Mit jelent a Magyar Péter-jelenség? Lehet-e fegyveres konfliktus Európában? Miről döntünk áprilisban? – Elemzői vitainterjú Horn Gáborral és Mráz Ágoston Sámuellel!

Ha a szokásos választási esélylatolgatás helyett kicsit mélyebbre ásunk a belpolitikai folyamatokban, mit jelent a Magyar Péter-jelenség? Mit hozott a Tisza Párt a közéletbe? 

Horn Gábor: Két dolgot látok. Egyrészt 

 – már a kegyelmi botrányt is ilyen hibának tartottam. Akárcsak a Kádár-rendszer, az ilyen berendezkedések egy idő után működésképtelenné válnak. Másrészt Magyar Péter politikai ütemérzéke nagyon jó. Rájött, hogy nem azt kell mondani a választóknak, hogy megpróbálom megvalósítani az egységet – hiszen az erre irányuló próbálkozások minden formában kudarcot vallottak –, ehelyett azt mondta: az óellenzék nem létezik többé, csak én vagyok a pályán. Ez működőképes, a Tisza gyakorlatilag eltakarította a régi pártokat. 

Mráz Ágoston Sámuel: Kezdjük azzal, hogy a Fidesz rendszerét hibáztatni a jelenségért féloldalas elemzése a helyzetnek. Orbán Viktor előre látta ezeket a folyamatokat. Kötcsén 2009-ben arról beszélt, hogy most van lehetőség a centrális erőtér létrehozására, amely tizenöt-húsz évig tarthat. Igaza lett, hiszen tizenhét évvel később valóban megszűnt a centrális erőtér. Ez nem azért van, mert a Fidesz hibázott, hanem ez a logikája és a dinamikája a demokratikus politikai rendszereknek. A magyar választási rendszer inkább többségi elven működik, a Fidesz pedig elfoglalta a széles értelemben vett jobboldali tábor pozícióját, képes volt a választókerületekben megnyerni a többséget, s ezért újra és újra felhatalmazást kapott. Az ellenzéknek pedig hosszú utat kellett bejárnia, amíg megérkezett oda, hogy kétpártrendszerré tudja alakítani a versenyt. Gábor utalt rá, hogy többfajta próbálkozás volt – ezek mind a Fidesz okozta kihívásra adott válaszkísérletek voltak. Ezért én kontinuitást látok az összefogás sokpárti listája és a Tisza körüli jelenség között – már csak azért is, mert a választók is nagyrészt ugyanazok, mint akik 2022-ben Márki-Zay Péterben látták a megoldást. A mostani struktúra – amely lényegében egy startup – szervezetileg sikeresebb lehet, mert érdemi belső konfliktusokat egyelőre nem látunk a Tisza Pártnál. Azt pedig, hogy mennyire sikeres a Tisza a mezőny letakarításában, vitatnám. A meghatározó közvélemény-kutatói konszenzus szerint 5 és 7 százalék között vannak még olyan baloldali pártok – idesorolom a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot és a Demokratikus Koalíciót –, amelyek kihívói maradtak a Tiszának. 

Magyar Péter narratívája, hogy Magyarország nem működik, ami a kormány hibája, és ők jobban csinálnák. Nem beszél viszont a nehezebb kérdésekről. A Fidesz szerint nem biztos, hogy az eddig látottakat Magyar Péter maga találta ki. A választóknak mennyire releváns az a felvetés, hogy ő küldött ember, megbízói vannak Brüsszelben? 

