Ez most az erőgyűjtés nyara – használjuk ki, mert óriási küzdelem következik

2025. augusztus 13. 15:13

Itt van rendelt idő arra, hogy a mindennapi megpróbáltatásokból kiszakadva utazzunk, felfedezzünk, élményeket gyűjtsünk.

2025. augusztus 13. 15:13
null
Constantinovits Milán

„[L]angyos a lég, a füst is tündököl, / a vonaton szöllő-szagú kosár, / a sűrű illat hajunkra ömöl, / csordultig érett, s szétbuggyant a nyár” – írja Nemes Nagy Ágnes, és valóban. Augusztus közepén járunk, és az idei nyár forró eseményeit már magunk mögött hagytuk. 

Lezajlott a tusványosi találkozó, amely újra jelezte, hogy létezik egy határokon átívelő kulturális erőtér.

A Kárpát-medence minden szegletéből ideérkező tömegek évről évre megmutatják a nemzeti összetartozás, az értelmes párbeszéd és a jövő felé fordulás erejét. Tusványos ismét bebizonyította, hogy a riogatások ellenére elementáris igény mutatkozik a magyarságot egésznek tekintő nemzetpolitikára. 

Tusnádfürdő után Esztergomra irányult a közfigyelem, az ötödik MCC Feszt ötvenezer látogatót vonzott.

A kikapcsolódás mellett most is kiszélesedett a szellemi horizont, ami elevenünkbe ható, világunkat érintő disputákat eredményezett. A Duna-parti színpadokon mások mellett Peter Thiel, Douglas Murray, Patrick Deneen is megosztotta gondolatait a világban zajló folyamatokról, illetve Orbán Viktor és Szijjártó Péter is beszélt hazánk legfontosabb geostratégiai kérdéseiről. Ezenfelül mentális és testi egészségünk, valamint az oktatáspolitika forró témái is asztalra kerültek. 

Ezt is ajánljuk a témában

Az MCC Feszt zárónapján Orbán Viktor azt mondta, néhány hét pihenés mindenkinek jár, hogy felkészüljünk az előttünk álló év küzdelmeire. 

Harcoktól terhes hónapok közelednek a közéletben, amelyekre kipihenten, friss elmével érdemes ráfordulni. 

Ráadásul a politikai csatatér az online világban is kiszélesedett, amire a kormány a digitális polgári körökkel készül. A tét nem kicsi: tizenöt évnyi polgári kormányzás folytatása, az önrendelkezés fenntartása, a nemzeti egységben gondolkodó magyar államiság megőrzése. 

De még ne szaladjunk előre! A nyár a számvetés, az erőgyűjtés, a töltekezés ideje. Használjuk hát ki, amíg lehet!

Itt van rendelt idő arra, hogy a mindennapi megpróbáltatásokból kiszakadva utazzunk, felfedezzünk, élményeket gyűjtsünk.

A negatív sajtókampány ellenére a Balaton továbbra is az egyik legvonzóbb célpont, ám a vízparton túl épített örökségünk is gazdag lehetőségeket kínál. A Hauszmann-program révén megújuló budai Várnegyed vagy az országszerte újraálmodott kastélyaink bármikor bebarangolhatók. 

A nyár végi szellemi és lelki gazdagodáshoz a Mandiner is hozzá kíván járulni a már hagyományos Útravaló lapszámmal, amely idén is lebilincselő témákkal, tájakkal, történetekkel jelentkezik.

Töltődjenek velünk,

tartalmas olvasást kívánunk!

***

Ezt is ajánljuk a témában

(Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)

Ezt is ajánljuk a témában

A kibaszott jövő

Nem tudom, Minszkben és Moszkvában meg lehetett volna-e tartani egy ilyen rendezvényt. Gyanítom, hogy nem. Már csak azért sem, mert Puzsér Róbert rég börtönben lenne. Győrffy Ákos írása.

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
templar62
2025. augusztus 13. 15:34
Non Datur Tertium .
csulak
2025. augusztus 13. 15:23
SOHA TOBBE BALOLDALT !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!