Az egyik nő abortuszra készül, a másik kettő bármit megtenne a gyerekért – így is lehet beszélni az anyasággal kapcsolatos tabukról

Párizsban az egyetemi vendégtanár Adél (Török-Illyés Orsolya) nem kívánt terhességgel néz szembe. Budapesten Nóra (Sipos Vera) titkolja, hogy férjével (Schmied Zoltán) gyermeket akarnak örökbe fogadni. Berlinben a színésznőként helytállni próbáló Becky (Székely Rozi) azzal szembesíti a Magyarországról születésnapi látogatásra érkező családját, hogy egyedülálló anya akar lenni. A három, negyven körüli nő élete fordulópontján vagyunk: mindössze egy nap alatt kell sorsfordító döntéseket hozniuk. 

Mindegyikük egy-egy, a társadalomban gyakran tabusított vagy végletesen kezelt problémával küzd: 

Hogy vannak-e jó megoldások, vagy amiket Adél, Nóra és Becky annak hisznek, a jövőben még súlyosabb következményekkel járnak, azt a mozi nyitott vége miatt mindenkinek a fantáziájával kell kipótolnia. 

„Nagyon sok negyvenes női barátom mesélt nekem olyan élethelyzetekről – abortuszról, meddőségről, örökbefogadásról –, amelyekről ritkán beszélünk nyíltan. Láttam, mennyi bűntudat, félelem és külső elvárás tapad ezekhez a döntésekhez. Innen jött az igény, hogy három különböző nő sorsán keresztül beszéljek a szabadságról: arról, mennyire nehéz saját életet élni akkor, amikor a társadalom nagyon hangosan mondja, mit kellene tennünk” – beszélt Nagy Borbála rendező arról, mi indította el benne pont ezt a három, párhuzamosan futó történetet. 

Amelyek a felszínen ugyan tipikus 21. századi sztoriknak tűnnek, 

Anyává kell lenni mindenáron, sugallja a környezet, és ez bizonyos szintig rendben is van, de mi van, ha az élet nem a nagykönyv szerint alakul? Mert adódhatnak, nem is ritkán, extra gondok. Például bármennyire is akarja mindkét fél, csak nem jön össze a gyerek, vagy az ember már a negyvenes évei elején jár, és – ez esetben, mindegy, kinek a hibájából – még mindig nem találkozott azzal a bizonyos valakivel, akivel jó szívvel és felelősen bele merne vágni ebbe az élethosszig tartó szép, de nem mindig könnyű feladatba.

Ezekre az extra gondokra próbálnak jó-rossz válaszokat keresni Nagy Borbála főszereplői, akik tulajdonképpen egyszerre vannak egyedül is meg nem is. Az apját éveken át ápoló, majd eltemető és most végre a saját életére és a karrierjére koncentráló Adélt kötelességtudatból még el is venné jóval fiatalabb alkalmi partnere. Beckyt nem érti ugyan, de a maga módján támogatja és szereti a családja, és a szomszéd férfi is szívesen közeledne hozzá. Az örökbefogadást már-már rögeszmésen hajtó Nórának pedig egész rendes férje van (Schmied Zoltán) egy apró kis „szépséghibával”; mivel az előző házasságából már született egy éppen a fiatalkori dühöt a világra okádó és ezért az apjában nem kis bűntudatot keltő nagylánya, számára pont nem élet-halál kérdés elölről kezdeni az egész hercehurcát.

A három nő így mégis valahogy kénytelen magányosan küzdeni nem csupán a saját belső bizonytalanságaival, félelmeivel, 

Ennek egyik legszemléletesebb példája Nóra hazugsága az osztálytalálkozón, ahova – mint mindenhova – a kisgyerekként dédelgetett kutyájával megy; amikor előkerülnek a babafotók, önkéntelenül is azt füllenti, hogy egy éve végre megszületett a kislánya, Panni. Becky bár nem hazudik, de csak a nagyon feszengős ünnepi ebéd végén meri bevallani a „hagyományosan” gondolkodó szüleinek, hogy valószínűleg egy ismeretlen spermadonor lesz a következő unokájuk apja – ellentétben a húga klasszikus családi felállásával. És ott van még a Török-Illyés Orsolya által fantasztikusan játszott Adél is, aki egészen addig remekül és a magától is rendre elvárt keménységgel ragaszkodik az elhatározásához: holnap bizony beveszi az orvos által gépiesen felírt abortusztablettát, amíg az éjszakai buszon hazafelé utazva ki nem tör belőle a zokogás. 

Mindeközben a fő történetszálak mögött újabbak is felsejlenek. Nem csak a tekintetben, hogy ez a tabletta például Magyarországon nem elérhető, de nem is biztos, hogy csupán a léte könnyebbé tesz egy ilyen eleve nehéz döntést, vagy hogy az örökbefogadás mennyire olajozottan működik vagy nem működik ma itthon; a filmben már bőven túl vagyunk a bürokratikus útvesztőkön. A legösszetettebb rész Beckyé, a berlini lakásban tartott szülinapozás teljes realitással és félelmetesen élethű párbeszédekkel mutatja meg, hogyan választja el a távolság a családtagokat, azon belül is a különböző generációkat egymástól 

Majdnem ugyanúgy, mint ahogyan ezt a három nőt a döntése elválasztja még a közvetlen, akár segíteni próbáló környezetétől. Utalásképpen arra is, mivel jár, ha egy nő bármely életszakaszában és állapotában nem a megszokott vagy a többség által jónak gondolt utakat választja. Ebből a szempontból Nagy Borbála mozija nagyon is fontos, konstruktív vitákra buzdító kérdéseket feszeget. Kár, hogy a zárójelenet, a különböző korú lányok, asszonyok közös tánca  a nyilvánvaló utalás ellenére – az állandó ítélkezés helyett legalább nekünk nem ártana összefogni – kissé sutának érződik.

Mambo Maternica – magyar–francia–német filmdráma, 2026. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja támogatásával készült alkotás a Budapest Film forgalmazásában február 26-ától országszerte látható a mozikban.

Nyitókép: Becky (Székely Rozi) azzal szembesíti a Magyarországról születésnapi látogatásra érkező családját, hogy egyedülálló anya akar lenni. (Budapest Film)