H. G.: Ezzel nem tudok mit kezdeni, ahogy azt sem tudom elfogadni, ha Orbán Viktorról mondják, hogy Vlagyimir Putyin ideküldött embere. A választók meg vannak győződve arról, hogy az a politikai szereplő, aki az élére áll valaminek, a saját értékei alapján, a saját érdekéből teszi – aztán találhat hozzá szövetségeseket a külvilágban. Ha a nemzetközi politikai életben az Európai Unió vezetői azt gondolják, hogy számukra kedvező fordulat lenne a magyarországi kormányváltás, azon kicsit sem csodálkozom, hiszen maga Orbán mondja, hogy ő a bot a küllők között. De ettől még nem igaz, hogy valaki idegen ügynökként, hazaárulóként szerepelne. Orbán szereti a hazaárulózást: a haza nem lehet ellenzékben, aki nem velünk van, az ellenünk van. Vagyis aki nem azt a politikát képviseli fontos kérdésekben, mint amit a Fidesz, az részben a haza ellensége, a nemzet ellensége, részben pedig külföldi ügynök. Én nem így gondolom. A nemzetközi életben vannak támogatók, ezzel nincs baj. A baj azzal van, amit a Fidesz tesz: azt a látszatot próbálja kelteni, hogy egyrészt háborúpárti az, aki Ukrajna ügyében nem azt gondolja, amit ő, másrészt idegen ügynök az, aki egy másik Magyarországban gondolkodik. Valójában arról van szó, hogy Magyar az élére állt az elégedetlenségnek, tényleg van igény egy másik Magyarországra. Ezt érezte meg az eddigi ellenzéki vezetőkhöz képest sokkal jobban, és szervezett mögé egy közösséget. 

M. Á. S.: Abban egyetértünk, hogy a putyinozás túl olcsó leírása a helyzetnek, a Brüsszelhez való viszony kapcsán viszont mást gondolok. Szerintem a szuverenitás és a betagozódás tengelyén kell megközelíteni a kérdést. Ha valaki el akarja fogadni az európai fősodor elvárásait, az a betagozódásnak az iskolapéldája – Magyar Péter pedig ezt kínálja. Ő a brüsszeli politika követésétől remélt előnyökkel próbál kampányolni. Mit is ígér? Csatlakozna az Európai Ügyészséghez – ez a vádemelés és a nyomozási szuverenitás feladását jelenti. Az euró bevezetése is megjelent a horizonton, ami a monetáris szuverenitás feladását jelenti. Megjelent az uniós vétójogról való lemondás, vagyis Magyar Péter feladná Magyarország egyik fontos eszközét, az önálló külpolitika lehetőségét. Pont ezt várja tőle az Európai Néppárt. Ilyen értelemben szerintem megállja a helyét a hazaárulózás is – a hazaárulás és a hazavásárlás tengelyén értelmezve. Brüsszelben szeretnék megvásárolni Magyarországot, szeretnék, ha feladná szuverenista politikáját. Az Oroszországgal való kapcsolat nem csökkenti Magyarországnak a mozgásterét, hanem bővíti, azaz a szuverenitását erősíti. És Magyar Péter azt mondja, jó lesz ez így Magyarországnak, mert szerez uniós forrásokat. Hozzáteszem, ezek az uniós források sokkal kisebb összeget tesznek ki, mint amit a különadókból Magyarország be tud szedni, és amely különadóknak az eltörlését szintén ígéri Magyar Péter, hiszen bizonyos nagytőkés csoportok érdekeinek is megpróbál megfelelni. 

H. G.: Magyarország egy eredményes népszava­zást követően lépett be az unióba 2004-ben. Tehát volt egy közös döntésünk – méghozzá jelentős többséggel – ebben a kérdésben, és a magyar társadalom nagy része ma is az unió támogatója. A magyar gazdasági kitettség majdnem 80 százalékos az EU és minimális az Amerikai Egyesült Államok irányába, és még jóval kisebb Oroszország felé. Ha valahova tartozunk, akkor az az Európai Unió. Az én értelmezésem szerint ez nem pénzkérdés, például hogy megkapjuk-e az uniós forrásokat, hanem sokkal-sokkal többről szól. A tőke szabad áramlása, a munkaerő szabad áramlása és a többi messze túlmutat ezen. Félreértés ne essék, számos gazdasági előnyünk van az Európai Unióból, én például – mivel a lányom Amszterdamban él – élvezem a roamingdíjak eltörlésének minden előnyét. 

M. Á. S.: Sokan az Erasmus programot tartották az Európai Unió legnagyobb előnyének, amit aztán aljas módon politikai okokból megszüntettek. 

