Brüsszel képmutatása arcpirító
![](https://cdn.mandiner.hu/2025/02/j5i2OakZHw4jDrH8XVQ3HdBecL937C45ODle9GiHavE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1MTNjZWM5YmY5NjRiOGJiMDc4OTRmNmEzMjVjZDM4.jpg)
A Washingtonból kiszoruló Soros-hálózat fokozza a támadást Magyarország ellen.
![](https://cdn.mandiner.hu/2025/02/j5i2OakZHw4jDrH8XVQ3HdBecL937C45ODle9GiHavE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1MTNjZWM5YmY5NjRiOGJiMDc4OTRmNmEzMjVjZDM4.jpg)
Az derült ki a filmből, hogy ahogy nekem is, másoknak is, a miniszterelnöknek is van olyan rokona, aki üzletemberként dolgozik.
„Olvasom, hogy már nyolcszázezren látták a Dinasztia című filmet, jó érzés, hogy egy vagyok a sok közül.
»Egy vevő Varsóban bemegy a hentesboltba, és kérdezi a két elárusítót:
- Sertéshús van?
- Nincs.
- Marhahús van?
- Nincs.
- Borjúhús van?
- Nincs.
- Csirkehús van?
- Nincs.
- Virsli van?
- Nincs.
A vevő csalódottan távozik. Mire az egyik eladó így szól a másikhoz: Ennek micsoda memóriája van!«
A lengyel hiánygazdaság idejéből való viccen ma már felszabadultan nevetünk, anno inkább kínjukban kacagtak a kongó boltokat járók Jaruzelski rémuralma alatt.
Hanem a kormánykritikus narratíva rossz memóriánkra épít és ismétli unos-untalan ugyanazt mondja, jutott eszembe, miután megnéztem a Direkt36 Dinasztia című filmjét. Mégis, a portál kitűnően végzi a munkáját, abból a szempontból, hogy kattintás érzékeny címet és témát dolgozott fel. Kár, hogy ami tartalmat illeti, a kizárólag oknyomozásra fókuszáló portál ötvenperces filmjében egy részlettől eltekintve semmi, de semmi újdonságot nem hozott.
Az derült ki belőle, hogy ahogy nekem is, másoknak is, a miniszterelnöknek is van olyan rokona, aki üzletemberként dolgozik.
Megtudtuk még, hogy az üzletemberek üzletelnek. Arra is fény derült, hogy az üzletemberek olykor pályázati pénzeket is kapnak, s ahogy ez lenni szokott, ilyenkor mindig kritika éri a kedvezményezőt és a kedvezményezettet: miért pont ő kapta?
A film tartalmi elemei abból épülnek fel, hogy régen Simicska Lajos körül épült üzleti birodalom, ma pedig Tiborcz István és Mészáros Lőrinc azok az üzletemberek, akik kirívóan gazdagok és a miniszterelnökkel rokonságban, barátságban állnak. Minderről hosszan beszélnek olyanok, akik évek óta ezzel foglalkoznak. Betekintést nyerünk a munkafolyamatba is: nehéz dolog információkra szert tenni, de a megszólalóknak azért sikerül.
Ezek az információk azok a tények, amelyeket így-úgy sok éve napra-nap megír a sajtó.
Visszatérő eleme a gazdasági pretekcionalizmus kritikája, illetve tényekkel alá nem támasztott sejtetések.
Az előbbit, vagyis a nemzeti tőkésosztály megteremtésére irányuló törekvést lehet kritizálni, lehet támogatni, ami viszont tény: se ebből a filmből, se más anyagból nem tudunk arról, hogy az érintettek törvénytelenségeket követtek volna el.
Mivel pedig rendkívül koncentrált a rájuk irányuló figyelmem, ez nyilván kiderült volna. Ami magát a törekvést illeti, bizonyára több érv szól mellette, mint a kommunista funkcionáriusokból tőkéssé tett rendszerváltás utáni privatizátorok nagy része, ám a végső mérce nyilván az, miként sáfárkodnak a vagyonnal.
Illetőleg elsajátítják-e azokat a polgári normákat, amelyek ott, ahol a nácik és a szovjetek nem vitték el a nagytőkéseket s, a kommunizmus nem lehetetlenítette el a piacot, kialakult: a társadalom számára való jótékonykodást, a kultúra támogatását, az elesettek megsegítését a vagyon egy részéből.
Minderről a filmben nincs szó, abból csupán persze különböző változatokban mindig meghallgathatjuk, hogy Tiborcz Istvánnak sok üzlete van,
sok üzletéből pedig sok pénze van és Orbán veje, tehát ez gyanús, mennyivel jobb lenne, ha például kékfestő lenne, vagy organaművész, vagy ha már üzletember, legalább nem lenne Orbán rokona. De ez így a tartalmi hiányt nem tölti ki.
Az egyetlen érdekes részlet a filmben, amikor a magánklub portása arról mesél, hogy náluk illegális kártyajáték is zajlik. (Egy másik írás tárgya lehetne, hogy boldogult fiatalkoromban én kikkel kártyáztam „illegálisan”, regényesebb történetek vannak benne, mint ebben a filmben.)
Na de a portás szövegének annyi a bizonyító ereje, mintha én körbevezetnék valakit a múzeumban és azt mondanám, hogy képzeljék el, minden éjjel Rákóczi fejedelem lemászik a vászonról és meg sem áll, amíg Stuart Máriát magáévá nem teszi. Hiába, nagyon fickós, Mányoki portréja.
Szerintem mégis jó, hogy ez a film elkészült, mert a hiány is sokat mondó,
ha a tények együttese annyi, hogy a nemzeti tőkésosztálynak talán egyes esetekben lejt a pálya a külföldi versenytársakhoz képest, ám minden jogszabályszerűen történik, akkor csupán újra kiderül, hogy nem derül ki semmi – vélhetően, mert nincs minek kiderülnie, túl azon, hogy mindenki a maga percepciója foglya, de ez ugyanúgy jogszerű, mint a különböző üzletek – és elég unalmas.
A választók jövő évi voksában ami döntő lesz az a választók saját személyes gazdasági életük romlásáról/stagnálásáról/javulásáról érzett személyes észlelése és nem mások bukszájának a nézegetése.
Olvasom, hogy közben a voltférj-pártelnök Don Corleone-zik (egy újszülöttnek minden vicc új: ezt a HVG találta ki több mint egy évtizede) és mintegy saját témájaként aposztrofálja a mozit. Persze, hiszen, mostanában bármi történik, amit az ellenzék sikerként él meg, arról az influenszer-vezér gyorsan kijelenti, hogy az ő érdeme, eredménye, sőt már az óvodában is tudott róla.
Róla sincs más hír, csak, ami mindig kiderül ezekről az önjelölt, de valódi bázis nélkül léggömböket lövöldöző alakról, mint, amit a medvéről és a vadászról szóló vicc már rég elmesélt. De hiszen azt önök is ismerik…”
Nyitókép: Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid