mész be a Nemzeti Színház épülete, a falak megremegnek, talán meg is repednek.
Egyáltalán, elképzelhetetlen lenne nélküled ma a mai magyar színház. Mindannyiunk nevében köszönjünk, hogy velünk maradsz! Örökre” – monologizált ezzel kapcsolatban a Gólem Színház alapítója, végtelenül károsnak gondolva, ha valaki úgy hiszi, hogy nélküle nem működnek a dolgok, mert akkor „nem jó vezető”. Szerinte Vidnyánszky akkor cselekedett volna helyesen, és akkor segítené a színészek gyógyulását, ha vállalta volna a felelősséget, és valóban távozik a színház éléről.