Problémás a balos állítás, hogy Orbán körei tulajdonolják a magyar média 80 százalékát

„Mára ott tartunk, hogy a Fidesz a média 80%-át ellenőrzi, és míg 2010-ben a Riporterek Határok Nélkül sajtószabadság-indexén 180 vizsgált ország közül a 23. helyen álltunk, addig 2025-re a 68. helyre csúsztunk vissza, az EU egyik sereghajtójaként” – írta a WMN egy interjúban 2026. március 23-án. Polyák Gábor, az ELTE Média és Kommunikáció Tanszék, valamint a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője úgy nyilatkozott a lapnak: „a nyugati világ egyik legkoncentráltabb médiapiaca a miénk”; szerinte a Fidesz közvetve vagy közvetlenül az ország médiájának 80 százalékát ellenőrzi jelenleg.

Média, piac: mindenki az RSF-et idézgeti

A 80 százalékos adatra rálinkelték a Riporterek Határok Nélkül hazánkról szóló oldalát, ahol ezt olvashatjuk: „A Fideszhez, a kormánypárthoz szoros kapcsolatban álló oligarchák általi politikai és gazdasági manővereknek, valamint a médiaorgánumok felvásárlásának köszönhetően a Fidesz mára az ország médiájának 80%-át ellenőrzi.” 

Egy 2026 februári tanulmányban, melynek címe A független média elnyomása Magyarországon, 2010–2025 (The Repression of Independent Media in Hungary, 2010–2025), ami az előző 16 évvel kapcsolatos összes balos médiaügyi panaszt újra összefoglalja, ugyanazt az állítást kétszer is olvashatjuk. Az első a 4. oldalon található: „A kormányzó párt, a Fidesz, a becslések szerint közvetlenül vagy közvetve az ország médiájának nagyjából nyolcvan százalékát ellenőrzi.” Az itt lévő 2. hivatkozás ismét a Riporterek Határok Nélkül (RSF) Magyarország-jelentésének weboldalára vezet. A 11. oldalon ezt írják: „A Fidesz a becslések szerint az ország médiájának nagyjából nyolcvan százalékát ellenőrzi, beleértve a Fidesz-szövetségesek általi médiumfelvásárlásokat is.” Ez a 101. hivatkozás, amely úgyszintén a Riporterek Határok Nélkülhöz utalja az olvasót. A szerzők egyikével, Amrith Singh-gel (New York-i Egyetem) készült a témában egy interjú, amiben ő is megfogalmazza a 80 százalékos állítást, szintén a Riporterek Határok Nélkülre hivatkozva. 

De más lapok is vidáman hozzák az állítást: például az Association Press egy 2024-es cikke is az RSF-re hivatkozik, ahog az EuObserver is egy 2026-os cikkében, ami azért nem meglepő, mert épp Amrit Singh és egy magyar médiakutató, Bodrogi Bea közös véleménycikkéről van szó. 

Megvan a forrás! 

Úgyhogy még március 30-án írtam a Riporterek Határok Nélkülnek, akik viszont csak hetekkel később reagáltak, addigra pedig találtam egy ígéretesebb anyagot a neten. Az International Press Institute egy 2019-es anyaga  (New report: Hungary dismantles media freedom and pluralism; azaz : egy új jelentés szerint Magyarország felszámolja a média szabadságát és pluralizmusát) úgy fogalmaz: „független kutatások azt mutatják, hogy a politikai és közéleti hírek piacának közel 80 százalékát »a kormánypárt által meghatározott forrásokból finanszírozzák«.” Itt a hivatkozás nem az RSF, 

Nos, ezt a Mérték Médiaelemző Műhelyt igazgatja az eltés Polyák Gábor, aki a WMN-nek nyilatkozott a cikkünk elején idézett interjúban. Épp ezért fura, hogy a WMN nem a Mérték anyagát, hanem az RSF-et hivatkozta – talán azért, mert a külföldi szervezetre való hivatkozás komolyabbnak tűnik. 

Polyák a 2010 előtti baloldali kormányok szakértője volt, a Telex szerint pedig egyike volt annak a 26 szakértőnek, akik összeállították az akkori ellenzék 2022-es választási programját. Illetve Orbán Balázs doktori ügyében is exponálta magát, nem túl cizellált stílusban értékelve azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója az ELTE jogi karán doktorizik. 

