Csodára várva: agyhalottakból zseniket, büdösszájúakból Jézus-illatúakat varázsolnak Puzsérék

2025. október 05. 13:32

Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet.

2025. október 05. 13:32
null
Néző László
Magyar Nemzet

„Minden tiszásnak kötelező a megjelenés a vasárnapi Kossuth téri tüntetésen – tudta meg biztos forrásból a Magyar Nemzet. Magyar Péteréken sokak szerint már csak a csoda segíthet, arra pedig Puzsérék demonstrációján egyértelmű esély lesz.

Puzsér Róbert barátai és üzletfelei eredetileg megbékélés menetet terveztek mára, azonban az események elsodorták ezt a nemes ötletet. Történt ugyanis, hogy felbukkant a színen Látó János, márpedig vele nincs szükség semmilyen menetre a békésséghez, hiszen ő maga a nyelveken szóló Örömhír.

A mai csodás gyülekező menetrendje a következő: Látó egyik kezének intésére virágba borulnak a mezők és a dombok, eljövend az örök tavasz birodalma, s együtt hál a farkas a kecskével, a kecske a pásztorával, a pásztor a szomszéd Józsival, s mindezekkel Magyar Péter.

A derűsen kéklő égen és a meleg réteken szivárványok serege cirógatja a boldog emberiség orcáját

Látó a másik kezével intve magához engedi a tiszások seregét, s egyetlen szavára, amelyet kínaiul kiált a levegőégbe, az agyhalottak serege egy-egy Einsteinként ocsúdik, lerázva magáról »azorbán« által rájuk olvasott sötétséget, s miközben sírva-örülve ölelik egymást, elképedve ismerik fel, hogy a szájuk bűze is elillant, Jézus-illatú leheletük kisöpri a Kossuth tér áporodott levegőjét, még a Tisza-szobor is éljenezve borul térdre.”

Nyitókép: Baksa Róbert

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zafír
2025. október 05. 15:05
Látó helyett inkább Nézőt olvasnék - ha lehet! Emelkedett stílus, gazdag tartalom! Igazi vasárnapi csemege! (… még most is röhögök…:)))))))
Válasz erre
0
0
hernadvolgyi-2
2025. október 05. 14:09
2007-ben Szilvásy György testvére vezette a Kormányzati Tanácsadó Jósdát, Gyurcsánynak bejött vagy nem?
Válasz erre
1
1
wadcutter
2025. október 05. 14:01
vigyázzon poloska ezzel a Látóval, mert ha az agysorvadásos szektásoknak agyat növeszt, nem lesz aki tavasszal a Tiszára szavazzon
Válasz erre
3
0
llnnhegyi
2025. október 05. 13:54
Puzsér Róbert, Magyar 🐒🐓 Júdás Péter, Hadházy Ákos, Juhász Péter, Látó János, Kéri Laci bácsi. Hann Endre bácsi, Dobrev Klára, Spinoza-ház, Apró villa, Horn Gábor, Magyar Bálint, Szentiványi István, Tarr Zoltán, Pottyondi Edina, Nagy Attila Tibor, Mesterházy Attila, Kincses Gyula, Cseh Katalin, Szakonyi Péter, Forsthoffer Ágika, . . . és a többi tökkelütött. A veszteseket szaporítják.
Válasz erre
5
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!