Rengeteg lezárás lesz október 23-án Budapesten: mutatjuk, hogyan kerülheti el a dugókat

Az ünnepi rendezvények és gyűlések miatt szerdától lezárások lesznek Budapesten.

Csak estére várható jelentősebb változás a csütörtöki nap folyamán.
Változékony időjárásra, ugyanakkor emelkedő hőmérsékletre kell felkészülniük azoknak, akik csütörtök délelőtt részt vesznek a tizenegyedik Békemeneten a fővárosban – derül ki a Hungaromet előrejelzéséből.
A nap nagyobb részében a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd délutántól egy érkező hidegfront miatt nyugat felől beborul az ég. Késő délutánig elszórtan, főként a középső és keleti tájakon lehetnek záporok; késő délutántól, estétől azonban Nyugat felől egyre többfelé elered az eső.
A Békemenet kezdetekor 17 fok körül lesz a hőmérséklet, amely azonban délután 13 órára elérheti a 20 fokot is.
Közbe azonban kissé erősödő szélre is fel kell készülni. A napi csúcshőmérsékletet 22 fokra prognosztizálják Budapesten.
Ahogy keddi cikkünkben ugyanakkor felhívtuk a figyelmet, rengeteg útlezárásra, korlátozásra kell számítani a nemzeti ünnep napján, ráadásul ezek egy részét már szerdától bevezetik.
Ezt is ajánljuk a témában
Az ünnepi rendezvények és gyűlések miatt szerdától lezárások lesznek Budapesten.
Így a mai napon 10 órától 20 óráig lezárják a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, 15 órától 21 óráig a II. kerületben a Bem József tér teljes területét. Ezen kívül már az Andrássy úton is életbe lépnek bizonyos korlátozások.
Ezt is ajánljuk a témában
Ismét nagyszabású rendezvénnyel készül a jobboldal október 23-ára. Összeszedtünk a legfontosabb tudnivalókat a Békemenetről.
Nyitókép: a Békemenet 2024 június 1-én. (Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI)