Hiába fenyegetik egyre többen Orbánt – ő nem kíván elszigetelődni a választóitól, együtt akar járni, lélegezni velük

Csehországban és Olaszországban két terrorcselekmény történt a múlt héten. Előbbi helyen leégettek egy izraeli érdekeltségű fegyvergyárat, Rómában pedig felrobbant egy pokolgép két antifa kezében, akik nyilván akcióztak.

Sőt a közösségi médiában magyar felhasználók célkeresztet rajzoltak a kormányfő fényképére, és ukrán mesterlövész alkalmazására hívtak fel. Tömeggyilkosság, politikai gyilkosság, terrorizmus és fenyegetés nem azonos fogalmak. Mégis emlékeztetni kell, hogy a három évvel ezelőtti, a Károly Egyetemen tucatnyi áldozatot szedő tömegmészárlás okai máig nem felderítettek, Ilaria Salis európai parlamenti képviselő, korábbi antifa pedig olasz származású, és jelenleg csak a mentelmi jog védi a jogos bűntetőeljárással szemben.

A korábbi időkhöz képest azonban számos formát ölt, számos célt tűz maga elé, és sajátosan vegyül vagy hasonul más bűncselekményekkel. Érdekesség, hogy az anarchizmus ugyan elméletileg az optimizmusra, az ember társas természetére alapozva megszüntethetőnek tartja az államot, ám az anarchista nem falevelet söpör az utcán, nem tortát süt a szomszédnak, hanem fel akarja őt robbantani, és időnként megteszi.

Az Orbán Viktor elleni első komoly fenyegetés február 8-án érkezett. Ekkor az Inform Napalm nevű ukrán portál névtelen szerzői dróntámadással fenyegették meg a miniszterelnököt, hangsúlyozva, hogy a magyar választások befolyásolására törekszenek. Március 10-e táján Hrihorij Omelcsenko volt ukrán képviselő, az Ukrán Biztonsági Szolgálat volt tisztje már nemcsak Orbánt, de a családját is megfenyegette, célja pedig az Ukrajnával kapcsolatos magyar politika megváltoztatása, illetve ugyancsak a magyar választások befolyásolása volt.

Végül Dmitro Kornyijenko ukrán influenszer március 20-án videóban, karddal a kezében beszélt a magyar kormányfő elleni halálos fenyegetésről, és ő már egy hat pontból álló tervet is felvázolt az áprilisi választások befolyásolására.

A fenti példák jól mutatják, hogy milyen könnyen hullámzik végig az interneten és a közösségi médián egy-egy fenyegetés akár határon túl is, és hogyan hízik, terebélyesedik közben. Bár már az első eset bűncselekmény az uniós joggal harmonizált magyar törvény szerint, azt mindenesetre figyelembe kell venni, hogy a közösségi média túlfűtött állapotában könnyen kerekednek olyan ideges hozzászólások, amelyek fenyegetést tartalmaznak, de önmagukban komolyan mégsem vehetők, egyszerűen üresek.

Érdemes tehát észnél lenni posztolásnál, mert hamar a száz év magány lelki problémájával szembesülhet az elkövető. E bűncselekményeknél egyébként nem arról van szó, hogy a miniszterelnök élete, személye többet ér, mint egy egyszerű halandóé. Hanem arról, hogy a személyén keresztül az ország legalapvetőbb rendjét sértik, illetve bizonyos magatartásra akarják rákényszeríteni a hatalmi szerveket, sértve a szuverenitást, esetleg a lakosság szélesebb körét akarják félelemben tartani.

Napjainkban, a hibrid hadviselés korában a fenyegetésnek számos típusa létezik. Először is, már nemcsak titkos mozgalmak, de magányos farkasok, sőt hivatalos szereplők is fenyegetnek. Ez azt jelzi, hogy az erőszak eszkalálódott, és a nyilvánosság állandó szereplője lett. A technológiai fenyegetésre jó példa az Inform Napalm-féle dróntámadás emlegetése Orbán hivatala ellen. Létezik emellett retorikai fenyegetés, amikor a cél a pszichológiai nyomásgyakorlás, például a családtagok megfélemlítésével. Végül egyre nagyobb veszélyt jelent az influenszer- és felhasználói agresszió, Dmitro Kornyijenko karddal hadonászva erre adott példát. Utóbbi nem lebecsülendő jelenség, bármilyen nevetséges is.

Jogállami szempontból az a fontos, hogy hol húzódik a véleménynyilvánítás szabadsága és az említett bűncselekmények közötti határvonal. A sokféle elkövető és elkövetési magatartás miatt nehezen megválaszolható kérdés. A politikus és állami vezető természetesen tűrni köteles a kritikát, akár a hazugságot is, még akkor is, ha durva szavakba, dühbe, gyűlölködésbe vagy erős gúnyba csomagolják.

A külföldi fenyegetéseket hazánk diplomáciai eszközökkel kezeli, mint amilyen a kitiltás a Schengeni övezetből, vagy a jegyzékek küldése volt. Az államnak a polgárokkal szemben nem csak a büntetőjog áll a rendelkezésére. Nem is ez a leghatékonyabb megoldás, hiszen a közösségi médiában sajátos módon többszáz, többezer felhasználó pillanatok alatt elkövető lehet, akik ellen fellépni lehetetlen. A joginál ezért hatékonyabb a szervezési és technikai védelem, kezdve a Terrorelhárítási Központ és az Alkotmányvédelmi Hivatal működtetésétől a járművek páncélozásán át a digitális jelzavarásig. Melyeknek viszont van egy káros következménye, a politikus vagy állami ember buborékba kerül.

Egyébként is, a fenyegetés a legtöbb esetben komolytalan, üres, ahogy fentebb már szó volt róla. Komolytalan azért is, mert nincs valódi oka és célja. Ezekre számos nevetséges példa adódott az utóbbi időben. Volt, hogy olyan fenyegetőzött, akinek semmilyen valós képe nem volt az ország állapotáról, az elmúlt 15 év eredményeiről, sőt számos vezető ellenzéki politikus olyan kedvezményeket, juttatásokat ígért, amelyek lényegesen kedvezőtlenebbek a mostaniaknál. Eszmét sem igen látni, sőt a részfelmérések azt mutatják, hogy az ellenzéki szavazók valójában a kormány politikáját igénylik, legutóbb az üzemanyag ára vagy az ukrán háborúban való részvétel kérdésében. Mindez azt jelenti, hogy a fenyegetőzés mögött nem valódi politikai, eszmei akaratok állnak, hanem

A kormánypárti szavazónak e feszült helyzetben fontos feladata, hogy ne feszítse a húrt. Választékosan, tárgyilagosan feleljen, és kerülje a kioktatást, a személyeskedést. Sok évet kell még együtt élnünk ebben a hazában, és ne felejtsük, eddig főképp hétköznapi embereket kergettek végig az utcán, vagy vertek meg.

***

(Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala)