„Sokakat megdöbbentett ez a történet” – az Emmy-díjas Gera Marinával beszélgettünk

2020. január 9. 16:55
Hogyan lehet gyermek nélkül megélni az anyaság érzését? Mit változtat a személyiségen egy nemzetközi siker? Milyen üzenettel bírhat ma egy málenkij robotról szóló film? Gera Marinával az Örök tél sikeréről, a főszerep emberpróbáló kihívásairól és a magyar filmgyártás helyzetéről is beszélgettünk hetilapunk legújabb számában.

Portréfotók: Földházi Árpád

 

A Mandiner hetilap csütörtökön megjelent friss lapszámában Gera Marinával készült beszélgetésünkben kíváncsiak voltunk arra, hogy miért ismerhette eddig csak szűkebb közönség a színésznőt, és hogy jött az áttörést jelentő Örök tél. Egy olyan film, amelynek témaválasztása és képi világ is súlyos, nyomasztó. A gulágok világát feldolgozó alkotás motivációjáról a színésznő elmondta nekünk, hogy: 

„A málenkij robot igazi kegyetlensége abban állt, hogy nem tudta senki, hány évet kell kibírni a gulágon, nem ismerték a hazatérés dátumát, így lassan elveszett a cél, elhomályosult a motiváció a túlélésre. Ennek megjelenítése tetszett a forgatókönyvben, hogy nem a közönség könnyed szórakozni vágyását igyekszik kielégíteni, nem lágyítani akarja a történetet, hanem a maga mélységében és súlyosságában elmesélni.”

Gera Marina arról is mesélt, hogy a főszereplő, Irén karaktere nagy kihívást jelentett, hiszen itt egy gyermekét elvesztő anyát kellett hitelesen megjelenítenie: „Kegyetlenül hangzik, de fel kellett építeni magamban azt a tudatot, hogy van egy lányom, hogy utána el lehessen szakítani ezt a köteléket, és hitelesen lehessen bemutatni az anya-gyermek kapcsolat megszakadását. Még színészként is borzongató volt átélni, megélni ezt az élményt. Nyilván kijöttem belőle, de a hatása tagadhatatlan, hiszen az egyik legerősebb érzés érintett meg.

Dédnagyapja átélte a munkatáborok valóságát. Gera így mesél róla: „Ő egész pontosan szovjet hadifogságból térhetett gyalog haza, és az az érdekes, hogy elsősorban nekünk, a dédunokák generációjának adta tovább az átélteket, nem pedig dédnagymamámnak mesélte el. Nekem, a hatévesnek merte csak ezeket elmondani, dédmamám talán túl közel állhatott hozzá, őt óvta attól, hogy megtudja az igazságot. Dédnagypapám leveleket is írt a fogságból, amelyeket újra elolvastam a szerepre készülve, így próbáltam közelebb hozni magamhoz az elszakadás, a szeretteimtől való kényszerű távollét érzését.”

A színésznő elmondja: „Természetesen szívesen megmutatnám magam nemzetközi porondon is, mondjuk egy koprodukcióban. Nagy vágyam valósulna meg ezzel, de távlatosan tekintve itthon szeretnék élni és alkotni is. A szívem Magyarországé, és ezért is lennék különösen boldog egy olyan nemzetközi produkciótól, amely mondjuk épp magyar történetet dolgoz fel. Ehhez persze azt is el kellett fogadnom, hogy nem fogom tudni felvenni a versenyt egy anyanyelvi színésszel. Nem is akarom, én másban tudok – ha tudok – az akcentusommal érvényesülni: elsősorban nem amerikai, nem angol történetekben.”

Beszélgetésünkben a magyar filmgyártás helyzetét is érintettük, ezzel kapcsolatban a színésznő úgy fogalmazott: „A Saul fia sikere, Enyedi Ildikó, Borbély Alexandra, Szamosi Zsófia vagy épp a Mindenki nemzetközi elismerése is azt mutatja, hogy igenis tud új értékeket teremteni a magyar filmgyártás. Hiszek abban, hogy ez a folyamat nem áll meg, és reménykedem abban, hogy továbbra is részese lehetek ennek az értékteremtésnek.”

 

Teljes portréinterjúnkat a Mandiner hetilap aktuális számában olvashatják: elérhető az újságárusoknál, illetve az előfizetőink számára.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, valakik egy napra emberré váltak, mikor a díjat adták.
Hiszen az, hogy egy magyar film, magyarokról szól:
vegytiszta antiszemitizmus...

Úgy érted, sok egyéb mellett...

Volt ott keresnivalónk, sajnos.
Azt kerestük, hogyan lehet megtartani a haderő és az ország intaktságát, a háború végére, hogy ne lehessen még egyszer román bevonulás, mint 19-ben.
A 2. magyar hadseregben nagyrészt mindenki tudatában volt annak, hogy őket feláldozza az ország, hogy a hátország békében és biztonságban élhessen, benne a különösen veszélyben lévő zsidó állampolgárok.
Az, hogy ma büntetlenül lehet gyalázni sok zsidó "visszaemlékező" szájából a magyarokat, Horthyt és a többi, mindenekelőtt a 2. magyar hadsereg feláldozásának köszönhető.
Mert nélkülük jó egy évvel korábban történik Magyarország megszállása.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés