Olvasom Alföldi Róbert úr posztját, és válaszra késztet

„Olvasom Alföldi Róbert úr posztját, és válaszra késztet. 

Írása elején azzal igyekszik hitelesíteni későbbi sorait, hogy törekedett az október 23-i beszédeket objektíven nézni, félretenni indulatait. Hm. Megkérdőjelezhető egy szélsőségesen elfogult, ismert ellenzékitől, hiszi, aki hiszi, de menjünk tovább!

Művész úr azt írja – csak objektíven –, hogy az egyik oldal, jelesül a Békemenet főszónokától azt hallja, hogy ő (személy szerint?) hazaáruló és háborúpárti, csak azért mert nem ott menetelt. A hazaárulás pedig az, amiért a történelem során sokszor halál járt.

Csak objektíven mondom, hogy senki nem beszélt Alföldi Róbertről, a főszónok, Orbán Viktor pláne nem, halálról se, de egy színpadi(as) embertől vegyük ezt az önzést nagyvonalúan az előadás részének, retorikai fordulatnak, melyben az egyén azonosítja magát a közösséggel. Érthető, így ez a kisebbik probléma. 

A nagyobb az, hogy művész úr – tán hibát elkövetve – ideilleszti a háborúpártiság kérdését, amit szintén kikér magának, »hangosan, ordítva, felháborodva«. Szerinte azért vádolják (őt), mert az az egyetlen bűne, hogy nem a Fideszre szavaz. 

Azt nem tudom, hogy ez egyáltalán bűne-e, azt meg pláne máshol fogják megítélni szerintem, hogy tényleg ez volt-e az egyetlen egész életében a művész úrnak, azt viszont tudom, hogy Magyarország politikai jövőjének választásakor, a hazánkra leselkedő háborús kockázatok mérlegelésekor ide nem illő csúsztatás, és a fentebb hangoztatott objektivitás minimumát hátrahagyó állásfoglalás a személyesre vett, morális fölényt építeni igyekvő leegyszerűsítés.

A politika is művészet, mondják, de ha ez az előadás rosszul sikerül, nem csak a közönség veszik el, hanem egy nemzet jövője is. Más a tét, mint a színpadon.

Úgy látom, művész úr némi alkalmi népszerűségért úgy tesz, mintha nem értené, a háborúpárti vitát. Nagyon is érti, de túllép rajta, terelőleg inkább magáról beszél. Pedig a helyzet pofon egyszerű. Ha tényleg törekszünk az objektivitásra, akkor tisztázzuk!

A jelenlegi kormány 2022 óta közismerten békepárti. Vállalt ezzel kapcsolatban minden vitát, brüsszeli megtorlást, vesszőfutást, büntetést. A teljes európai és amerikai politikai diskurzus nem Orbán Viktor és a Fidesz miatt hangos a háború kérdésétől, hanem azért, mert nem egységes az álláspont. Az unió vezetőinek döntő része nem abba fekteti megmaradt befolyását, hogy kikényszerítse a békét, hanem abba, hogy minél több pénzt, fegyvert, európai polgár adóját fektesse Oroszország legyőzésébe. Biztonsági és gazdasági kockázattal nem számolva, eszement módon, sőt reménytelenül. Ezt ők amúgy pro-ukrán álláspontnak hívják. 

Ennek a háborús álláspontnak releváns pártpolitikai képviselete van az európai parlamentben, sőt többsége is. Például a Manfred Weber és Ursula von der Leyen által fémjelzett néppárt ilyen. Nem mi mondtuk, ők mondták, hogy a velük való együttműködés feltétele, hogy ezt az álláspontot támogatni kell. Ezt a politikai alakulatot nem hamisan vádoljuk a háború melletti elkötelezettséggel, ők maguk vallják ezt, így a döntöttek, így nyilatkoztak.

Bizonyára művész úrnak is feltűnt, úgy objektíve, hogy a Fidesz kihívója, a Tisza Párt szorosan együttműködik velük, tagok ott, sőt a pénzt is onnan kapják. Remélem objektívan az is feltűnt, hogy odakint a brüsszeli félhomályban mindent megszavaztak együtt, ami a háború támogatásához kell. Itthon persze gyakran mást mondanak, letagadják, de a tények bizony makacs dolgok. Csak úgy objektíven. 

Ebből következően ugyan lehet, hogy egyen-egyenként rosszul élik meg (például művész úr is), de a rideg, nem színpadias, hanem nyers politikai valóság mégis csak az, hogy akik a támogatják a Tiszát, azok – elfogadom, legtöbbször akaratukon kívül – mégis egy háborúpárti politikát segítenének hatalomba. (Alföldi Róbert állításával ellentétben Orbán Viktor épp arról beszélt, hogy ezeket a jószándékú, de megtévesztett honfitársainkat is igyekezzünk meggyőzni arról, hogy ne a saját és családjuk biztonságos jövőjének kockázatára akarjanak kormányt váltani.)

Innentől viszont már nem csak egy poszt, jópofaság és píszí van, hanem éles. 

Ez nem egy darab, hanem ez maga a jövő, a biztonság és a béke vitája. Úgy objektíve.

Ez van, művész úr! 

Bár nem lenne, de ez van!

Nem felháborodni kell, hanem átgondolni, vagy ha utána is fenntartják az álláspontjukat akkor megvédeni, érvelni mellette. Minden más mellébeszélés. 

Ez a véleményem.

Végezetül. 

Kedvenc részem Alföldi Róbert művész úr posztjából, amikor az ájuldozva azt írja, hogy Magyar Péter szerint »nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát. Hogy egyek vagyunk magyarok, és együtt tudunk csak előre menni«.

Ühüm, ok. 

Művész úr objektív figyelmét nyilván elkerülte az ezzel párhuzamosan ugyanott zúgó mocskos fideszezés, érzékeny fülei mellett elzúgott a hamisság, az ipari gyűlölet és a Magyar Péterre jellemző kétszínűség. Az sem zavarta művész urat a lájkvadász megbékélős ájuldozásban, amikor liberális-tiszás »művésztársa« korábban sortűz vezényléséről fantáziált, de napestig hozhatnám a példákat az ember ember elleni gyűlölet nagymesteritől. Szóval inkább hagyjuk, hogy ki mit hallott a két rendezvényen. 

Úgy objektívan.”

Nyitókép: MTI/Kőhalmi Péter