A 2019-es Mérték-jelentés elolvasása mellett írtam Polyáknak, hogy a Mérték-e az adat forrása. Polyák válaszolt is, a Mérték Szuverenista médiapolitika; Lágy Cenzúra 2024 című jelentéséhez és a korábbi anyagokhoz is utalva. Hozzátette: „legközelebb akkor is keressen, amikor éppen rólam ír.”

Ugyanakkor ha az ember szép sorban átfutja a Mérték éves jelentéseit, kiderül újra, hogy 

Lektorált tudományos folyóiratban kutatásaim szerint nem jelent meg a dolog, de legalább ki van fejtve, és így a módszertan is ellenőrizhető. 

Ezzel együtt hangsúlyoznom kell, hogy a fent idézett, nem mértékes tanulmányok, interjúk és cikkek semmilyen tanulmányra nem hivatkoznak, csupán a Riporterek Határok Nélkül weboldalán található, lehivatkozatlan állításra. 

Mit is állít pontosan a Mérték? 

De nézzük a Mérték állítása mögötti adatokat! Ehhez segítségül két médiakutatót kerestem meg, akik azonban nem szeretnék, hogy a nevük megjelenjen, így homályban maradnak. Lássuk, mire jutottunk hárman! 

A Mérték állítása a következőkön alapszik: 

•  adatbázis: a 2017-es pénzügyi bevételi adatok („csak 2017-es bevételi adatokhoz fértünk hozzá”;
•  a vizsgált piac csak a hírpiacra és közéleti szegmensre terjedt ki, nem a teljes médiapiacra; 
• azt állítják, hogy a KESMA és a többi „kormányközi” média tulajdonosai együtt, a közmédia nélkül az említett politikai médiapiac 64,1 százalékát birtokolják;
• mindez a közmédiával együtt már 77,8%; 
• a 77,8%-ot a szakirodalom és a sajtó 80%-ra kerekítette. A 2. oldal összefoglaló táblázata pontosan mutatja a számítás szerkezetét: a teljes összesített bevétel 246,7 milliárd forint, amelyből a KESMA plusz a „kormányközeli média” plusz a közmédia együttesen 191,8 milliárd, ami 77,8%. 

Mi ezzel a baj? 

Mint szakértőim kifejtették: a 80 százalékos állítás mögött azonosítható primer forrás áll, azonban az a forrás egy sokkal szűkebb és időben korlátozott állítást támaszt alá, mint amit ma aktuális tényként idéznek. Az eredeti számítás egy 2017-es bevételi adatokon alapuló, szűken definiált piaci szegmensre vonatkozó becslés, amelynek módszertana több ponton is vitatható, miközben a nemzetközi és hazai sajtóban kontextus nélkül, aktuális tényként terjed. 

A tanulmány a „kormányközeli” kategóriát úgy határozza meg (2. oldal), hogy a besorolt médium vagy a KESMÁ-hoz tartozik, vagy nyíltan a kormány szövetségese. A második kategória azonban nem mérhető, nem reprodukálható kritériumon alapul. A tanulmány nem adja meg, hogy mi alapján minősített egy tulajdonost „nyíltan Fideszhez-közelinek” – ez a besorolás a szerzők szubjektív megítélésén múlik. Ebből következően 

A bevétel nem azonos az eléréssel

A szerzők maguk írják le, hogy közönségmérési adatokhoz nem volt hozzáférésük, ezért bevételi adatokat használtak helyettük. A bevételi dominancia viszont nem azonos a tartalmi vagy nézettségi dominanciával (lásd a cikkünk végén lévő példát). Ha az állam jelentős közpénzt tölt egy médiumba, amelyet kevesen fogyasztanak, az a bevételi arányban dominanciát mutat – de nem jelenti azt, hogy a közönség valóban azt a tartalmat fogyasztja.

A szerzők viszont épp azt írják, hogy a 77,8 százalék alsó becslés, és lehetséges, hogy valójában magasabb a koncentráció.

Továbbá csak négy híroldalt vizsgáltak: az Indexet, az Origót, a 24.hut és a 444-et. A közösségi média, a YouTube, a TikTok és a külföldi platformok nem szerepelnek a kutatásban, holott a magyarok jelentős része ezekből tájékozódik. 

Az eredeti tanulmány, fenntartásainkkal együtt, a következő állítást igyekszik alátámasztani: „2017-ben a hír- és közügyek szegmensének bevételeiből 77,8% kormányközeli médiavállalatokhoz folyt be, ahol a ’kormányközeli’ besorolás részben szubjektív kritériumokon alapul.” Ami ezzel szemben terjed: „a Fidesz az ország médiájának 80%-át ellenőrzi.” Utóbbi sokkal tágabb állítás, mint az eredeti.