H. G.: Arról, hogy ki az aljas ebben az ügyben, vitatkozhatunk, de azáltal, hogy az EU tagjaként szuverenitási elemeket adtunk fel bizonyos területeken, nem csökkent a mozgásterünk. Nem hiszem, hogy Szlovákia vagy Horvátország kevésbé lenne független állam azért, mert bevezette az eurót. Erről legfeljebb szakmai vitát lehet folytatni. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást is tisztességes lépésnek gondolom; ráadásul a magyar polgár biztonsága ettől nő. Populista kormányok előszeretettel papolnak a szuverenitásról, de be kell látni, Magyarország mindig akkor működött jól, amikor be tudott tagozódni valamilyen szövetségbe. Azt a fajta Magyarországot, amelyik kompországként a Kelet és a Nyugat között úszik jobbra-balra, fantasztikus kapcsolatokat ápol a Kelettel, és nem fogadja el a nyugati világot, működésképtelen projektnek gondolom. Az orbáni külpolitikát elhibázottnak, Magyarországra károsnak tartom. A közelmúlt eseményei ezt jól példázzák: lám-lám, az oroszok lebombázzák a Barátság kőolajvezetéket, így nem kapunk olajat, s kiderült, négy év alatt nem kerestünk alternatív megoldásokat, ami veszélyt jelent. Még valami: sosem hallottam Magyar Pétertől, hogy feladná a vétójogot, de egyébként egyetértenék vele, ha ilyet mondana. Abszurdnak tartom ugyanis, hogy egy huszonhét tagállamból álló együttműködésben meghatározó kérdésekben vétójoga legyen egyetlen országnak. 

M. Á. S.: Magyarország büszke tagja az Európai Uniónak, és közvélemény-kutatások szerint a magyarok most sem szeretnének kilépni. De ez nem jelenti azt, hogy a többség egyetért az európai integráció belső folyamataival, sőt. Megbízható kutatások azt mutatják, hogy az Európai Unióban zajló folyamat – akár a háború felé sodródás, akár a vétójog elvétele kapcsán – a magyarok többségének nem tetszik. Orbán Viktor pedig pont erről beszél: Brüsszelt el kell foglalni, alternatív Európa-politikát kell hirdetni. Azt mondja, azt az Európai Uniót szeretnénk visszakapni, ahová beléptünk. Az az EU egy sikeres projekt volt – gazdasági értelemben. Hatalmasat álmodott arról, hogy a világ legsikeresebb régiója lesz, ehelyett ma egy kullogó, válságokkal sújtott, háború felé sodródó szervezet. Tehát az az állítás nem állja meg a helyét, hogy Orbán Viktor ki akarna lépni az unióból. Inkább az európai fősodorban szeretnék, ha ez megtörténne, de ő ezt a szívességet nem kívánja megtenni. Arra szövetkezik – a Patrióták Európáért frakció és az európai szövetségesek keresése erről szól –, hogy megváltoztassa Európát, és visszaterelje a sikeres vágányra. Ami Magyar Pétert illeti: 

A fősodor ugyanis arról beszél, hogy fegyverkezni kell, Európa és Oroszország között éveken belül háború lesz, egyre több országban sorkötelezettséget vezetnek be, és az unió mindenáron támogatni kívánja Ukrajnát a háborús erőfeszítéseiben. Ebben a kérdésben tehát nem látok logikai hibát. 

Horn Gábor hogyan értelmezi a háborúpártiságot? 

H. G.: 

Ugyanígy az Európai Unió fő­áramát sem, mert úgy látja: az orosz fenyegetés, amely most éppen Ukrajna egy részére irányul, kiterjedhet, ha hagyjuk. Nem tartom háborúpártinak azt a szándékot sem, hogy az EU önálló, erős hadsereggel rendelkezzen – ez egyébként Orbán Viktor szándéka is. Atlantistaként mindig is pártoltam a fegyverkezést, most pedig, amikor egyre kiszámíthatatlanabb Amerikát láthatunk, egyenesen elkerülhetetlennek tartom. Inkább békepárti hozzáállásnak vélem azt, ha saját védelmi eszközrendszerrel akarja a békét fenntartani az unió. Tizenöt éve azt gondolom, hogy az uniónak saját, működőképes hadsereget kell felállítania. 

Akkor is, ha ez jórészt az ukrán hadsereg felfegyverzését és támogatását, sőt akár katonák odaküldését jelenti? 

H. G.: Válasszuk ketté a dolgot! Első körben az Európai Unió fegyverkezéséről van szó, nem pedig Ukrajnáról. Kikérem magamnak, hogy attól háborúpártivá válik valaki, mert azt gondolja, nincs rendben, hogy egy ország egy nemzetközi meg­állapodást felrúgva elfoglalja egy másik ország egy részét. Ha mondjuk Putyin azt mondaná, igényt tart Szabolcsra és Békés vármegyére, mit szólnál? 

M. Á. S.: Még jó, hogy nem szereted a populizmust! Előbb azt mondtad, nem értesz egyet azzal, hogy az integráció egyet jelent a monetáris szuverenitás feladásával. De kérdezem: vajon Dánia és Svédország miért nem része az euróövezetnek? Ugyanígy: azt állítod, hogy jó lenne csatlakozni az Európai Ügyészséghez – de vajon Dánia és Svédország miért nem lépett be? 

H. G.: Megvolt rá az okuk, az az ő döntésük. Viszont például Hollandia, Németország, Franciaország, Szlovákia, Horvátország, a legutóbb pedig Bulgária belépett. Azt állítod, meghülyültek? Szerinted a szuverenitásunk feladása az, ha egy közösséghez tartozunk, amelynek az előnyeit akarjuk élvezni? Ez szemenszedett politikai hazugság. 

M. Á. S.: Svédország és Dánia nem véletlenül nem csatlakozott ezekhez az európai projektekhez. Az igazi szuverenitás az, ha erről egy ország maga dönthet. Azt is mondtad az előbb, Magyarország nem tett semmit az előző négy évben az orosz energiafüggőség csökkentéséért – ez megint csak nem igaz. A meglévő kettő mellé éppen most épül Szerbia felé egy olajvezeték, a gázvezetékek kapcsán pedig Szlovénia kivételével az utóbbi tizenöt évben minden szomszédos országunkkal interkonnektor épült, tehát minden irányból be tudunk szerezni gázt. Ez hatalmas siker, akárcsak az, hogy Magyarország az egyik csúcstartó Európában a napenergia használatában. Még Németországból is elképedve figyelik, ahol három évtizedig beszéltek a zöldenergiáról. A kanyarban megelőztük őket. 

A napenergia részaránya a teljes hazai lakossági áramtermelésben elérte a huszonöt százalékot. 

M. Á. S.: Így van. Tehát ez is egy szuverenista megközelítés. A háborúra visszatérve pedig: éles különbséget kell tenni a megváltozott, bizonytalan és veszélyes világban a fegyverkezés szükségessége és a háborúba való belesodródás kockázata között. Amióta megszűnőben van az euroatlanti birodalom – amely arról szólt, hogy a hidegháború utáni három évtizedben Amerika garantálta Euró­pa biztonságát –, és a kontinens rájött, hogy az USA saját úton jár elsősorban a Kína jelentette kihívás miatt, azóta Európában az önálló biztonságra kell fókuszálni; ezt teszi Magyarország is. De ettől élesen el kell választani azt, ha az európai elit arról beszél, hogy európai hadsereget kell létrehozni, hogy európai katonákat kellene küldeni a háborúba, és egyre veszélyesebb fegyvereket kell a szomszédunkba szállítani. Oroszország valóban fenyegetés Európára, de erre nem a háborús eszkaláció a megoldás, hanem például az, hogy diplomáciai kapcsolatot ápol az oroszokkal. Ezt négy éve mondja Orbán Viktor, és most olyan „pehelykönnyű” személyiségek is ezt az álláspontot képviselik, mint Emmanuel Macron vagy Giorgia Meloni. 

