Fontos nap a mai a Fidesz számára: gyökeres változásokra lehet számítani

2026. június 13. 06:50

10 órakor kezdődik a Fidesz 32. kongresszusa.

2026. június 13. 06:50
null

Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, amelyen várhatóan módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, valamint ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.

A Fidesz 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban. Az esemény nem lesz sajtónyilvános, de közvetítik a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán. Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal az országos választmány elnöke, Kövér László, és beszédet mond Orbán Viktor is, aki 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, és akit egy évre újra pártelnökké választhatnak a küldöttek. Szavaznak a párt négy alelnökéről is.

Ezt is ajánljuk a témában

Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek korábban azt mondta: tervek szerint a kongresszuson alapszabály-módosításról döntenek, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését. A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd. A Fidesz országos elnöksége jelentősen bővül: a jövőben húsz megyei (fővárosi) elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.

Képernyőmentés: Youtube/Mandiner

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2026. június 13. 12:51 Szerkesztve
Megjegyzem, ha Magyar Péter nem tud egy fiatal, energikus, nem korrupt új Orbánná válni Brüsszelben, tehát a vén, szar, megvásárolható, megzsarolható, meggárgyult Orbán helyett egy új, kőkemény szuverenista Magyar Péter lenni, akkor tényleg bele fog bukni a gyarmati lét ellentmondásaiba, mert a magyar átlagember, a Tisza-szavazó érdeke is szinte mindenben homlokegyenest ellentétes Brüsszel érdekeivel és Brüsszelnek csak nemet lehet mondani, ha jót akar magának a magyar. Majd meglátja ezt amikor kirántják alóla a pártját és őt kukázzák. Orbánnal ellentétben, aki halott, Magyar Péter még küzdhet a túlélésért, csak van e annyi esze, vagy túlságosan nárcisztikus pszichopata és beéri a pillanatnyi látszattal, ami el fogja sodorni, mert a pszichopaták rövid távon könyörtelenül önző, hosszú távon végtelenül ostoba döntések sorozatát hozzák az életükben. Ez a miniszterelnökség a személyiségfejlődésének lehet pozitív része is, csak kicsi az esély, mert a pszichopaták általában javíthatatlanok.
Válasz erre
1
0
2026. június 13. 12:47 Szerkesztve
A Magyar-kormány bukhat. Azon, hogy például Orbán börtön helyett pártkongresszuson van, a migránsokon, a gazdaságon, amely utóbbi témákat félgyarmati formában nem fogja tudni menedzselni. De a Fidesz-nek soha többé nem jön el az ideje. Ha megbukik Magyar Péter, akkor létrejöhet egy új SZDSZ jellegű formáció a balnak, lesz egy Tisza nevű libjobb koalíciós partnere, a Tisza szavazók harmada meg megy a bizonytalanok közé. Kábé ez az egyetlen forgatókönyv ami bekövetkezhet. Orbán bukása a magyar politikatörténet olyan végleges ténye, mint Gyurcsányé volt. A Fidesz ismert arcainak szintén. Rajtuk kívül meg ez a párt nem létezik. Tizenhat év elvetemült korrupciója után, az ország lerablása és tönkretétele után nincs kivel, miből és hova megújulni. A Fidesz a pestis és a pusztulásuk az egyetlen gyógyír. Még abban sem reménykedhetnek, hogy egy megerősödő MiHazánkkal koalícióban hatalomra juthatnak, mert az a MiHazánknak a halált jelentené. A lepra az lepra.
Válasz erre
0
0
bszakonyi
2026. június 13. 12:06
Már sok hivatalos érvet hallottam a Fidesz kormány bukásának okairól. De még egyet sem, amelyik Pintér Sándor és az általa vezetett rendőrség szerepét megjelölné.
Válasz erre
0
1
bispora
2026. június 13. 11:42
Pedig nagyon nyilvánvaló, hogy a Fidesznek csak akkor lesz esélye a 2030-as választásokon, ha vége kimondja a KORRUPCIÓ szintje nem volt elviselhető a választói tömegeknek. És a saját családjával kezdi a megújulást- már most felajánlja a Hatvanpusztai örökségét jótékony célra.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!