A migráció mint fegyver – új könyv született, ami nem fél a következtetések levonásától

Az irányított migráció korunk hadviselésének eszköze, ami rendkívül veszélyes, hiszen az állam alapvető funkcióit veszélyezteti – vallja a szerző.

Döbbenetes adatok láttak napvilágot: Belgium fővárosában a 18 év alattiak alig 10 százaléka számít kizárólag belga származásúnak. A flamand jobboldal szerint nyílt népességcsere zajlik, amit már a hivatalos számok is igazolnak.

Belgiumban – különösen Brüsszelben – drámai demográfiai átalakulás zajlik, amely egyre élesebb politikai vitákat vált ki. A StatBel hivatalos adatai szerint
Brüsszelben a 0–17 éves korosztály 72,9 százaléka nem uniós migrációs háttérrel rendelkezik, vagy az EU-n kívül született, miközben mindössze 10,56 százalék számít kizárólag belga származású belgának.
Ezek az arányok messze túlmutatnak azon az érvelésen, miszerint a főváros magas idegen arányát pusztán más uniós országokból érkező munkavállalók magyaráznák – számolt be a Remix.

A számokra reagálva Filip Dewinter, a flamand jobboldali Vlaams Belang vezető politikusa „népességcseréről” beszélt, hangsúlyozva:
szerinte ez nem összeesküvés-elmélet, hanem a statisztikai adatokkal igazolt folyamat.
Dewinter szerint Brüsszel mára olyan várossá vált, ahol a fiatal generáció döntő többsége EU-n kívüli háttérrel rendelkezik, ami hosszú távon identitásbeli, társadalmi és politikai következményekkel járhat.
Belgium egészét tekintve is jelentős regionális különbségek figyelhetők meg. Országos szinten 2025. január 1-jén a lakosság mintegy kétharmada volt belga származású, de míg a Flamand régióban ez az arány közel 72 százalék, addig Brüsszelben mindössze 22 százalék.
A fővárosban összességében a lakosság 78 százaléka nem belga eredetű, beleértve a belga állampolgárságú, de külföldi származású lakosokat is.
A bevándorlás fő hajtóereje a családegyesítés: 2018 óta évente átlagosan mintegy 56 ezer fő érkezett ezen a jogcímen, 2024-ben pedig közel 60 ezres csúcsot mértek.
A demográfiai vita uniós szinten is politikai feszültséget kelt. Dewinter egy friss elemzésében Donald Trump adminisztrációjához köthető dokumentumokra hivatkozva arról írt, hogy
Európa identitása, társadalmi kohéziója és demográfiai önbizalma az ellenőrizetlen migráció miatt erodálódik.
A témát korábban az Európai Parlamentben is élesen vitatták: Tom Vandendriessche bírálta Ylva Johansson kijelentését, miszerint az EU-nak évente legalább egymillió migránsra van szüksége a munkaerőhiány kezeléséhez.
Ezt is ajánljuk a témában

Az irányított migráció korunk hadviselésének eszköze, ami rendkívül veszélyes, hiszen az állam alapvető funkcióit veszélyezteti – vallja a szerző.

Nyitókép: NICOLAS MAETERLINCK / AFP