A hivatkozási lánc problémája

A 80 százalékos adat terjedésének rekonstruálható útja a következő:  2019-ben a Mérték publikálja a 77,8 százalékos becslést 2017-es adatok alapján. Azóta az újabb éves jelentések lényegében annyit állítanak, hogy jelentős változás nem történt. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) átveszi és 80%-ként szerepelteti Magyarország országoldalán, a primer forrás megjelölése nélkül. A Mérték és az NYU Rule of Law Lab 2026-os, közös tanulmánya a 80 százalékos adatnál kizárólag az RSF országoldalára hivatkozik – saját 2019-es tanulmányára nem, ami elsőre érthetetlennek tűnhet, de nem az: 

Egyébként nincs nyilvánosan elérhető, 2020 utáni, módszertanilag átlátható piackutatás, amely a 80 százalékos arányt aktuálisan igazolná. Aki ma ezt a számot aktuális tényként közli, egy legalább 7–9 éves, módszertanilag is vitatható adatra támaszkodik anélkül, hogy ezt jelezné.

Mire mindezt felgöngyölítettük, április 9-én az RSF is válaszolt, igen röviden, a Mérték Füzetek oldalához utalva minket. Köszönjük.

Összefoglalva

Az állításnak, hogy  a Fidesz a média 80 százalékát ellenőrzi, a Mérték 2019-es elemzése a forrása. 

A „kormányközeli” besorolás nem operacionalizált, nem reprodukálható kritériumokon alapul. A hivatkozási lánca körkörös. A 2026-os tanulmány (melyet részben a Mérték jegyez) az RSF-re hivatkozik, az RSF az adatot a Mértéktől veszi, de ezt a láncolatot a hivatkozások nem jelölik, és az eredeti tanulmány módszertani korlátait egyik hivatkozás tünteti fel. Az adatot nem frissítették. Nincs 2020 utáni, módszertanilag átlátható számítás, amely a jelenlegi állapotot igazolná.

Végső soron egy módszertanilag vitatható, elavult és kontextusából kiemelt adat friss, általános érvényű tényként való kezeléséről van szó, ami tudományos igényű diskurzusban nem fogadható el forrásmegjelölés és módszertani pontosítás nélkül.

A médiafogyasztás tekintetében egyébként (például a Tényellenőr 2025-ös adatai alapján) Magyarország politikailag kiegyensúlyozott. A háztartások 97 százalékának van internete, ami jobb, mint az uniós átlag. Szinte mindenkinek könnyű hozzáférése van kormánykritikus, baloldali-liberális tartalmakhoz, hírportálokhoz, tévécsatornákhoz, YouTube-csatornákhoz, podcastokhoz is. 

Hogy hogy oszlik meg például az online a médiapiac nézettségileg?

A 2025 nyári hírportál-sorrend a következő volt:

Az átlagos nézettségi adatokat tekintve a kormánykritikus YouTube-csatornák is magas eredményeket értek el, míg az első kormánybarát platform csak a kilencedik helyen végzett.

Emellett a Nézőpont felmérései szerint gyakorlatilag senki sem fogyaszt kizárólag állami médiát. De nézzük meg a hírportálok 2026. május 6-i adatait a dkt.hu szerint, csak példaként, ami megmutatja, hogy a legolvasottabb hírportálok: az ilyen-olyan Index, a baloldali Telex, a baloldali 24.hu és a baloldali HVG. 

Nem úgy tűnik, mintha a politikai hírportálok olvasottsági versenyében a jobboldaliak vezetnének. 

Érdemes volna emellett összehasonlítani a baloldali politikai médiacégek bevételeit a fentiekkel, egyáltalán nem biztos, hogy ezt figyelembe véve igazolódna a fenti „koncentrációt”. Emellett nem csak a hagyományos média (nyomtatott lapok, hírportálok, rádiók, tévék) bevételi arányait kellene vizsgálni, hanem az újmédia (infuenszerek, podcastok, stb.) bevételi arányait is, és erősen valószínű, hogy más felosztás jönne ki. Tehát míg Mérték módszertani szűkítése a közéleti tartalmakkal foglalkozó hagyományos médiára erősen megkérdőjelezhető, ráadásul még azon belül is felvethetők problémák.

Fotó: Orbán Viktor bevásárol az akkori ellenzéki lapokból 2021-ben