Németh Zsolt: „A Fidesz-kormány túltolta az Európa-ellenes politikát”

2026. június 12. 21:25

A Fidesz országgyűlési képviselője szerint a Fidesznek lehetnek jogos fenntartásai az Európai Bizottsággal szemben, ugyanakkor az Európai Unióval érdemi párbeszédet kell folytatni.

2026. június 12. 21:25
null

A Fidesz-kormány „túltolta” az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz – mondta el pénteken, egy nappal a Fidesz-kongresszus előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője az M5 Kérdések órája című műsorában. 

A politikus szerint a Fidesznek lehetnek jogos fenntartásai az Európai Bizottsággal szemben, ugyanakkor az Európai Unióval érdemi párbeszédet kell folytatni, és keresni kell a megállapodások lehetőségét. Ukrajnáról szólva elmondta, jogállamisági és kisebbségpolitikai kérdésekben bírálható, ugyanakkor szomszédos országként meg kell találni az együttélés és az együttműködés módjait. 

A Fidesz nem tudta kivédeni azokat a – szerinte – alaptalan vádakat, hogy oroszbarát, miközben a párt identitásának szerves része a nyugati és európai elkötelezettség, a szomszédos népekkel való együttműködés és a külhoni magyar közösségek támogatása. Ezek azok az értékek, amelyekhez a pártnak vissza kell találnia – mondta. 

Fontos az önkritika

Németh Zsolt kiemelte, hogy a szombati Fidesz-kongresszuson szerkezeti megújulás is napirenden lesz, ugyanakkor hozzátette, hogy a valódi megújulás nem csupán szervezeti, hanem tartalmi kérdés. Szerinte a Fidesznek szembe kell néznie a kül- és belpolitikai kérdésekkel, és egy, a jövő felé mutató „félfordulatot” kell végrehajtania. 

Elmondta, nem lát olyan volt kormányzati szereplőket, akiknek ne lenne szerencsés vezető szerepet vállalniuk a pártban. Orbán Viktor szerepéről pedig azt mondta, nagyon kevés fideszes gondolja azt, hogy a pártelnöknek távoznia kellene.

A választási vereség után a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy a Fidesz kül- és belpolitikai kérdésekben is önkritikusan szembenézzen saját teljesítményével. „Hiszem azt, hogy a Fidesznek van jövője, hiszen amikor mi elkezdtünk a közéletben szerepet vállalni, akkor ezt azért kezdtük el, mert volt dolgunk, volt feladatunk, és ma is azt gondolom, hogy van feladatunk” – hangsúlyozta. Hozzátette: a legfontosabb feladatuk az, hogy a konzervatív patrióta gondolkodásmódot és értékvilágot hitelesen képviseljék. 

Az európai politikai szövetségekről szólva azt mondta, hogy a Patrióták politikai családjában és a Giorgia Meloni nevével fémjelzett konzervatív erőkben is lát jövőt, ugyanakkor az Európai Néppárt egyes pártjaival is elképzelhetőnek tartja az együttműködést. Hozzátette: nem pártokban, hanem értékekben, politikai irányvonalban és politikai stílusban kell gondolkodni.

A migrációs paktummal kapcsolatban kiemelte: bízik abban, hogy a miniszterelnök korábbi kijelentése, miszerint szó sem lehet migránsok érkezéséről Magyarországra, komolyan vehető.

A Tisza-kormány külpolitikájáról azt mondta, örvendetesnek tartja az európai uniós források hazahozatalát, ugyanakkor hozzátette, hogy a korábbi Fidesz-kormány is ezt szerette volna elérni. A kárpátaljai magyarokat érintő szakértői szintű megállapodást szintén pozitív eredménynek nevezte, amelyhez szerinte a korábbi kormány munkája is hozzájárult.

Mindkét oldalnak van felelőssége

Németh Zsolt beszélt a parlament stílusáról is, amelyet keményen kritizált. Azt mondta, 36 éves parlamenti tapasztalata alatt nem látott ilyen hangulatot, „hergelést” és indulatot. Ugyanakkor hozzátette: mindkét oldalnak felelőssége van a hangnem javításában. 

Tusványosról úgy vélekedett, hogy a rendezvény mára a magyar-magyar és a román-magyar párbeszéd fontos fórumává vált. Hozzáfűzte, hogy az idei eseményre a jelenlegi kormány kül- és nemzetpolitikával foglalkozó szereplőit is meg fogják hívni.

Németh Zsolt szólt a nemzeti hitvallásról is, amelyről azt mondta, „az az alkotmányunk, az Alaptörvényünknek a preambuluma, szerves része”. Hozzátette, úgy véli, aki tiszteletben tartja egy államnak a jogállami jellegét, az nem kezdi el „szétszedni” az ország alaptörvényét, és nem kérdőjelezi meg a közjogi méltóságok alkotmányos státuszát sem. 

Szerinte a nemzeti hitvallásban olyan értékek koncentrálódnak, amelyek egy magát jobboldalinak valló politikai erőnek egyáltalán nem szúrhatja a szemét.

Németh Zsolt arról a felvetésről, hogy Magyar Péter el akarja mozdítani a közjogi méltóságokat, úgy vélekedett, hogy Sulyok Tamás államfőnek és a többi független intézményvezetőnek rendkívül erős alkotmányos pozíciója van. A fideszes politikus „örvendetesnek” tartja az államfő azon lépést, hogy az Európai Tanács Velencei Bizottságához fordult, mert – mint fogalmazott – végső soron valóban a demokráciának, a jogállamiságnak, az emberi jogoknak talán a legfontosabb európai fóruma ez a szervezet. 

A teljes adás itt nézhető meg: 

(MTI)

Nyitókép: Hegedüs Róbert / MTI/MTVA

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2026. június 12. 22:51
TE is a nadrágodba csinálsz, mint a főnököd?
Válasz erre
0
0
Párhuzamos különvélemény
2026. június 12. 22:49
"...a Fidesznek lehetnek jogos fenntartásai ..." lehetnek?? b+, VANNAK!!! Na, szóval ez a probléma. Ez a szélsőségesség. Vagy teljesen ellene vagy vagy teljesen mellette. De tertium non datur, okos középutas politikát nem lehet folytatni.
Válasz erre
0
0
TMATMA
2026. június 12. 22:46
Majdnem mindenben egyet lehet érteni, kivétel az EU.
Válasz erre
0
0
nuevas-reglas
2026. június 12. 22:38
mar ebredeznek egyes fidkanyok, hogy hatha valaki kirugja a belest de szolni egyik se mer mondjuk leszaros, mert ha marad ha nem VEGEVAN
Válasz erre
0
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!