Milliárdok folynak át a Tisza Párton – itt a beszámoló, amely sokat elárul Magyar Péter „új politikájáról”

Nyilvánosságra került a Tisza Párt 2025. január 1. és szeptember 30. közötti előzetes pénzügyi beszámolója.


Nyilvánosságra került a Tisza Párt 2025. január 1. és szeptember 30. közötti előzetes pénzügyi beszámolója.


A Tisza azt ígérte, az átláthatóság jegyében negyedévente közzéteszi pénzügyi beszámolóját, 2025-re vonatkozóan azonban eddig csak az első negyedévi beszámoló elérhető a párt honlapján, miközben épp beléptünk az utolsó, negyedik negyedévbe.

Egy-két adatból következtetni lehet, mennyi pénz is csorog a rapperek zsebébe. Krúbi, Pogány Induló és Beton.Hofi a színpadon.

Ellenzéki hálózat épült az előző országgyűlési megmérettetésekre is, de akkor csak a választások után derült fény arra, hogy milyen pártok, szervezetek, vállalkozások részesültek külföldi támogatásokban. A hálózat most is épül, kérdés, mikor kerülnek a sajtó elé a részletek.


A kiadó 2023-as nettó árbevétele nagyjából 1,8 milliárd forint volt, amely a 2024-es évben szinte semmit sem változott.


Pedig külföldről és itthonról is sokan pénzelték Bolgár Györgyéket.


2024-ben is támogatta a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítványt egy európai unió tagállambeli alapítvány, melynek köszönhetően 585 millió forint forráshoz jutottak Gulyás Mártonék.


Aranyosi Péter két cégben is érdekelt, mindkettő igen szépen termelt a tavalyi évben. Becslésünk szerint akár 30 millió forintot is kereshetett a humorista, aki annyira elégedetlen az ország jelenlegi helyzetével, hogy a sortüzekről és robbantásokról merengett legutóbbi interjúja során.


A Telex beszántja a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-t, ahova korábban dollárok is gurultak.


2024-ben megugrottak az influenszer bevételei.


Egyszemélyes cége 2024-ben 44 millió forintnyi bért fizetett ki neki.


De nem a Magyarország érdekeivel szembemenőket folyamatosan pénzelő üzletember a legnagyobb adományozó.


Bőkezűen bántak a külföldi szervezetek és az Európai Bizottság a Magyar Helsinki Bizottsággal.


2023-hoz képest csökkent a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet adózás utáni eredménye, de még így is pluszban van.


A Direkt36 Újságíró Központ Nonprofit Kft. 2024-ben megduplázta nyereségét.


Közben átalakult a tulajdonosi struktúra a Magyar Jeti Zrt.-nél.


Az Amnesty International Magyarország bevétele 465,673 millió forintra nőtt (2023-hoz képest), és az adózás utáni eredménye 11,6 millióról 20,4 millió forintra emelkedett.


Felkerült az Ökotárs Alapítvány éves beszámolója: a külföldi pénzügyi hozzájárulásoknak köszönhetően jelentős plusszal zárták a 2024-es esztendőt.


Csak hangzatos ígéret maradt a transzparencia.


Emlékezetes, hogy a többszöri kérésre megosztott pénzügyi beszámolójuk is hemzsegett a pontatlan és elnagyolt adatoktól.
