„Hajlamosak bennünket itt, a földrészünk keleti felén egyfajta perifériának tekinteni és akként is kezelni. Hajlamosak a világ rendjének azt tekinteni, hogy az erőforrásokat innen, a perifériáról maguk felé csatornázzák, és minket elsősorban áruik piacának tekintsenek, akárcsak a klasszikus gyarmatosítók. Igaza volt a most leköszönő magyar kormánynak, amikor szembefordult a periférialét nyugatról táplált kényszerével, és a nemzetközi politikában az önazonosság, a saját jogúság útjait kereste. Igaza volt, amikor olyan szövetségi rendszer kiépítésére törekedett, amely minden hatalmi központot a magyar állam sikerességében tesz érdekeltté, akár a nyugati alárendelési törekvésekkel szembefordulva is.
Egy dologban azonban tévedett a kormányzati kommunikáció. Soha komoly politikus nem vetette ugyan föl az Európai Unióból való kilépés lehetőségét, de sokan hagyták úgy értelmezni a szavaikat, hogy ezt is beleértsék. Hagyták, hogy az ellenzék felállítsa az Európa vagy Kelet hamis alternatíváját. Márpedig a magyarok döntő többsége az összes súlyos hibájával együtt is uniópárti. A fiatalok különösen azok, számukra elképzelhetetlen, hogy újra útlevélre legyen szükség, ha egy popkoncertre át akarnak ruccanni Bécsbe, csavarogni egyet Toscanában vagy meglátogatni a norvég jégvilágot. Európa mi vagyunk, lélekben is. Ez büszkeségre ad okot, nem kétségekre.”