Hogy érzik, a magyar társadalom is ezt látja a választás tétjének? 

M. Á. S.: A boltban vannak áruk, nyaralni ugyanúgy el tudunk menni, a benzinkutakon pedig van benzin – ebből tehát nem következik, hogy háborús fenyegetés van. Viszont egy politikusnak épp az a fel­adata, hogy elmondja, milyen folyamatok zajlanak a világban, s milyen döntések előtt áll az ország. Utóbbiak ugyanis már mindenkit érinthetnek, akár anyagilag, akár a sorkötelezettség kapcsán, akár azért, mert Európában azt mondják, kötelező Ukrajna katonai támogatása. Ezzel alapvetően tisztában vannak az emberek, de hogy a választói döntésüket mennyire befolyásolja, arra még nincs egyértelmű válasz. Egymással versengő narratívákat hallunk: a kormány azt mondja, egy rendkívül veszélyes korban fontos döntést fogunk hozni, a Tisza Párt szerint pedig valójában csak az ország működőképességéről szól a választás. 

H. G.: Magyarországon intézményes háborús hisztériakeltés folyik, közpénzből, amit szomorúnak tartok, és választási csalásnak minősítek. Másrészt pedig megy a rémhírterjesztés. Nem az Európai Unió mainstreamje riogat háborúval, hanem Orbán Viktornak a hetente összehívott, digitális polgári körök címszó alatt futó gyűlései. Még az is elhangzott a részéről, hogy 2030-ra biztosan háború lesz Európában, aminek semmilyen alapja nincs. 

M. Á. S.: A német kancellár és a francia vezérkari főnök jelentette ki, hogy 2029-ben eljöhet Európa és Oroszország összecsapása. 

H. G.: Ők azt állítják, eljöhet, Orbán viszont azt mondja, eljön. A kettő nem ugyanaz. A háborús pszichóziskeltésre a legjobb példa a mesterséges intelligencia által előállított legújabb videó, amelyben egy kislány az édesapját keresi, miközben a férfit a háborúban közelről fejbe lövik – igaza van Majkának, amikor azt mondja, hogy kéri a jogdíjat. A fenyegetettségérzet létrehozása visszaélés abból a célból, hogy ez legyen a téma. Ugyanezt tette az Orbán-kabinet 2022-ben, szintén közpénzből, csak akkor jobban működött. Mostanra sajnos beleszoktunk a szomszédunkban zajló háborúba, de négy éve még tényleg azt éreztük, hogy akár ide is elérhet. Ám ennek a választásnak nem ez a tétje, nem Magyarország dönti el, lesz-e háború. Egyébként nem lesz, annál jóval erősebb a lebecsült Európa, és az Egyesült Államokban akár már novemberben új helyzet állhat elő. Hazánknak a választás igazi tétje az, hogyan megy tovább, lesz-e másik Magyarország. 

M. Á. S.: Senki nem hiszi, hogy Budapesten döntenek Európa és Oroszország esetleges háborújáról. Azt viszont egy szuverenista ember már komolyan gondolja, hogy amennyiben döntés születik a háború megindításáról vagy az abba való bekapcsolódásról, akkor Magyarországnak lehessen joga kimaradni. És ez a választás fontos tétje. A miniszterelnök azt mondja: ha megőrizzük a szuverenitásunkat, akkor bármi lesz is Európában – valószínű forgatókönyv, hogy akár hibrid, akár tényleges, klasszikus háború lesz Európa és Oroszország között –, hazánk ebből ki tud maradni. Svájci barátaink hatalmas gazdasági sikert, igazi nemzeti üzleti modellt tudtak fejleszteni abból, hogy ők mindenkivel jóban vannak, ez lehetne Magyarország útja is. Az a politikus viszont, aki azt mondja, mindent úgy kell csinálni, ahogy az Európai Néppárt elvárja, márpedig Magyar Péter ezt mondja, az nem szuverén döntést hozna a háborúból való kimaradásról, hanem Európával együtt sodródna bele. 

