Végrehajtásokat kezdeményezett a NAV a Szőlő utcai álhírbotrány egyik szereplője, Vályi István ellen

2025. október 01. 20:03

Nem véletlenül ideges az autós újságíró.

2025. október 01. 20:03
null

Ahogy kedden megírtuk, féktelen vagdalkozásba kezdett a Szőlő utcai álhír terjesztésében is jeleskedő Vályi István, akiről most a Magyar Nemzet osztott meg érdekes céginformációkat.

Ezt is ajánljuk a témában

A portál emlékeztet, hogy Vályi István neve azért került ismét a hírekbe, majd kritikák kereszttüzébe, mert ő is egyike volt azoknak a netes személyiségeknek, akik mindenféle bizonyíték nélkül próbálták a kormány tagjait besározni a Szőlő utcai álhírbotrányban. Ezt követően pedig, miután az idegszálai felmondták a szolgálatot, tehetségtelennek, butának és a hatalomhoz dörgölőzőnek nevezte azokat, aki szembesítették a kijelentéseivel. A jobboldali újságírókat propagandistának nevezte, akik szerinte az ő adójából hazudnak.

Ám a Magyar Nemzet szerint nem véletlenül ennyire ingerült az autós újságíró. A nyilvánosan elérhető adatbázisok szerint ugyanis 

a Vályihoz köthető cégek ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtást kezdeményezett . 

Az egyik ilyen cég a Barba és Társai Hiradástechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság, amely 2025 áprilisa óta kényszertörlési eljárás hatálya alatt áll. A vállalkozás ellen idén február és május között összesen öt eljárást kezdeményezett a NAV. Az eljárás oka az Opten szerint három esetben végrehajtás volt, két esetben pedig az adószám törlése.

Ennél csak egy fokkal van jobb állapotban a The Zone Kft. amely szintén Vályi Istvánhoz köthető. A vállalkozás ugyan a másikkal ellentétben a cégadatbázis szerint még működik, ugyanakkor ebben a cégben is sikerült NAV által kezdeményezett végrehajtást összeszednie Vályi Istvánéknak.

A The Zone-t a Speedzone Kft. egyik eladás előtti tulajdonosával, Balázs Viktorral alapították meg 2024 nyarán , amelyben egészen 2024 októberéig vezető tisztségviselő és tulajdonos is volt a korábbi cég tulaja. 

Ezt is ajánljuk a témában

2024 októberében azonban nagy változás állt be a The Zone Kft. élén, és a Vályi Istvánnal jó kapcsolatot ápoló Barbalics Bence került a vállalkozás élére. Maga Vályi szintén tavaly októberben lett a cég tulajdonosa, miközben az egyik eredeti tulajdonost, Balázs Viktort eltüntették a cég közeléből. 

A Speedzone Kft. megszűnése és a The Zone Kft. megalapítása nagy vihart kavart, a követőkben nagyon sok a kérdőjel maradt, talán az sem véletlen, hogy Vályiék másfél órán át magyarázták a bizonyítványt a váltás után fél évvel. 

Vályi ezután a Partizán műsorában azt nyilatkozta, azért váltak ki a csapatukkal Speedzone Kft-ből, mert nem ugyanazt akarták, mint a tulajdonos. A három cég viszont ugyanazon címen található irodaházba van bejegyezve. 

Ahogy a Magyar Nemzet írja, az autós influenszer ekkoriban még nem foglalkozott politikai kérdésekkel. Miután azonban átvette a vezetést a műsorában és az azt gyártó cégben, 

váratlanul idén tavasszal egy videójában azzal vádolta a kormányt, hogy megszüntette az Erzsébet-táborokat. 

Ez az álhír a balos média segítségével az egész országban elterjedt. 

Ezután jött a Szőlő utcai lejáratókampány, amelyben Vályi István szintén tevékenyen részt vett.

Nyitókép: Vályi István Facebook-oldala

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gaga58
2025. október 02. 14:26
Mindegy hogy ki az,a pedofilokat kasztrálni kell a baj megelőzéseként !!!
Válasz erre
0
0
sternerregnix
2025. október 02. 09:50
nyomicsok ugye nem te vagy az???
Válasz erre
0
0
Tarhonya
2025. október 02. 09:19
Idióta tót barom! Ezzel is csak sűrűbben vagyunk, nem többen!
Válasz erre
1
1
yakasin-batu
2025. október 02. 08:59
Kedves Vályi István! Engem jobban zavar az, hogy az én pénzemből (mert én Önnel szemben rendesen adózom) nem jár be MP a munkahelyére, és hergeli a "tömegeket"! De hát az is a demokrácia része sajnos, hogy tiszteljük egymás agybaját!
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!