Addig szórakoznak egymással Niedermüllerék, amíg Erzsébetváros belefullad a szemétbe

A Momentum egy beszámoló kapcsán tartott be a kerületi vezetésnek, a kényszertörlés szélére taszítva a közterületi takarítást végző önkormányzati céget.

A Momentum egy beszámoló kapcsán tartott be a kerületi vezetésnek, a kényszertörlés szélére taszítva a közterületi takarítást végző önkormányzati céget.
A Szikrával és a DK-val ellentétben legalább tudják, hogy semmi közük a szociáldemokráciához.
Gelencsér Ferenc úgy érezhette, nem sikerült a legjobban a felszólalás.
Lehűtötte a kedélyeket.
A DK és a Momentum letarolja Budapestet, több MSZP-s nem szívesen vállalja fel a pártját.
Kis szünet után újra belelendült az ellenzéki párt.
A Telexnek nyilatkozott Hajnal Miklós a Momentum új akciójáról, de úgy, hogy annak se füle, se farka.
Az adóhatóság már májusban lezárta a vizsgálódást.
Hiányolják a DK-elnök és az árnyék-miniszterelnök részvételét.
Fontos szempont, hogy a baloldali szavazók azzal a tudattal menjenek el nyaralni: kemények ezek a momentumosok – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója.
Gyurcsány Ferencék az élen, a Momentum lemaradóban, a többiek a túlélésért küzdenek.
Kövesse a Facebookon!