Hogyan élheti bele magát a fővárosi, jólszituált polgár egy borsodi falu lakosainak problémáiba? A Szociopoly társasjáték-színháza segítségével. Frusztráló kiszolgáltatottság, minket kihasználó hatalmasok, kényszerű döntések, rohanás a munka és a fillérek után. Kipróbáltuk.
Elmennél feketén dolgozni? Ellopnál egy csatornafedelet? Vennél fel uzsorakölcsönt? És megtennéd mindezeket, ha a karon ülő gyereked elvételével fenyegetne a védőnő? Gondold át, aztán gyere, játsszuk le. Így néz ki egy Szociopoly.
Magyarországon hozzávetőlegesen a háztartások 19,6 százalékát, 1 millió 887 ezer főt érintett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség 2017-ben. Az ő mindennapjaikat, lehetőségeiket, dilemmáikat hivatott bemutatni egy évek óta nagy sikernek örvendő közösségi est, a Mentőcsónak egység és a Gyereksegély egyesület közös rendezvénye, a Szociopoly. A játéknak nehezen nevezhető, mégis leginkább társasokra hasonlító rendezvényen
néhány óra erejéig egy borsodi kis falu mélyszegény lakóivá válik a közönség
– jelen esetben a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban – hogy egy-egy család tagjává válva aztán döntéseket hozzon, így befolyásolva az események alakulását. Győzni csak látszólag egyszerű: a cél, hogy a családod túlélje a hónapot.
A játék elején minden résztvevő megismeri a feltételeket: listázzák előre látható kiadásainkat (bevásárlás, víz, gáz, stb.) valamint lehetséges bevételi forrásainkat is. Itt rögtön dönteni kell: szeretnél dolgozni? Ha igen, akkor közmunkát vállalsz, bejelentett napszámot, esetleg valami jobban fizető, de rizikós feketemunkát? Minden döntésnek megvan a maga előnye, ahogyan árnyoldala is – te csak mérlegelj, és próbálj jól dönteni.
Persze, ahogyan az életben, úgy a játékban sem rajtunk múlik minden:
a játékosokból alakult négy család közül csak az egyik dolgozhat a közmunkaprogramban, rajtuk kívül pedig maximum egy család találhat ilyen-olyan munkát, amit aztán vagy kifizetnek, vagy nem – munkajogi védelem svarcosoknak ugye nemigen jár.
A nap végén mindenképp bevételhez jut a ház: kizárólag segélyekből 79 ezer, közmunkából 116 ezer, alkalmi vagy feketemunkából pedig 56 – 159 ezer forintot gyűjthet egy család a fiktív hónap alatt. Ha csodálkoznánk, esetleg háborognánk az összegeken, tartsuk szem előtt, hogy a játékot hozzáértő szakmabeliek tervezték, több évtizedes terepen szerzett gyakorlattal és nagyra becsült elméleti tudással a hátuk mögött. Az est megkonstruálásáért hivatalos színészek felelnek, akik a boltos, a polgármester, a tanítónő, a doktor, a falusi cigányfiú vagy éppen az uzsorás bőrébe bújnak.
Aznap este, mikor mi játszottunk, mind a négy család repesve lecsapott volna a közmunka által szerezhető párszáz forintos órabérre, ám ahogyan mondtuk, ebben a kiváltságban csak egyikünk részesülhetett. Ezután a munkáról döntő polgármester gyorsan körbe is hordozta tekintetét, hogy ugyan mindenki tudja-e, kire kell majd szavazni.
Mindez a játék eleje, a dolgok ezután indulnak csak be igazán: adott harminc nap, négy hét és négy család – hétfőtől csütörtökig minden nap egy-egy család találkozik egy kihívással, esetleg lehetőséggel, amiből aztán döntései révén pénzhez juthat; vagy épp pénzt veszíthet.
Vannak döntések, amikben szabadságunk van: veszünk-e a gyereknek tápszert (vagy a való élethez hasonlóan cukros vízzel táplálunk egy néhány hónapos babát), fizetünk-e számlákat vagy ha éppen megszorulunk, nyúlunk-e az uzsorás kölcsönéhez. Más kérdésekben nincs ennyi játékterünk: a Szociopolyban nincs éhezés, ráadásul a halott rokont is muszáj eltemetni.
Ahelyett, hogy a történet általam megismert csavarjait bemutatnám, inkább arról mesélek, mit tapasztaltam. Például, hogy frusztráló volt lényegében nincstelennek lenni, még két órára is.
Tehetetlennek éreztem magam, kiszolgáltatottnak, ami pedig a legnehezebb volt, árucikknek.
Kellett másoknak a szavazatom, a pénzem, a gyerekem jólléte – de senki nem akart valójában segíteni.
A feladatok, dilemmahelyzetek természetesen kiélezettek voltak, a valóságtól már-már elrugaszkodottnak hatottak – de efelől, lévén sosem éltem egy borsodi szegénysoron, nem tudok biztosat állítani. Mindenesetre a döntéseinkből, valamint az azoktól függetlenül kibontakozó történetben egyaránt drámai események bomlottak ki, amelyek mind egy irányba mutatnak: jól példázzák, hogy lesz a nehéz sorsúak élete még nehezebb. Talán nem árulok el nagy titkot, ha megosztom hogy játékunkban nem minden családnak sikerült a víz felett maradni – ahogyan az életben is ritka a happy end.
Az előadás utáni hosszú beszélgetés kezdődött, ugyanis a felindult közönség jó negyven percen át kérdezgette a színészeket és a játékmestert véleményükről, valamint arról, mit lehetne, kellene tenni a változásért. Bass László, a magyarországi szegénység egyik kutatója – akivel interjúnkat itt olvashatják – például hisz abban, hogy egyre több jól szituált embert szükséges szembesíteni a másik oldalon élők sorsával. Erre pedig valóban remek lehetőség az immáron több mint 180 előadást megélt Szociopoly.
A Recirquel a világon egyedülálló produkcióra készül: Végi Bence társulata a Millenáris Nagycsarnokában kelti új életre az antik mítoszokat, középpontban Dido és Aeneas szerelmi tragédiájával.
Az ismert református zsoltár az egyik építőköve a Komáromi Jókai Színház új bemutatójának. Az elátkozott család a Jókai-bicentenárium apropóján került színre, a jelenben is érvényes látványvilággal, és ami még fontosabb, soha el nem évülő tanulságokkal.
Kenterbe ver mindenkit „The Man” a Facebookon, még magát a Facebookot is. Itt valami nem stimmel. Varga Mátyás Zsolt írása.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 121 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amarna
2019. január 31. 08:03
1./ ott is mindenki megkapja a segélyt--amit ha magok és kiscsirkék vételére,kiskert kialakítására,mosószerre és tűre-cérnára és seprű vételére fordítanának,----ÉS NEM AZONNAL KANNÁS BORRA ÉS CIGARETTÁRA,DROGRA......
2./akkor a porta felsöpört lenne,a kiskert virágzana,csirkék kapirgálnának,lenne tojás,sülne a kenyér---------lenne étel----,nem járnának rongyokban és koszosan........
CSAK DOLGOZNI KELLENE---LEGALÁBB A SAJÁT PORTÁJUKON AZ ÉLETÜKÉRT !!!!!!!!!!!!
Az 50-es években lényegében MINDENKI szegény volt (a komcsikat most hagyjuk).
De mostak kapáltak söpörtek és volt erkölcsi tartásuk.
Az utóbbi semmilyen formában nem kerül szóba, pedig mindennek az alapja
Úgy élheti bele magát, hogy lehet, hogy a szülei, nagyszülei is onnan származnak. Nem kell a borsodi kisfalut azonosítani a szegénységgel, cigánysággal.