Aztán ide tartozik a nemváltás lehetőségének népszerűsítése, amit azért kell már a hátulgombolósnak is elmesélni, hogy később elég „nyitottak” legyenek a különböző szexuális irányultság mellett a több tucat szexuális identitás iránt is.
Legyenek tehát a magyar gyermekek is befogadók és nyitottak! Legyen minden magyar pulya toleráns! Ehhez pedig LMBTQ-inkluzív oktatásra van szükség…
Ám mivel a Párbeszéd – Zöldek és a Demokratikus Koalíció egy listán indulnak az EP-választáson, illetve számos településen is több közös jelölttel mérettetik meg magukat a helyhatósági voksolásokon, így felmerül a kérdés, hogy vajon Gyurcsányék is támogatják-e Karácsonyék genderideológiájú tervezetét?
Nincs kifogás: ki kell menni a Pride felvonulásra!
A minta tehát rendelkezésre áll. Csak fel kell venni a cipőt meg a szivárványszínű kabátot és el kell látogatni a Pride felvonulásra, ott minden világossá válik. Kicsit bele lehet szippantani a szabadlevegőbe.
Hogy volt olyan év, mikor Orbán Viktort Hitlernek ábrázolták? Vagy olyan, mikor Jézust is transzneműként mutatták be?
Nohát, pont erre a tapasztalatra van szüksége gyermekünknek ahhoz, hogy kellően nyitott legyen!
Vagy hogy félmeztelenül, bódult állapotban imitálják a szexuális aktust? Oda se neki! Ettől lesz „felvilágosult” a kölykünk!
Minél előbb, annál jobb, hisz az otthoni légkör kevés ahhoz, hogy a klasszikus család sötét középkori korlátjait ledobhatja szabadságra vágyó lelkecskéjéről.
És hogy nemiszervekről készült „műalkotásokat” mutogatnak és csúnyán beszélnek? Még szép!
A művészi szabadság a legnemesebb értékek egyike, legyen hát művelt az a gyerek! És egyébként is: mindenki szokott káromkodni – jobb, ha ezt is a toleranciabajnokaitól tanulja meg a tökmag.
Aztán megérkezik a valóság.
Felnő a palánta és rájön, hogy a biológiát nem lehet átverni, a normalitással nem lehet kötözködni. A hübrisz pedig szerencsétlenné tesz.
A genderideológia, mint minden erőszakos, a természet és a közösség rendjét felforgató „izmus”, szép lassan elpusztít minden olyan értéket, amiért egykor érdemes volt élni, és persze ha kellett, akkor halni is. Mert minden korban voltak olyanok, akik a hazájukért, a hitükért, a családjukért és a gyermekekért is vállalták a mártíromságot, de ugyan
ki menne ma büszkén a bitófa alá az LMBTQ-jogokért?
Egy erős civilizációt nem lehet elpusztítani, addig marad fenn, míg belülről szét nem rohad. Míg a „test” nem válik erőtlenné, a „lélek” lanyhává, addig a határok is erősek maradnak. Míg van életerő, addig állnak a városok.
A felvilágosodás után azonban valami összetört, majd az európai kultúra kettészakadt. Megszületett az új hiedelem: az egyén mindenek felett.
Az individuum szabadsága előbbre való a természetes közösségeinknél, azaz fontosabb, mint a nemzet, a család vagy bármelyik hitbéli közösség. Létre kell hozni a liberális demokráciákat, az azt alkotó egyéneknek pedig egyre több jogot kell biztosítani – állítja az új „vallás”, a progresszió. Olyan együttélési forma kell, amiben mindent szabad, ami nincs tiltva. Sutba kell dobni a múltat, csak a jövő számít. Ezt a jövőt pedig az egész világon el kell adni. Leginkább a gyermekeknek.
Olyan, mintha szereplőként lépnénk be Madách Ember Tragédiájába. Hatodik szín, Róma, melyhez a szerző instrukciója ennyi: „alkony, később éj.” Itt tényleg mindent szabad: féktelen szexualitás, szobordöntögetés, a hagyományok kigúnyolása. Majd érkezik Péter Apostol és így figyelmeztet:
„Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen,
Istent, erényt, gúnyolva taposó.
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas ujja érint,
Gyáván hunyász, rútúl kétségb'eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád Nézz csak, nézz körűl,
A város pusztúl, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület,
S égből földről se részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e, kéjek mámorával
Elandalítni azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri,
S jobb cél felé hiába ösztönöz.
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.”
***