Ideológia vagy versenyképesség? – Az orosz olajról és gázról való leválás költségei

Az orosz–ukrán háború kirobbanása óta Brüsszel új energiapolitikai célokat tűzött ki: csökkenteni, majd lehetőség szerint teljesen felszámolni a kontinens függését az orosz olajtól és földgáztól. A stratégiai cél egyértelmű – a kérdés már csak az, hogy mekkora az ára, és hogy valóban fenntartható-e gazdaságilag és technikailag is az az út, amelyet Európa járni akar – írja a Faktum legújabb elemzésében. 

Pedig a döntés ára nem elméleti, hanem konkrét összegekben és technikai akadályokban mérhető, és végső soron a gazdasági versenyképességre, az inflációs pályára és az ellátásbiztonságra is hatással van. 

Nem véletlen tehát, hogy több európai ország – különösen azok, amelyek jelentős mértékben támaszkodnak az orosz energiahordozókra – óvatosabban viszonyul az orosz kapcsolatok teljes megszakításához. Ezek az államok rendszeresen kritikát kapnak Brüsszelből a „túlzott pragmatizmusuk” vagy „önálló utas politikájuk” miatt, ugyanakkor ők ezt sokszor a nemzeti érdekek védelmével és az energiarendszerük realitásaival indokolják. Ez is rámutat arra, hogy az energiapolitika nem csupán biztonságpolitikai kérdés, hanem egyúttal gazdasági racionalitás és technológiai lehetőségek függvénye is.

Mint írták,  a 2025-ös európai energiaárak már világosan mutatják a két fő importútvonal közötti különbséget. Az orosz vezetékes földgáz ára – hosszú távú szerződések esetén – 20–27 euró/MWh körül alakul. Ezzel szemben az LNG, azaz a cseppfolyósított földgáz ára 33–50 euró/MWh, amelyet jelentősen befolyásol a cseppfolyósítás, a hajós szállítás, a terminálhasználat, a visszagázosítás és az európai elosztás költségei. 

Magyarország ezzel szemben a Török Áramlaton keresztül, hosszú távú szerződéssel vásárol gázt a Gazpromtól. Ez nemcsak árban előnyösebb, hanem ellátásbiztonsági szempontból is stabilabb, mivel a szállítás földrajzi útvonala jól kontrollálható, a fizikai infrastruktúra pedig már kiépült. Ráadásul sok más európai állammal szemben Magyarország egy kevéssé látványos, ám stratégiai szempontból kulcsfontosságú előnnyel is rendelkezik: jelentős földalatti gáztároló-kapacitással. 

A hazai tárolók – például Zsanán és Hajdúszoboszlón – a fogyasztás arányában Európa legnagyobbjai közé tartoznak. Ez lehetővé teszi, hogy kedvező piaci pillanatokban betároljunk, és télen vagy válság esetén ezekből gazdálkodjunk. A tárolás így nemcsak technikai biztonsági elem, hanem gazdasági eszköz is az ársokkok kivédésére – miközben más országok napi szinten ki vannak szolgáltatva a világpiaci hullámveréseknek.

Az elemzésben kimutatták, hogy míg sok tagállam a függetlenedés zászlaja alatt kétszeres áron vásárol gázt, annak hatása közvetlenül jelenik meg a háztartások kiadásaiban. Az LNG-alapú és alternatív olajimport felé forduló országokban az energiaár-emelkedés beépült a lakossági tarifákba és az ipari termelési költségekbe. Az ipari energiaintenzív szektorok – például a vegyipar, az acélgyártás vagy az élelmiszer-feldolgozás – költségei megemelkedtek, amit a vállalatok kénytelenek voltak továbbhárítani a fogyasztókra. Ez felfelé tolta az inflációt, és leginkább a kevésbé tehetős rétegeket sújtotta. Ezzel szemben Magyarországon az árszabályozás, a rezsivédelem és az olcsóbb orosz energia kombinációja életminőséget védő gazdaságpolitikai eszközként működik.

