Bencsik András nagyon kibukott attól, hogy keresztet akarnak tenni a Szabadság-szobor talapzatára

Nyitóképünk: Nemzeti Hauszmann Program

„Nem kell oda a kereszt!” – kezdi némileg meghökkentő Facebook-posztját (és egyben a Demokratán megjelent írását) Bencsik András, amelyet a Gellért-hegyi Szabadság-szoborról írt. Azzal folytatta a Demokrata című lap főszerkesztője, hogy az ide tervezett kereszt körülbelül olyan volna, mintha a milói Vénusz talapzatára valakik utóbb egy keresztet faragnának, vagy mintha a Puskás Aréna főbejáratánál egy hatalmas kőkeresztet szerelnének az aréna homlokzatára, vagy mintha a riói kitárt karú Krisztus-szobor talapzatára faragnának egyet. 

„Vannak dolgok, amik úgy tökéletesek, ahogy vannak, és nem szabad őket háborgatni. Nem szabad. Tilos. Nem pingálunk aranyláncon lógó keresztet a Mona Lisa nyakába sem. 

– fogalmaz.

Az állítja, a Gellért-hegyi Szabadság-szobor ritka szép alkotás, Budapest jelképe lett, vetekszik a világ legszebb jelképpé vált szobraival. Állítása szerint azért, mert tökéletes és megrázóan tiszta. Egy karcsú, de mégis erőteljes nőalak a győzelem pálmaágát emeli a magasba. 

„Kinek a győzelme?” – teszi fel a kérdést és azonnal meg is válaszolja: „az enyém, a tiéd, mindenkié”. Úgy véli, Kisfaludi Strobl Zsigmond legszebb műve olyan kiemelkedően tökéletes alkotás, mint a tőle 26 évvel idősebb művésztárs, Zala György szobra a budapesti Hősök terén, a 36 méter magas oszlopon álló Gábriel arkangyal, aki kezében az apostoli kettős keresztet és a Szent Koronát emeli a magasba, ezért sem hozzátenni, sem elvenni belőlük nem lehet.

Majd azzal folytatja, hogy 

amely a magyarságot Istenben kívánja megtartani és megmenteni. És bár tisztában van azzal, hogy azokat a baloldaliakat és liberálisokat, akik egyre hangosabban tiltakoznak a Gellért-hegyi emlékmű átalakítása ellen, egészen más cél vezérli, jelesül egy tiltakozási hullám kiprovokálása – mert lételemük és egyetlen reménységük a káosz –, mégis azt kell mondania a Szabadság-szoborról, hogy ne legyen ott kereszt! 

„Azért ne legyen, mert nem illik oda. Mert az a szobor, miként a legnagyobb művek szerte a világban, időtlen, ezért fölötte áll koroknak, kihívásoknak és divatoknak” – szögezi le. S közli, tudja, hogy erős bennük az akarat nem csupán arra, hogy megvallják, meg is védelmezzék, de meg is hirdessék az elsötétülő világnak lángoló hitüket és bizalmukat Istenben, ezért tiszteli azt a szándékot, hogy ez az erős akarat sokféle okból látványosan meg kíván nyilvánulni. 

Mintha azt vésné valaki a talapzat köveire: Szeretlek, Julis! Attól, hogy azt faragja a kövekre: Szeretlek, Jézus! – a falfirka csak falfirka marad” – fogalmaz.

Ugyanakkor örül, hogy az osztrák megszállók arrogáns emlékművét, a gyűlölet erődjét, a Citadellát röpke 175 éves késéssel a jelenkor végre megtöri és a saját létéhez igazítja, ezt helyesnek, szükségesnek és támogatandónak tartja, mert ez a szerencsére befejezetlen erőd végre méltó feladatot kap, 

„Ami pedig a keresztény Magyarországot illeti, ami ellen bárhogy ágálnak a levitézlett kommunizmus túlélő majmai, ez a Magyarország örök, és amíg Istenbe veti hitét, legyőzhetetlen. Átellenben a Várdombon lassan elkészül egy másik remekmű, amelyik a maga módján és a maga nyelvén szintén a szent, örök Magyarország és Isten dicsőségét hirdeti: az újjászülető budai Vár. Pusztán a maga szépséges létezésével. Mindenféle belemagyarázás nélkül” – zárja a Bencsik András a bejegyzését.