Három magyarral ér fel egyetlen szlovák! – ez nem a magyarfaló Beneš vagy Ján Slota logikája, hanem Brüsszelé

Nyitókép forrása: STR / AFP (Jan Slota egy trianoni békediktátum-emlékmű előtt demonstrál pártjával Révkomáromban)

Veczán Zoltán és Nagy Gábor írása

***

Korábbi kitekintéseinkben és számításainkban rámutattunk*, hogy bizonyos tekintetben egy tisztes európai konzervatív, jobboldali polgár szavazata felét, vagy még kevesebbet éri, mint egy liberálisé. Füstös szobákban zajlott az európai parlamenti poszt-osztozkodás, amelyből politikai alapon hagyták ki a Patrióták Európáért és a Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoportjait.

De a „kirekesztés” az éppen még EU-konform Európai Konzervatívok és Reformerek csoportját is elérte: Giorgia Meloniék mindösszesen három EP-pozíciót kaptak.

Majd megnéztük a grémium szakbizottságait, s lám, ott sincs egyensúly a polgárok akarata és képviselete között. Két frakció megint kimaradt – igen, a Patrióták és a Szuverenisták. A 120 különféle bizottsági szék azt jelentené, hogy – a 720 képviselői helyet figyelembe véve – minden hatodik EP-képviselőre kellene, hogy jusson egy-egy poszt.

Még egy kis európai parlamenti autokrácia: de ezúttal a kicsik nyertek nagyot

Merthogy az Európai Parlament bizony furcsa logika szerint működik. Például egy szavazat értéke – az említett pártpolitikai csörték és miegyebek mellett – országonként is alaposan eltér. Már elméletben is, hiszen az egyes országok korántsem azonos feltételek mellett küldhetnek képviselőket az EP-be, mert a pihepuha székek leosztása nem lakosságarányosan történt. A Németországra jutó csaknem száz (96) mandátum ugyan brutálisan soknak tűnhet, de a több mint 83 milliós lakosságú országban ez azt jelenti, hogy egy-egy mandátum pontosan 869 219 embert reprezentál az EU törvényhozó testületében. A skála másik végén az aprócska Luxembourg és Málta állnak, ahol egy-egy EP-mandátum mögött mindössze 112 ezer, illetve 94 ezer ember áll – vagyis a hetede-kilencede annak, mint a németeknél.

Az EU átlag egyébként 624 ezer voks per képviselő, mi magyarok valahol középen (illetve annál picit jobb pozícióban) helyezkedünk el, a 21 EP-képviselőnkkel és a 9,6 millió lakosunkkal 456 ezer fő áll átlagosan egy-egy mandátum mögött. A románoknál kicsit jobban jártunk (náluk ez mintegy 578 ezer), a szlovákoknál sokkal rosszabbul (náluk körülbelül 362 ezer ez a szám).

Ha leátlagolnánk ténylegesen lakosságarányra a dolgot,

Azonban a kutya nem itt van elásva – hanem a tényleges voksoknál; vagyis, hogy hányan szavaznak be egy-egy EP-képviselőt ténylegesen egy-egy országból, ami pedig elsősorban a részvételen múlik. 

Megjegyzés: ha az EP-nél eltörölnék a képviselői helyek országonként kiosztását, és kizárólag a részvételi arány döntene, még cifrább lett volna a végeredmény (így már a spanyolok se kellenének a német-francia-olasz tengely uralmához – viszont legalább mi is 19 széket kaptunk volna), de ebbe ne menjünk bele egy grafikonnál mélyebben, maradjunk a valóságnál.

Így ér többet a szlovákok és románok voksa a magyarokéhoz viszonyítva

Ámde maradva a részvétel és így a ténylegesen képviselt szavazók kérdésénél, azt kell, hogy megállapítsuk, bizony a kis országok jártak jól. A legdurvább kétségkívül a luxemburgi és a máltai példa (39 795, illetve 43 376 voksra jutott egy-egy parlamenti szék), illetve a belgiumi németeké, akik a fenntartott elektori rendszer alapján úgy juttattak be 43 425 vokssal egy képviselőt agrémiumba, hogy a „sima” belgák (vagyis a flamandok és a vallonok) részéről ehhez majd’ nyolcszor annyi, 324 ezer voks kellett per mandátum. Ehhez képest a kiugró német részvételi arány miatt a korábbi különbség a legtöbb és legkevesebb választót reprezentáló képviselők között még inkább megnőtt, több mint tízszeresére (a németeknél 414 ezer voks jutott egy képviselőre).

hogy így elsősorban kisebb szomszédainkkal szemben kerültünk relatív hátrányba. Míg Magyarország 220 971 voksolóra „kapott” egy európai parlamenti képviselőt, addig az EP-választásokon sosem jeleskedő (a választási részvételi arányuk most is mélyen az átlag alatt maradt) szlovákok részéről 100 345 voks jutott egy képviselőre, a szlovéneknél ez 74 901, a horvátoknál meg alig 62 722 szavazat volt. Az osztrákoknál ez a szám 176 ezer, a románoknál 271 ezer, de például a cseheknél csak 141 ezer volt.

Vagyis ténylegesen megvalósult, amit a szlovák nacionalisták szeretnek gondolni, ha nem is így,

De nézzük a győztes nemzeteket az európai megaszuperállamon belül!