Mennyire számíthat a választói döntésben, hogy milyen kormányt alakítana Magyar Péter? Mit olvasnak ki a programjából, milyen lenne a másik Magyarország? 

H. G.: Van egy túlzottan központosított modell, amely láthatóan működésképtelenné tette az országot. Erre van most egy olyan ajánlat, amely ezeket a területeket, a meghatározó közszolgáltatásokat, közintézményeket működőképessé kívánja tenni. Van egy 240 oldalas program, amely tartalmaz konkrétumokat és irányokat. Lehet azzal szórakozni, hogy van egy másik, alvilági program valahol; a Fidesz elég zseniálisan azt csinálja, hogy létrehozza az ellenfélnek a programját is, és azzal kezd vitatkozni, hiába mondta ki két bíróság is, hogy ez nem járja. A Tisza által nyilvánosságra hozott, 240 oldalas program tényleg egy másik Magyarországot vázol fel. Egy Magyarországot, ahol nincs korrupció, vagy sokkal alacsonyabb szintű, az iskolák autonómiáját visszaadják, az egészségügyre többet költenek, máshogy, a nyugdíjasok további leszakadását konkrét lépésekkel próbálják megállítani, a szociális ellátórendszereknek nagyobb szerepük van. Egy olyan Magyar­országot, ahol a kultúra szabadságát és az alkotmányosságot megpróbálják helyreállítani, és ahol a médiaszabadság helyreállítására is vannak törekvések. Vannak benne konkrét ígéretek, és vannak általános irányok, amiből a jelenleginél autonómabb, polgáribb, működőképesebb, kapitalistább Magyarország következne. 

M. Á. S.: Árnyalnám. Abban az emberben, aki egy hipercentralizált, egyszemélyes pártot üzemeltet, te miért látod az állítólagos fideszes túlcentralizáltságnak a feloldását? Értem, hogy szeretnéd, ha ilyen lenne, mert van némi nosztalgiád a kilencvenes évek SZDSZ-es logikája iránt, de 

Azt állítod, amihez az államnak köze van Magyarországon, az nem működik – ez az elemzői hozzáállástól távoli megközelítés komolytalan. Például téged érint a nyugdíjrendszer Magyarországon: a nyugdíjrendszer és a nyugdíjfolyósítás hibátlanul működik. Múltkor mesélted nekem, hogy szívesen autózol – ma Magyarországon ha az autópályákra nézel, sikertörténetet látsz, és kár lenne alábecsülni az állam szerepét benne. Ha az egészségügyről sem csak a jelszavak szintjén vitatkoznánk, minden nehézsége ellenére sok kórházban látnál csúcstechnológiát és felújítást. Vagy a pedagógusbérektől kezdve az orvosbérekig szintén nem szégyellni való mértékben növekedtek a jövedelmek az eltelt években – olyannyira, hogy még egy balliberális portál is leírta azt a statisztikai tényt, hogy ma Magyarországon a csehországinál jobb az átlagbér szintje. Abban igazad van, sokan vannak, akik Orbán Viktor helyett valaki mást szeretnének. Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez egységes álláspont lenne, mert ők protestszavazók, akik csak abban értenek egyet, hogy ami van, az nem tetszik nekik. Amikor el kell kezdeni azon gondolkodni, mit is szeretnének, már nincsen egység. 

Arról fog szólni a választás, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter tudja jobban menedzselni az országot, vagy arról, hogy Orbán Viktor menjen el, és aztán legyen valami? 

M. Á. S.: Ez ugyanaz, mint hogy a háború vagy a béke. Nem tudjuk előre, ez két versengő nar­ratíva. Magyar Péter elmondja azt, hogy népszavazás lesz Orbán Viktorról – ez az ő érdeke, mert akkor minden protestszavazatban reménykedhet. A Fidesz viszont azt mondja, hogy ez az egyik választás a lehetőségek között – azért mégiscsak van egy Mi Hazánk, talán van egy DK meg MKKP is versenyben. A kutatásokban azt látjuk, hogy ha a miniszterelnök-választásról van szó, akkor Orbán Viktornak nagy előnye van Magyar Péterrel szemben. 

