Magyar Péter úr figyelmébe: valós politikai teljesítmény nélkül, világmegváltást ígérő retorikával még senki nem lett miniszterelnök

(Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert)

A túlnyújtózkodó nyár még nem ért véget, úgy tűnik, a hőség az őszre is áthúzódik. Hasonlóképp a hazai politika is izzott az előző hónapokban, és az előttünk álló időszak szintén forrónak ígérkezik.

Sem az EP-, sem az önkormányzati választáson nem termett neki sok babér. Brüsszelben marginalizálódott az óellenzék jelenléte, a Momentum lenullázta önmagát, a Demokratikus Koalíció az érdektelenség küszöbére került. Ráadásul Orbán Viktor remélt elszigetelődése is hiú ábránd maradt,

Az önkormányzati ellenforradalom is elnapolódott. A statisztikai hibahatáron megnyert főváros pedig azt mutatja, hogy az öncélúan autó­ellenes és a közbiztonságot hanyagoló városvezetés semmiféle elsöprő lakossági igényt nem tud maga mögött. Tegyük hozzá, még el sem kezdődött az új ciklus, a DK-nak már a startvonalon sikerült összehoznia az utóbbi évek legnagyobb önkormányzati korrupciós botrányát Óbudán.

A teljes belpolitikai tájképhez szót kell ejteni az utóbbi időben magas hullámokat vető utcapolitizálásról is. Sokat elárul ugyanis az ellenzék erőtlenségéről 
a tény, hogy

Kérdés természetesen, hogy időszakos indulatból és szakadatlan önfényezésből építhető-e bármiféle tartós politikai formáció. A Bajnai Gordontól Márki-Zay Péteren át Jakab Péterig húzódó ellenzéki messiásjelöltek sora és sorsa arra világít rá, hogy valós politikai teljesítmény nélkül, világmegváltást ígérő retorikával még senki nem lett miniszterelnök.

A belpolitikai örvények után viszont foglalkozzunk azzal, ami valóban fontos a magyar jövő szempontjából. Három fő csapásirány a következő hónapokra. 

Egy: tudatosítani kell, hogy az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, a mesterségesen életben tartott vérengzésnek véget kell vetni. Itt nem lehet mást képviselni, csak a teljes békepártiságot.

Kettő:

A német energiaválság, a meg nem szűnő migráció és az amerikai választás határozza meg a kontinens következő évtizedeit, és itt a magyar mozgástér kiküzdése kulcsfontosságú. A konnektivitás stratégiája pedig kéznél van.

Három:

Ezekkel kell foglalkoznunk, ezek az igazán húsba vágó kérdések, nem az újabb és újabb pótmegváltók tündöklése. A kutya ugat, a karaván halad.