
Elképesztő eszmefuttatást vezetett le Polyák Gábor: szerinte azért van szüksége külföldi pénzre a „független” médiumoknak, mert a külföldi médiavállatok kivonultak az országból, mégis Orbán a hibás ezért is.
A Direkt36 Újságíró Központ Nonprofit Kft. 2024-ben megduplázta nyereségét.
Az ELTE docense a Voks2025 véleménynyilvánító akció szavazólapját fotózta be a közösségi oldalára és az IGEN-hez húzta be az ikszet.
A Faktum projekt legújabb kutatásában az amerikai felsőoktatás helyzetét veszi górcső alá.
A miniszterelnök politikai igazgatója végre az ELTE-n átvehette februárban elnyert doktori címét. A sikerig azonban hosszú és rögös út vezetett.
A Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint Magyarország egy picike, érdektelen ország, ahol 2010 óta nagyon rossz irányba mennek a dolgok.
Szóba került Ukrajna is. Az ELTE médiatanszékén jártunk.
Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetője az egyeztetésen kiemelte, azzal, hogy vezető külföldi politikusok rendszeresen nyilatkoznak a magyar független médiának, megnyugtatják a kormánykritikusokat, hogy „nincsenek egyedül”.
A Hit Rádiónál járt Hack Péter, tanszékvezető egyetemi tanár és lelkész, aki elfogultságról és a politikust ért támadásokról beszélt.
Még a 2026-os választás előtt kap egy utolsó „dollárfröccsöt” az ellenzéki sajtó.
Az Orbán Balázs doktoriját betámadó ellenzéki médiajogász szerint nem titok, hogy az ő szervezete osztja szét az amerikai nagykövetség médiatámogatásait.
Szintet lépett az ellenzéki médiajogász.
A balliberális sajtó kedvenc, láthatóan sértett Oroszország-szakértője nem cáfolja, hogy személyes bosszú hajtja.
Hack Péter alaposan helyretette a támadókat.
Nem tud leszállni Orbán Balázs doktorijáról Rácz András, miközben nem reagál arra a kérdésre, hogy a személyes bosszú hajtja-e.
Polyák Gábor a Soros-pénzből működő Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjeként döntött arról, mely médiumok kapjanak pénzt a David Pressmanék által tavaly ősszel kiírt sajtófinanszírozási pályázaton. A sikeres pályázók között ott volt a 444 és a Telex kiadója is.
„Érdekes ebben az esetben, hogy eddig egyetlen baloldali politikust sem hallottunk megnyilvánulni ebben a botrányos ügyben, némán hallgatnak” – mutatott rá az államtitkár.
Szívesen írnám, hogy az SZDSZ szellemisége ma is velünk él (mert így könnyebb lenne), de ez egy sokkal silányabb, intellektuálisan üresebb nemzedék.