„Meghalt, de túlélte” – Hont András durván beleszállt Fekete-Győr Andrásba

„Néha őszintén csodálom Gavra önfegyelmét, hogy arcizma sem rándul” – fogalmazott a publicista az egykori Momentum-vezér nyilatkozata kapcsán.

Bajnai Gordonék segítségével kampányolhat a kormány ellen a választosan azért nem induló Momentum Mozgalom.
Két szerződésben, alig több mint ötmillió forintért kapott összesen 75 plakáthelyet a Magyar Péter pártja mellett kampányoló Momentum Mozgalom egy Bajnai Gordon köreihez köthető cégtől – tárta fel a Magyar Nemzet.
Mint a lap tájékoztat:
információik szerint egyetlen plakát legyártásáért és a hely bérléséért a Momentum kicsit több mint 60 ezer forintot fizethet, miközben a többi reklámfelületet bérbe adó cég ennek sokszorosát kérheti el egy óriásplakát-felület havi díjaként.
A plakátkmapány részleteiről a liberális párt nem volt túl bőbeszédű a Magyar Nemzet irányában. A lap kérdésére korábban mindössze annyit válaszoltak, hogy „a törvényben előírtaknak megfelelően a szükséges dokumentumokat megküldtük a Kormányhivatalnak, amelyeket weboldalukon közzé fogunk tenni”.
Emlékezetes: az Action for Democracy nevű fedőszervtől a balliberális ellenzékhez köthető szervezetekhez és cégekhez érkezett több mint négymilliárd forintból a Bajnai Gordon volt miniszterelnök és az egykori titkosszolgálati miniszteréhez köthető DatAdat-cégcsoporton keresztül a többi között a FelitunoMedia Kft. is kapott pénzt. Ennek a cégnek az ügyvezetője nem más, mint Sárándy Rajmund, a 2021 őszén alapított Street Fluence Kft. ügyvezetője. Azé a cégé, amelyik most a Momentum óriásplakát-kampányát is szervezi – mutat rá a lap.
A Momentum 2022-es választási kampánykiadásairól közzétett beszámolója szerint egyébként a lila párt mintegy 99 millió forintot költött reklámtevékenységre, ám a Street Fluence Kft.-vel kötött év eleji szerződés csak részben esett a hivatalos kampányidőszakra.
Fekete-Győr András, volt országgyűlési képviselő és a Momentum korábbi elnöke a közelmúltban egy interjúban arról beszélt, bízik abban, hogy
a következő kormány nem pusztán Magyar Péter-kormány lesz, hanem valódi rendszerváltó kabinet, amelyet sokszínű és eltérő értékrendű választói csoportok hoznak majd létre.
Szerinte ez a sokféleség kikényszerítheti Magyar Péterből azokat a reformokat és engedményeket, amelyek az ő politikai világának elengedhetetlenek. „Ha pedig ez nem történik meg, mi folytatjuk a politizálást” – tette hozzá Fekete-Győr András, miután a Momentum júniusban bejelentette, hogy nem indul a jövő évi országgyűlési választáson.
Ezt is ajánljuk a témában
„Néha őszintén csodálom Gavra önfegyelmét, hogy arcizma sem rándul” – fogalmazott a publicista az egykori Momentum-vezér nyilatkozata kapcsán.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka