Úgy tűnhet, hogy a woke-nak vége van – de leghűségesebb hirdetői továbbra is befolyással vannak az amerikai kultúrára

A kifejezések a sok használattól egy idő után elfáradnak, kiüresednek. Gyorsan elkopott a woke is, amely az előző évek egyik leg­meghatározóbb fogalma volt: mindenki tudta, mit jelent, de kevesen voltak, akik meg is tudták fogalmazni. Ezért mindig voltak olyanok is, akik azt állították: nem is létezik. Wilfred Reilly, a konzervatív National Review publicistája szerint

„A nagy csoportok közötti teljesítménybeli különbségek gyakorlatilag mindegyike bizonyítja, hogy ez az elnyomás létezik. Ennek a megoldása a méltányosság – ami azt jelenti, hogy a teljesítménytől vagy a képesítéstől függetlenül arányos képviseletet kell biztosítani.”

A woke tulajdonképpen a klasszikus baloldali ideológiák átalakított verziója: a marxizmusban a kapitalisták nyomják el a munkásokat, itt pedig a „fehér férfiak” nyomják el a „kisebbségeket”. Bár a kilencvenes években már megjelent a politikai korrektség, generációváltásra volt szükség ahhoz, hogy az ideológia teret nyerjen az amerikai társadalomban. A woke betörése a köztudatba 2015–2016-ra tehető, amikor a Z generáció megérkezett az egyetemekre, és e túlnyomóan liberális intézményekben lázadni kezdett az olyan „elnyomások” ellen, mint

A woke-korszak kezdő eseményeként gyakran a Yale University 2015-ös diáktüntetéseit szokták emlegetni. Erika Christakis, a Silliman College oktatója halloween előtt körlevélben kritizálta, hogy korábban felszólították a diákokat, kerüljék a „sértő” jelmezeket, szerinte ugyanis a hallgatóknak joguk van szabadon kiválasztani a jelmezüket. A diákok nem értettek vele egyet, és a kirúgását követelték: kijelentették, hogy „nem érzik magukat biztonságban”. A tüntetések elfajultak, Christakis pedig, miután nem védte meg az egyetem, felmondott. A woke aztán kilépett az egyetemi keretek közül, 

 a céges világtól kezdve a politikáig.