De lássuk, hogyan fordítható le a népakarat – sőt, nemzeti akarat – EP-pozíciókra! Vajon melyik ország járt jól és ki járt rosszul ebben a nagy osztozkodásban? Lássuk az EP-alelnökök (az elnök, no meg a kvésztorok) nemzeti hovatartozását!

Olaszból kettő is akad (a parlamenti elnök meg a máltai Roberta Metsola), németből, spanyolból és románból (!) kettő, egy alelnök-egy kvésztor felállással vannak a franciák, lengyelek, szlovákok(!), egy alelnök belga, egy dán, egy litván, és van még egy bolgár meg egy luxemburgi kvésztor – így jön ki a húsz tisztség.

A számolgatós történet abszolút győztese voks per pozíció tekintetében a nagyon kicsik mellett (az elnököt adó Málta mellett Luxemburg 239 ezer voksra, a litvánok 678 ezerre kaptak egy-egy pozíciót) bizony nem más,

nekünk meg null-null. Illetve a románok, akik láthatóan egy ligába kerültek a németekkel és spanyolokkal két alelnökükkel, és a nagyok közül jó aránnyal, 4,47 millió voksra hoztak ki egy-egy pozíciót (ez a németeknek például majdnem 20-20 millió voksukba került per alelnök).

Emellett – mint korábbi cikkeinkben is rámutattunk – az érdemi munka nagy része az EP különféle szakbizottságaiban folyik. E téren óriási a szórás és a torzulás nem csak pártalapon, mint korábbi cikkeinkben bemutattuk, hanem tagállami szinten is.

A nagyok dominanciája itt is érezhető. Egyébként eddig összesen 114 szakbizottsági elnöki-alelnöki pozíciót szórtak ki (a 120-ból, hatot ugyanis később választanak ki az Európai Parlament honlapja alapján), a magyaroknak ebből három jutott, vagyis bő másfél millió voksolónként egy darab tisztség.

mert a parlamenti munka a világ legnagyobb kamuállása – vélekedett az újdonsült EP-képviselő.

Nyilván a nagyok dominanciája itt is érezhető (Németország: 17, Olaszország: 15 szakbizottsági hely), de vannak azért meglepetések: például, hogy a lengyelek beelőzték a franciákat (9 versus 8), akik egy klubba kerültek a harmadakkora Romániával (szintén 8 pozíció), vagy hogy az osztrákoknak éppen csupán egy szakbizottsági hely jutott az osztozkodásban, Sophia Kircher ráadásul csak második alelnök a közlekedéssel és turizmussal foglalkozó, TRANS kódnevű szakbizottságban. De kimaradt Szlovénia, Lettország, Ciprus és Málta is.

Az EP-ben és a szakbizottságokban fűtik újra a kályhát a kisantant államok!

De lássuk, hogy aránylik mindez az európai polgárok akaratához!

Természetesen az örök nyertes Luxemburg volt a legsikeresebb, hiszen az egy szem pozíciójukat (a liberális Charles Goerens alkotmányügyi szakbizottsági harmadik alelnöki posztját) kevesebb, mint 120 ezer voksra vitték haza a fa alá. Nagy vesztesek viszont a portugálok, akik Marta Temido első alelnököt rakhatták be az emberi jogi szakbizottságba, de nekik ehhez 3,87 millió voks volt a fedezet. Az osztrákok említett második alelnöki pozíciójukat szintúgy 3,52 millió szavazat mellett kaphatták meg.

S mi a helyzet a térségünkkel? Nos,

• a románok a nagyok közé emelkedve, az ott nagyon alacsonynak számító 1 millió 117 ezres voksaránnyal kerültek be összesen nyolc pozíciójukba a szakbizottságokban – a régiós fejlesztéssel foglalkozó REGI elnökét is adják, másutt, a költségvetésiben (CONT) meg egyből ketten is vannak, ami a két európai parlamenti alelnökük mellett elég komoly képviseletet, lobbierőt jelent. Made in Romania.
• A szlovákok sem jártak rosszul, ők félmillió voksonként számolhatnak egy-egy pozíciót, vagyis itt már három magyar szavazat ért egy szlovákot, ami az EP-szakbizottsági posztokat illeti, s e mellé van még EP-alelnökük és kvésztoruk is. Azaz: itt három magyar vokssal ért fel egyetlen szlovák.
• A horvátok pedig ugyancsak megfogták a Brüsszel lábát, két szakbizottsági poszttal, darabja 376 ezer szavazat mellett.

Minden előzetes várakozás és közfelfogással ellentétben – európai parlamenti szinten legalábbis –

Olyannyira, hogy a nyilvánvaló aránytalanságok ellenére például az EP-elnöki, alelnöki, kvésztori pozíciókat, hogy abból nyolc jutott az „újaknak”, tizenkettő (igaz, az elnöki is) a „régieknek”. Így egy-egy ilyen poszthoz „nyugaton” 11,7 millió, „keleten” viszont 4,4 millió voks szükségeltetett. Az EP-szakbizottsági posztok terén is hasonló volt a helyzet, igaz, ott nem háromszoros, csak kétszeres volt a nyugati mögöttes vokstömeg aránya, hiszen 38 pozíciót kapott „keleti”, 76-ot „nyugati” jelölt:

* A közepesen jól frissülő adatbázisok és egymásnak olykor emiatt is ellentmondó információk miatt apróbb számítási hibák előfordulhatnak, amelyek azonban a nagy egészet nem érintik.