A magyar finomítói rendszer – különösen a Mol százhalombattai üzeme – technológiailag az Ural típusú olaj feldolgozására van kalibrálva. Ez a nyersolaj nehezebb és kéntartalma is magasabb, mint a Brenté vagy más alternatíváké, így az azokhoz történő technikai átállás költséges és időigényes lenne. Nemcsak az olaj drágább, annak feldolgozása is kevésbé volna hatékony – amíg a finomítók átalakítása meg nem történik, amely újabb több százmillió eurós terhet róna az iparra.

Csehország gyakran szerepel mintaként, hiszen 2025-re hivatalosan is teljesen levált az orosz olajról. Ehhez a Transalpine (TAL) olajvezeték kapacitásának bővítésére volt szükség, amelyet Ausztria, Németország és Olaszország is használ. A projekt összköltsége körülbelül 400 millió euró volt, amelyből a cseh állam 60–70 millió eurót fizetett ki közvetlenül.

Ez azonban csak az olaj fizikai bejuttatásának kérdését oldotta meg. A feldolgozási oldalon is jelentős technikai változtatásokra volt szükség. A cseh finomítók – Litvínov és Kralupy – szintén Ural típusú olajra voltak beállítva, így a könnyebb, alacsonyabb kéntartalmú alternatív olajok feldolgozásához költséges technológiai átalakításra, eszközmodernizációra volt szükség.

Az egész átállási folyamat tehát rendkívül költséges volt – és nem lehetetlen, hogy még évekig tart, mire valóban megtérül. A formális embargó ráadásul gyakran nem is szünteti meg az orosz energiahordozók európai jelenlétét. Közvetítő kereskedőházak, főként Dubajból, Szingapúrból vagy Indiából, jelentős mennyiségben vásárolják fel az olcsó orosz nyersanyagot, majd „átnevezve”, „átcsomagolva” továbbértékesítik – nem ritkán éppen Európába.

Kiemelték: mindezzel párhuzamosan egy másik, kevésbé tárgyalt függés is megjelent: az új beszállítók geopolitikai kitettsége. Az LNG jelentős része az Egyesült Államokból érkezik – ahol a kormányzati exportpolitika négyéves ciklusonként változhat. A katari, algériai, vagy nigériai kapcsolatok ugyanakkor nemcsak kereskedelmi, hanem biztonságpolitikai kockázatokat is hordoznak. A leválás tehát nem csupán drágább, hanem egy más típusú függőséget teremt – ami nem feltétlenül kiszámíthatóbb az orosznál.

A Török Áramlaton keresztül érkező vezetékes gáz olcsóbb és stabilabb, mint az LNG, és nem igényel új infrastruktúrát. Az olaj esetében a Mol finomítói kifejezetten a keleti típusú nyersanyagra vannak beállítva, így a hirtelen típusváltás nemcsak műszaki, hanem gazdasági kockázatokat is hordozna. A kormány e téren következetesen a nemzeti érdeket tartja szem előtt: ellátásbiztonság, kiszámítható árak, versenyképesség – ezek a szempontok vezetik a döntéseket, nem pedig a politikai megfelelési kényszerek.

Az orosz energiahordozókról való leválás stratégiai törekvésként érthető és jogos célkitűzés – ugyanakkor a megvalósítás módja, sebessége és költsége különbözteti meg a politikai hitvallást a kormányzati felelősségtől. Európa egy része már elindult az új, de drágább és bizonytalanabb irányba. Magyarország ezzel szemben nem állítja meg az átalakulást – csupán nem vállal felesleges áldozatot egyetlen politikai gesztus kedvéért sem.

A józan energiapolitika nem ott kezdődik, hogy mitől akarunk függetlenedni, hanem ott, hogy mi biztosítja hosszú távon az ország működőképességét, a gazdaság versenyképességét, és a lakosság biztonságérzetét. Ebben a mérlegelésben az időzítés, a realitás és a szuverén belátás nem hátrány, hanem kötelesség.

Nyitókép: MTI/OLáh Tibor

***