Hátborzongató: időzített bombaként viselkedett Ruszin-Szendi Romulusz

Belegondolni is szörnyű, mi történhetett volna még a Mandiner riporterével.

Lehet, hogy ezeknek ezeknek a Ruszin-Szendiknek félelmetes fegyverek helyett csak alma lapul az övcsatjuk alatt?
Komámasszony, hol a stukker?, teszi fel Kádár-kori színdarabja címében a Medgyessy-kormány egykori kultuszminisztere, a szabadságharc tábornokának rokona, az Arthurból Gáborrá lett Görgey.
És csakugyan, napokig ez izgatta az országot: vajon a lakossági fórumra „minden eshetőségre” készen érkező
Ruszin-Szendi Romulusz fegyvere meddig bújik meg a ruha alatt, és nem válik-e esetleg a kampány aktív szereplőjévé, mint a Csehov drámák első felvonásában jól látható helyre kitett puska?
Első ijedelmünk után (közben) azért eszünkbe jut a mi jó Luciferünk örök érvényű mondása: „Tragédiának nézed? Nézd legott / Komédiának s múlattatni fog.” E mulattatásról aztán gondoskodott részben a baloldali sajtó, amelyik egyszerűen nem volt hajlandó tudomást venni a nyilvánvalóról. („Narancs.” „Citrom.” „Narancs. Nem nyitok vitát.”).
„Annyit látni, hogy Ruszin-Szendi dzsekije vesetájon hullámot vet”, szívta el a szárnyaló fantázia elől a levegőt a 444 publicistája,
és ennél már csak azok a mémek voltak viccesebbek, amelyek például beépített önműködő zsírleszívót sejtettek a kabát alatt.
Így szerencsére Gavrilo Princip sorsfordító lövése helyett inkább a Csupasz pisztoly egyharmad forgatásán érezhettük magunkat. Magyar ember hajlamos dramatizálni, de viccre is venni bármit, így eme, magában esetleges tragédiát is rejtő sztori inkább a komikum felé mozdult el. Mielőtt a levitézlett tábornok nekiindult, hogy megtegye első lépéseit a katonai pályáról a politikai felé (mint anno Pinochet vagy Jaruzelski), magához vette kedves kis mordályát, és újraolvasta a vonatkozó sorokat a Piszkod Fredből, amelyben Fülig Jimmy tanítja az érvényesülésre St. Antonio főherceget.
„– Így van a pisztollyal is. Rántás közben, még combmagasságból lőni.
– Tudja, jóember, hogy a verekedés, úgy látszik, éppolyan rendszeres és célszerű tudomány, mint a harcászat?
– Mindig arra kell vigyázni, hogy maga üsse az elsőt, felség. Ez nagyon fontos.
– A katonaiskola szerint is az a harcoló fél van előnyben, aki magához ragadja a kezdeményezést.
– És egy söröskancsót vagy széklábat. Aztán durr bele!”
Sosem tudjuk meg, ha elfajulnak a lakossági fórum kérdései, magához ragadta volna-e Mars hadisten és a Vesta-szűz Rhea Silvia ikerfiának kései druszája a kézre eső söröskancsókat vagy széklábakat, de csak remélni tudjuk, hogy a „durr belé”-re nem kerül sor.
Ezt is ajánljuk a témában
Belegondolni is szörnyű, mi történhetett volna még a Mandiner riporterével.
Bármennyire is szeretjük azonban olvasni és elképzelni a Rejtő regények hangulatát, figuráit és abszurd világát,
azért nem lenne jó ebben a közegben élni.
Ha a kiskamaszos romantikától eltekintünk, vajon bírhat rá valakit arra, hogy fegyvert hordjon? Félelem, fenyegetés, kivagyiság?
Amikor katona voltam, és az éjszakai erdő közepén a lőszerraktár védelmére szolgáló őrtoronyban gubbasztottam, ölemben a géppisztollyal, amelynek tárában harminc éleslőszer lapult – és további hatvan az oldalamon, a táskában –, olyan biztonságérzet töltött el, amit máskor sosem éreztem. Ha a vesetáji gyűrődés ezt jelenti a tábornok úrnak, akkor szinte megértem a viselkedését...
A második ok, a fenyegetés, már súlyosabb; az IFA-platóra hányandó konzervatívok, az akasztással fenyegetett újságírók vízióját felrajzolók, az övcsatot és lopott mobiltelefont gyakorlott kézzel forgató pártelnökök világában már nem is olyan szürreális egy használatba vont pisztoly.
Ezt is ajánljuk a témában
A rendőrség lefoglalta a Tisza Párt politikusának fegyverét, majd visszavonta fegyvertartási engedélyét is.
Noha a szőke Tisza azzal ringatja hiú ábrándokba híveit, hogy itt ha törik, ha szakad, rendszerváltás lesz, Magyarországon nem szokás fegyverrel venni át a hatalmat. Forradalmaink mindig megmaradtak a versek szavalása, pontok fogalmazása, békés felvonulás már-már korhatár nélküli medrében. Más kérdés, hogy ezekből a vértelen forradalmakból az aktuális történelmi helyzet miatt fegyveres szabadságharc lett (1848, 1956).
De amikor nem volt a megszállók részéről támadás (1989), meg is maradtunk a tárgyalások és a papírra ikszeket huzigálás szintjén.
Így aztán kijelenthetjük, hogy marad a harmadik lehetőség, a kivagyiság, a hergelés, a provokálás. Még az is lehet, hogy az egész csak erőfitogtatás, valódi kapacitás híján.
Amiként Piszkos Fred tartja sakkban a Nagy Bivalyt, aki a „toprongyos, szakállas, kissé öreg” kapitány vérlázító szemtelenségét megtorlatlanul hagyja.
„Mi volt az, ami mégis visszatartotta ezt a kolosszust, hogy szétlapítsa egyetlen csapással a gondozatlan, ősz kapitányt? Talán a szennyes kezek egyike, a bal, amelyet hanyagul a nadrágzsebébe süllyesztett, miközben jobbjával a szakállát cirógatta. Az a bal kéz egy kést vagy pisztolyt szorongat, és Piszkos Fred nem szokott habozni. (…) Miután a Nagy Bivaly elment őfelségével, a kapitány még mindenfélét morgott magában halkan, azután a vendéglőshöz fordult: – Egy átkozott detektív elkobozta a kikötőben a revolveremet, de ami rosszabb: a késemet is. Kinek van egy bicskája? És előhúzta bal kezét a zsebéből, a kidudorodó valamivel. Egy alma volt nála mindössze.”
Lehet, hogy ezeknek is félelmetes fegyverek helyett csak alma lapul az övcsatjuk alatt?
***
Ezt is ajánljuk a témában
Utánanéztünk, jogi szempontból milyen gyanút vethet fel, ha kiderül, hogy Ruszin-Szendi valóban nem rendelkezett érvényes fegyverviselési (vagy akár fegyvertartási) engedéllyel a tiszás rendezvény idején.
Ezt is ajánljuk a témában
Az a helyzet, hogy ezekben a figurákban az eszme felülírja az emberséget, és csak azért nem akasztanak, nyaktilóznak és lövöldöznek még, mert ahhoz is gyávák. Ungváry Zsolt írása.
(Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP)