Ahogy a jobboldali médiának sem ártana kidugnia a mérgező kampánygőzből a fejét.
Vádak és önvádak, minden hiába; ez a csata a Fidesz–KDNP és támogatói számára elveszett. Közben úgy tűnik, a jakobinus leszámolási ígéret nem csupán kampánytermék volt:
a Tisza Pártnak drukkoló média mellett egyesek gond nélkül sürgetnek az 1945 utánihoz hasonló pereket, emlegetnek szimbolikusan guillotine-t,
vagy éppen követelnek vezetőszárat és bilincset a leköszönő kormányfőnek. A túlzások pedig azért is veszélyesek, mert a törvénytelenségek jogszerű feltárása mindenkinek az érdeke.
Az erőszak és a kirekesztés elutasítása mint civilizációs alapelv olykor mégis megszűnni látszik – a felbőszült-felbőszített tömeg hangadói legitimnek látják mindezt, ha a bukott kormánypártok támogatóival szemben történik. Ez persze önmagától nem lenne egy demokratikus berendezkedés sajátja, kellett hozzá az előző három és fél évtized aprólékosan kivitelezett, dehumanizáló kampánya a mindenkori jobboldal ellen, ami az Antall-kormány első percében vette kezdetét, és legutóbb épp a „leszart” keresztény Magyarország képében öltött testet (Tóta W. Árpád).
A keresztény Magyarország kettészakadt, hiszen sok százezer jobboldali, polgári, konzervatív ember szavazott a Tiszára, amely meggyőződése szerint jobboldali, polgári, konzervatív párt.
A kormánypártok nem tudták vagy nem akarták észrevenni az elképesztő közhangulati ellenszelet – amelyben a Brüsszel–Kijev-tengely mellett azért bőven ott volt az előző négy szűk esztendő, az innen visszatekintve túlságosan bőkezű költések számos területen, a korrupciós botrányok és álbotrányok, a kegyelmi ügy és még számos másik, talán a Borkai-botrány óta erjedő dolog –, amelyhez állítani kellett volna a vitorláikat. Mert ebben az ellenszélben minden, a Fidesz–KDNP által kapott pofon jogosnak tűnt a buborékon kívül, de minden válaszpofon, minden sistergős jelző és vádaskodás tízszeres hangerővel csattant, áldozatot és mártírt szállítva a szerveződő ellenzéknek.
A „vége van, kicsi” ponttól kezdve – bár a kemény mag tapsolt neki – a nagyobb tömeg percepciója szerint a kormány kommunikációja erőszakos lett, és elment szélre.
Emiatt aztán újabb és újabb sérelmes csoportok találták magukat a Tisza zászlói alatt – amely aztán elfoglalta a vélt centrumot.
Ebből is látszik: nem lehet kizárólag a kemény mag igényeit kiszolgálni. Kormányon sem, de ellenzékben főleg nem, mert állandósítja az országban a polgárháborús állapotokat, és rálökdös az egykori MIÉP vigasztalan útjára. Nem érdemes belemenni az új csapdákba sem: ideológiai alapon nekiesni olyan embereknek, mint például Vitézy Dávid, akiket két éve még a szavazók figyelmébe ajánlottak, vagy éppen kivárásra játszani, hogy az új kormányt szétvetik majd a világnézeti különbségek, esetleg a one-man-show szabályai szerint könnyen lecserélhető miniszterek közül valaki csinál majd valami botrányosat, mert ez önmagában semmire nem lesz elég, csak a partvonalról bekiabáláshoz.
Ami segítené a Fideszt, ha önkritikus szervezetként meg tudná mutatni, hogy igenis ő a polgári, konzervatív, nyugodt erő, amely hajlandó elvégezni a szembenézés feladatát, és konstruktívan, ügyek mentén végezni az elvalapú ellenzéki politizálás pokolian nehéz műfaját.
Miképpen az is, ha az elmúlt tizenhat év napos oldalát élvező nemzeti nagyvállalkozói réteg végre nagy erőkkel beszállna a mecenatúrába a kultúra és a média területén
– különben a rendszerváltás óta nem látott információs monopólium jön létre.
Ahogy a jobboldali médiának sem ártana kidugnia a mérgező kampánygőzből a fejét, és ha már a friss kormánypárti orgánumok közül nem egy éppen a Kuruc.infó szintje alatt uszít, ennek ellenében dolgozni, polgári módon. Megszólítva a polgári Magyarország egészét és visszatérni jobbközépre. Oda, ahonnan indult, és ahová való.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Ha nem mellébeszélni óhajtunk, hanem szembesülni akarunk ezzel, az bizony kényelmetlen, sőt, mi több, fájdalmas processzus lesz. Győrffy Ákos írása.
(Fotó: Mandiner-archív)
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy pozitívuma a tiszás kétharmadnak, hogy most aztán el kell tűnnie a néplelket mérgező mindensz*rizmusnak.
Ezt is ajánljuk a témában
Hosszan, alaposan és őszintén próbálom feltárni, miért váltották le a magyarok 16 év után Orbán Viktort és rendszerét. Kohán Mátyás írása.
***
Vajon természetes jelenségről van szó, vagy tudatosan alakított narratíváról?
A leendő miniszterelnök korábban többször is jelezte, hogy családtagokat nem fog kinevezni különböző pozíciókra.
Wáberer György és Balogh Levente a választások előtt vállalta fel nyíltan pártszimpátiáját.
Dr. Kovács Áron néhány perc alatt többször is megcáfolta önmagát.
„Még a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk” – fogalmazott a leendő miniszterelnök.
Egymás után dőlnek meg Magyar Péter és az ellenzéki sajtó Orbán-kormánnyal szembeni vádjai.
Felfedezték Tótékat, film készül az örkényi novellából.
A Telex, a 444, a HVG, a 24.hu, az RTL nem lesznek kritikus médiumok. Ők az utcán ünnepeltek április 12-én. Ők Orbánt változatlanul gyűlölni, Magyar Péter pedig imádni fogják. Semmi sem fog változni.
Tudta, hogy érik majd támadások a »sógor« miatt, de az általa legjobbnak tartott személy kinevezését előbbre tartja, mint a fanyalgók (pláne a fidesz) támadását.
