Hogy az egyéb bevételek alatt mit értenek az oknyomozó újságírók, nem derül ki az éves jelentésből. Mindenesetre a társaság közhasznúsági tevékenységét a következőképpen definiálják: „A mindenki számára ingyenesen hozzáférhető direkt36.hu weboldal üzemeltetése, melyen a korrupcióval, a hatalommal való visszaéléssel, és egyéb közérdekű témákkal foglalkozó, szigorú szakmai szabályok szerint elkészített tényfeltáró tartalmak jelennek meg. Ezek segítik a magyar állampolgárok tájékozódását a köz ügyeiről, a közvagyon felhasználásáról, hogy aztán az ellenőrzött információk birtokában hozhassanak demokratikus döntéseket.”
Emlékezetes, ez év elején mutatták be a Dinasztia című dokumentumfilmet, amely – Petri Lukács Ádám publicistánk szavaival élve – semmilyen újdonságot nem hozott. „Az derült ki belőle, hogy ahogy nekem is, másoknak is, a miniszterelnöknek is van olyan rokona, aki üzletemberként dolgozik. Megtudtuk még, hogy az üzletemberek üzletelnek. Arra is fény derült, hogy az üzletemberek olykor pályázati pénzeket is kapnak, s ahogy ez lenni szokott, ilyenkor mindig kritika éri a kedvezményezőt és a kedvezményezettet: miért pont ő kapta?”