H. G.: Viszont az adatok nem azt mutatják, hogy egyértelműen vezetné a versenyt. Soha nem volt ennyire igaz, hogy a voksolás tétje a kormányfő­választás. Tehát nem pártot és politikai irányzatot, hanem ténylegesen miniszterelnököt választunk. A két ajánlat: a „folytatjuk” és a „másik Magyar­ország”. Ezt próbálja meg a Fidesz átterelni a háború vagy béke hazugságába, de nem fog menni, mert nem egyszerűen a közszolgáltatásokról van szó, hanem arról, hogy van-e egy másfajta Magyarország. 

M. Á. S.: Azt senki nem vitatja, hogy ne lehetne egy másfajta Magyarország. Én azt mondtam, ez a másfajta Magyarország, ha a kormánykritika felől közelítjük meg, nagyon sokszínű. Te liberális álláspontot képviselsz, a Tisza pedig épp azt próbálja tagadni, hogy Brüsszel-barát, liberális párt lenne, hogy a brüsszeli fősodort képviseli. Ha a Tisza ezt elmondaná, akkor jelentősen csökkenne a szavazótábora. 

H. G.: Nem gondolom azt, hogy a Tisza liberális kínálattal állna elő, egy csomó mindenben nem is értek egyet a párttal. Például nem értek egyet a vagyonadóval, mert megvalósíthatatlannak tartom, a jelenleginél jelentősebb nyugdíjrende­zést gondolnék; a minimálnyugdíjjal nagyon egyetértek, de azzal például már nem, hogy meghagyná a 13. és a 14. havi juttatást. Nem értek egyet azzal sem, hogy nem nyúlna hozzá a családtámogatási rendszerhez. 

M. Á. S.: Nem gondoltam, hogy tiszásabb vagy a Tiszánál. 

H. G.: Liberális emberként közelítem meg ezt a dolgot. A Tisza tényleg nem egy liberális ajánlatot, hanem egy népfrontos ajánlatot tesz, többféle társadalmi csoportnak kíván megfelelni. De ezt jól teszi. 

Az esélyek megítélésében is két Magyarország van. Hogy lehet az, hogy az ország egyik fele azt gondolja, egyértelműen a Tisza vezeti a versenyt, a másik fele meg azt, hogy a Fidesz? 

H. G.: Februári kutatásunkban a teljes népességben 5, a biztos pártválasztóknál 8 százalékkal vezet a Tiszta. Ettől még a meccs nem dőlt el, bármi történhet. 

Nyáron Orbán még azt mondta, 80 körzetet biztos megnyer a Fidesz, most ez 65-re csökkent. Van egy létező fölénye a Tiszának, de hogy ez mire elég a végén, kiszámíthatatlan. Nem gondolom, hogy bárki csalna, ezek az eredmények sajnálatos módon túlnőtték a jelentőségüket. Nem köz­vélemény-kutatást kell nyerni, hanem választást. Ez mozgósítási verseny. 

M. Á. S.: A Republikon Intézet teljes népességre vonatkozó adatával kapcsolatban is kell a hibahatár fogalmával operálnunk, amely, gondolom, 3,1 százalék a ti esetetekben is. Azaz a 31 százalék lehet, hogy több, mint 34, a 35 százalék pedig lehet, hogy csak 32. Tehát a Republikon szerint is előfordulhat, hogy a Fidesz vezet a teljes népességben. Valójában a választást azok fogják eldönteni, akik részt vesznek rajta, és egyetértünk, hogy mozgósítási verseny van. Az a nagy kérdés, melyik párt hány szimpatizánsát tudja elvinni a szavazóurnákhoz. A verseny nyitott, ami a demokrácia bizonyítéka. 

mert a közvélemény-kutatók reputációja nagyon alacsony lett, nem hisznek a választópolgárok a felméréseknek, mert nem értik a legtöbb kutatást. Szóval április után sok dolgunk lesz. 

(A szöveg a Mandiner Reakció című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.)

Nyitókép: Földházi Árpád