Így ünnepelte a Hamász-féle terrortámadást annak első évfordulóján az LMBTQ-mesekönyv szerkesztője

Nagy M. Boldizsár korábban már belebukott zsidóellenes cikkeibe, most pedig október 7-e kapcsán „Izrael dekolonizációjáról” ír.

A Gázai övezetben, ahol a radikális iszlám államvallási szintű erőszakrendszer, a nő- és melegjogi aktivisták nem beszélgetőpartnerek, hanem kivégzendő bűnösök.
„2025-ben már nem elég, ha valaki heti háromszor jár terápiára, kézműves-laktózmentes fagyit eszik és a genderfluiditásán dolgozik. A jelentéktelenség érzése mélyebb lett, mint valaha, és az identitás, a közösség, valamint a cél élményének hiánya már nem csak neurotikus szorongást, hanem TikTok-forradalmat is okoz.
Így születik meg a jelenség, amit leginkább úgy írhatnánk le: pszichológiai önterápia palesztin zászlóval.
Az identitásválságban fuldokló fiatalság egy része rájött: ha már az életük egy IKEA-katalógus érzelmi mélységét idézi,
legalább találjanak maguknak valami szenvedést, amit más él át, de amit ők tudnak jól hasznosítani. Így vált a palesztin ügy a nyugati világ legmenőbb divatmozgalmává, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy valaki hősnek érezze magát, anélkül, hogy értené, kiket és mit is támogat.
A pszichológusok ezt »identitásalapú morális projekciónak« hívják, mi pedig úgy: önigazoló pózolás erkölcsi szerepjátékban.
Kapcsolódó vélemény
De legyen a woke bármily szörnyképződmény, annak nem alternatívája a lokális maffiák, vajdák és döbrögik pöffeszkedő „szuverenista” autokráciája.
A »morális nárcisztikus« alaptípusa itt virágzik: az, aki saját belső ürességét mások szenvedésére vetíti, és ettől érzi magát erkölcsileg felsőbbrendűnek, legalább a filterek szintjén.
A »woke« és LGBTQ-barát közeg lelkesen szelfizik a palesztin zászlóval, miközben azok, akiket éltetnek, valószínűleg legszívesebben lelöknék őket egy magas – szó szerint. A Gázai övezetben, ahol a radikális iszlám nemcsak ideológia, hanem államvallási szintű erőszakrendszer, a nőjogi és melegjogi aktivisták nem beszélgetőpartnerek, hanem kivégzendő bűnösök.
Csak néhány eset a »divatforradalom« sötét oldaláról:
2023-ban Gázában letartóztattak egy férfit, mert titokban LMBTQ-jogokat támogató cikket osztott meg.
Elfogták, megkínozták, majd a saját családjára bízták, hogy »intézkedjenek«. (Ez akkor, és ott a becsületgyilkosságot jelentette virágnyelven.)
Egy 2019-es ENSZ-hez eljutott jelentés szerint a Gázából Izraelbe menekült meleg férfiak elmondták: ha visszaküldik őket, a saját rokonaik végzik ki őket, becsületből.
Nem poszttraumás stressz – pretraumás kivégzés.
A Hamasz bírálói? Ők leginkább halálos fenyegetéseket kapnak –ha élnek elég sokáig ahhoz, hogy elolvassák azokat.
Juszef Aldzsamal például, aki külföldről mert bírálni, ma már inkább árnyékban mozog, mint a kommentmezőkben.
És mindezt kik támogatják nyugaton? Olyan aktivisták, akik szerint a „mikroagresszió” a legnagyobb bűn, de valamiért nem érzik fenyegetőnek azt a rendszert, ahol a Pride-felvonulás 10 másodpercig tart – de az is csak zuhanás közben.
A helyzet tragikomikus: a feministák olyanokat éltetnek, akik szerint a nő arca és hangja akkor a legszebb, ha csak a férje látja, hallja.
A transzjogok harcosai olyan mozgalmat támogatnak, ahol a »genderkérdés« megoldása leginkább a sírgödör.
Ezt is ajánljuk a témában
Nagy M. Boldizsár korábban már belebukott zsidóellenes cikkeibe, most pedig október 7-e kapcsán „Izrael dekolonizációjáról” ír.
Ezt a fajta intellektuális akrobatikát a pszichológia »motivált tudatlanságnak« nevezi: az ember tudja, hogy amit támogat, az szembemegy minden elvével, de inkább becsukja a szemét, csak ne kelljen szembenézni a kognitív disszonanciával. A zászló szent. Az igazság zavaró. Új haverok jönnek, a logika megy.
Szóval legközelebb, amikor egy
rózsaszín hajú, nem-bináris aktivista éppen Gázáért kiabál egy brooklyni kereszteződésben, érdemes egy pillanatra elképzelni, hogyan nézne ki ugyanez a performansz ott, a Közel-Kelet közepén.
Spoiler: nem szelfizne túl sokáig.
Ez tehát a nyugati forradalom új arca: egyeseknek tragédia, másoknak marketingkampány. És mint minden terápiás eszköz, ez is működik – legalábbis addig, amíg a valóság meg nem szólít vagy pofán nem vág.
Nyitóképünk illusztráció: Nikolay DOYCHINOV / AFP